A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)
Tóth Sándor: Adalékok a veszprémi Vár-alja telektörténetéhez
7 Vö. Korompay Gy. : Veszprém. 1957 2 , 30. о. 8 Bedy szerint (54. о.) a prépost nem vette át a cserebirtokokat, ezt azonban későbbi adatokból következteti vissza. Az oklevél alapján csaknem biztosra vehető, hogy a csere megtörtént, de az 1552—1630 közötti időszakban, amikor a káptalan egyáltalán nem, a prépostság pedig — mint még jóval később is — csak nevében funkcionált, és a veszprémi tulajdonviszonyok teljesen átalakultak, a dolog, úgy látszik, feledésbe merült. L. erre összefoglalóan: Lukcsics P.— Pfeiffer J.: A veszprémi püspöki Vár a katolikus reatauráció korában. Veszprém, 1933^-A veszprémi egyházmegye múltjából 1., 94. o. 9 Függelék II. 10 Vö. Korompay i. m. 1, 13, 34. kép. 11 Tehát nem az 1720-as évek elején, mint Korompay vélte (i. m. 213. o.). 12 „... licet de ulteriori etiam occidentali latere oblongi illius Montis arcensis, versus Meridiem protenso, ас ad Episcopale Possessorium pertinente saxa prostant, illa tarnen nee in prominentia, пес in altitudine ас praecipitio cum rupibus praedenotatis comparari queant, Domorumque in plaga Subarcensis Episcopalj ad radicem Montis Arcensis juxta praenominatam plateam hoszu utza structarum, areae ob situs arctitudinem, decern, ad summum sedecim passuum duntaxat longa sint, ut apparet, recentius ex Saxoso Montis Arcensis Margine effossa, exsecta, ac ita pro /undo domorum adaptata. . ." 18 L. Korompay i. m. 172. kép. 14 Vö. Korompay i. m. 60. o. (a Berken-féle rajzokról), és Függelék III— IV. (a Borsos-féle térképekhez). A Korompay által (i. m. 195. o.) említett 1794. évi Gerlisch-féle helyszínrajzot eddig nem sikerült megtalálnom. 15 A közölt részletet a Bakonyi Múzeum datálatlan, de kétségtelenül az 1850-es évek táján készült térképéről rajzoltam át. 10 Veszprém középkori úthálózatára I. Korompay i. m. 24—26. o. 17 Vö. Korompay i. m. 26—27. o. Emellett, úgy látszik, legalábbis részben, a déli szakasz beépülése is a XVIII. század folyamán következett be: egy itteni, üresen álló telek beépítésére kért engedélyt 1758-ban Tumler György; a kérelemben megjelölt szomszéd épületek közül az egyik szintén „nem régen építtetett". L. Lukcsics— Pfeiffer i. m. 233. o. 18 Vö. Korompay i. m. 27. o. A kérdés Korompay-féle — részben az azóta elhunyt Gutheil Jenőtől átvett — megoldása nem látszik megnyugtatónak, egyelőre azonban — alaposabb adatfeldolgozás híján — nem lehet többet mondani. 19 A 112 lépésnyi távolság az egykori kocsmaépület ( — Jókai u. 46.) sarkától számítva kb. 10—15 m-rel a szobor helyétől délre végződik (normális léptekkel haladva). Minthogy a szobor mai helye megfelel a XIX. század elején rajzban rögzített állapotnak, áthelyezésével nem lehet számolni. A távolságot azonban sehogysem lehet arányosan úgy elosztani, hogy a kocsmaépület telke ennek több mint l/3-át adja, még akkor sem, ha a dél felé következő szomszédos telket is hozzászámítjuk. A kocsmaépület céljára fenntartott telek abban az esetben lehetett a Subies által meghatározott kiterjedésű, ha egészen a Sédig nyúlott, tehát a tulajdonképpeni kocsmaépületen kívül a későbbi nagy káptalani épület telkét is magában foglalta. Ez esetben a kb. 120—130 m hosszú szakaszon 1,10—1,20 m-es lépésekkel kellene számolnunk, ami a feltételezés helyességét nem zárná ki. Megengedi ezt a feltételezést a jegyzőkönyv szövege is, minthogy Subies csak a szakasz egyik végpontját (a szobrot) rögzítette benne („...pro actionalibus duabus Sessionibus spatium illud sub rupibus iisdem, quod usque statuam S. Joannis Nepomuceni. .. per passus 112. extenditur, ac in quo Capitulare Educillum area ultra quadraginta passus longa provisum. . . oculare revidendo. . . "). Elképzelhető esetleg az is, hogy Subies a távolságot nem egyenes vonalban lépte le, hanem a kocsma telkének a hegy lába alatti belső végétől az utcavonalig kezdte, majd az utca vonalára fordulva folytatta ; ez azonban véleményem szerint sokkal kevésbé valószínű, mint az előbbi lehetőség. A kocsmaépület periodizációját 1. alább. 211 1779: Szinnay István lakatos. 1804: Sinai Péter. 1808: Szinai Péter nemes. A Szinay-család — feltéve, hogy az itt szereplő egyének elődeiről van szó — a XVIII. század fordulóján a várban volt házbirtokos: I. Lukcsics— Pfeiffer i. m. 68—69. o. 21 Nincs kizárva, hogy az 1804-ben a káptalani kocsma mellett meghúzódó házat, amelynek homlokzata nem nyúlt ki az útig, Subies nem vette figyelembe. Az sem lehetetlen, hogy ez az épület 1779-ben még valamelyik szomszédos telekkel függött össze; esetleg nem is létezett. Mindenesetre feltűnő Borsos bizonytalansága a megjelölés körül: 1804-ben egyik térképén „egykori Madarász-féle telek"-ként szerepel (vö. Függelék III/a, 9. sz. és 3. kép), a másikon viszont ketté van osztva; egyik része a Madarász-féle telek (uo. III/b, 16. sz.), a másik viszont „egykor Szily István, ma a káptalan telke" megjelöléssel fut (uo. 15. sz., vö. 4. kép). Az 1808-as térképen ez a három adat történeti sorrá kombinálódik: „egykor Szily István-, majd Madarász-féle, most káptalani telek" (Függelék IV, 14. sz., vö. 5. kép). Mindebből az látszik valószínűnek, hogy a források eltéréseire épp e telek története adhatna magyarázatot; a kérdés azonban a tulajdonjogi változások pontos ismerete nélkül nem oldható meg. 22 Vö. Függelék I. Subies és Bedy (54. o.) egyaránt a XVIII. századi négy, illetve öt telek területének egészére teszi a két 147l-es cseretelket. Véleményem szerint ez már csak azért sem valószínű, mert az északi szomszédként említett Szt. László-oltár háza legalább még egy csatlakozó telek létezését feltételezi. (L. alább.) 2:1 Bedy (53. o.) megtévesztőén állítja, hogy a két veszprémi telket „a rajta álló házzal" együtt cserélték el. Az oklevél megfogalmazásából (,,. . .duas sessiones nostras Canonicales... ") nem derül ki, hogy be voltak-e a telkek építve. Ez annál figyelemreméltóbb, mert az oklevél írója mindkét szomszéd esetében a domus szót használta, tehát a sessio nem általános jellegű kifejezés nála. Az, hogy Üjfalusi a telkeket rezidenciául kapta, még nem jelenti, hogy ház is állt rajtuk. Az építkezést a káptalan Újfalusira hagyhatta; emellett látszik szólni az, hogy két — egyenként nyilván nem túl nagyméretű — telket kapott, továbbá az, hogy az oklevél adatai szerint a telkek értéke nem lehetett jelentős (vö. 2. jegyzet). Hogy álltak-e e telkeken 1471 előtt is (esetleg egyszerűbb) épületek, és hogy Üjfalusi építkezett-e rajtuk 1471 után, adatok híján nehéz eldönteni. Az összefüggés megítéléséhez mindenesetre figyelembe kell vennünk, hogy 1479-ben, amikor Üjfalusit megfosztották egyházi javadalmaitól, egyben a Szt. Affra-oltár rektora is volt, (1. Bedy 55. o.) tehát azé az oltáré, amelynek javadalmas háza— mint erről szó fog esni — az elcserélt telkekkel szemben állt. 21 Azt, hogy az egyes későközépkori telkek pontosan melyik XVIII. századi épületnek, illetve teleknek feleltek meg, nem lehet egyértelműen eldönteni. A Szinay-féle ház, a XVIII. századi házsor legdélibb tagja már túlnyúlik azon a vonalon, amely a Szt. Affra-oltár háza esetében telekhatárként feltételezhető. Nincs kizárva tehát, hogy a középkori telekkiosztás valamivel északabbra végződött, mint a XVIII. századi, bár az említett alaprajzi szituációból — figyelembe véve a későközépkori oklevélterminológia pontosságának határait — nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az mindenesetre kevéssé látszik valószínűnek, hogy a XVIII. századvégi telekosztás a középkori telkek osztódása vagy összekapcsolása útján jött létre. Fel kell tételeznünk, elsősorban a telekméretek alapján, hogy a későközépkori telekhatárok — ott, ahol egyáltalán ilyenek voltak — nagyjából egybeestek a XVIII. századiakkal. Telekhatár-módosulással legfeljebb a káptalani kocsma építésével kapcsolatban számolhatunk. A Szt. Affra-oltár házához tartozó teleknek a környezettől jellegzetesen eltérő nagysága — ez a telek nagyobb, mint a várfeljáró alatt kialakult teljes háztömb — arra enged következtetni, hogy eredete és egykori funkciója is eltérő volt, feltéve, hogy 1800 körüli kiterjedése visszavetíthető a középkorig. 1804-ben, úgy látszik, már megosztódott: „a pluribus incolis aere parato comparatus" (vö. Függelék III/a 14. és Ill/b 27. sz., továbbá 7. kép). Sainos, a ház utcai szárnyát a múlt század végén teljesen újjáépítették, így a korábbi építkezések maradványai ma már, úgy látszik, legfeljebb az oldalszárnyban lennének kereshetők. •• Függelék III/a 8. sz. : „Braxa antiqua, nunc Diversorium Capitulare, cujus pars sub a antiquius aedificata cujus pars sub b tardius aedificata cujus pars sub с postreme aedificata" 20 Vö. előző jegyzet; Függelék III/b 14; IV. 13. sz. Ez a nagymúltú épület, amely eredeti funkciójából annyit megőrzött, hogy ma is egy cukrászdának álcázott, de inkább kocsmaként funkcionáló intézmény működik benne, lényegében az 1804-ig kialakult formájában áll ma is, bár azóta nyilván számos belső átalakításon esett keresztül. '•'•' E hipotézist akkor lehetne alaposabban alátámasztani, ha a „sörfőzde" és a kocsmaépület legkorábbi részének azonosságáról 1779 előtti adataink lennének. Ugyanígy szükségesek volnának 1779 előtti adatok az ettől délre eső házra. (L. erre vonatkozólag 21. jegyzet.) Bár — mint láttuk (uo.) — elképzelhető, hogy Subies az utcavonaltól hátrább eső épületeket, amelyek az általa említett, kocsma részére fenntartott telek mögött húzódtak, nem vette tekintetbe, a nem említés negatívumából nemigen lehet a két ház 1779 előtti fennállására pozitív érveket kovácsolni. Bizonyítékok híján tehát egyelőre csak azt mondhatjuk, hogy a szövegben kifejtett megoldás valószínűbbnek látszik. 28 I. m. 27—28. o. 29 L. uo. 29. o. :l " Borsos alaprajzain (Függelék III/a 15. és Ill/b 28. sz.): „Pons magnus olim Telonium", illetve „Pons vulgo magnus nuncupatus olim Telonium". " Vö. 19. jegyzet és Korompay i. m. 195. o. 12 L. Korompay i. m. 28. o. és 33. kép. 83 Vö. Korompay 195. o. 8< Vö. Függelék III/a 5. és III/b 8. sz. 1808-ban a házat már Szelestey Ferenc nemes birtokolta: vö. Függelék IV. 8. sz. Sajnos, a várfeljáró alatt kialakult háztömb barokk eredetű épületei közül éppen ez pusztult el teljesen; fényképét 1. Korompay i. m. 87. kép. 88 Függelék III/b 13. és IV. 12. sz. "' Bármennyire is valószínűtlen, hogy a tér piacfunkciója újkori eredetű lenne, szükségesnek látom megjegyezni, hogy konkrét középkori adat az itteni piactartásra ez idő szerint nem ismeretes. Másrészt viszont az a tény, hogy a várhegy lábának beépítése éppen itt már a későközépkorban megkezdődött, Korompay idézett elméletét látszik igazolni. A késői adatokból azonban reális visszavetítési lehetőség csak akkor adódik, ha az itteni piac működését nem szűkítjük le a tatárjárás előtti időszakra, mint Korompay (vö. 28. jegyzet), hanem feltételezünk bizonyos folyamatosságot, amely a későközépkoron és a török időkön át, egészen a XIX. század elejéig tartott. •'" L. Korompay i. m. 15. kép. 88 L. az épületre vonatkozólag Korompay i. m. 171—174. o. és 125.kép (a konzol ma is tartóként funkcionál: a ház pinceszintjének lekerekített jobboldali sarka fölött a szögletesen kiugró felmenő falat hordozza). A lakóépületből való származtatás azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a konzol a domonkos apácakolostor épületeiből származik. 19 Vö. Korompay i. m. 32—33. o. 40 Lukcsics— Pfeiffer i. m. passim. 11 A XVIII. század elején a városszerkezetben déli irányban bekövetkezett súlyponteltolódást már Korompay is határozottan regisztrálta: i. m. 43—44., 48. o. 42 A vár északi vége alatti terület beépítettsége ma lényegében megfelel az 1800 körülinek; a házak nagy része — bár rengeteg kisebb-nagyobb átalakítással — későbarokk formájában áll. Eltekintve a mészárosok egykori házának pusztulásától (vö. 34. jegyzet) és a Szt. Affra-oltár későközépkori házának helyén álló barokk épület átépítésétől (vö. 24. jegyzet), az egyetlen jelentős múlt századi változást a Jókai u. 44. sz. későklasszicista ház felépítése hozta, amely azonban szintén állt már az 1850-es években (vö. 7. kép és Korompay i. m. 234. o. és 201. kép). Ez a ház egyébként a Berken-féle rajzon (6. kép) hullámos oromzattal ábrázolt barokk épület helyén épült, amely 1804—8-ban bizonyos Tissinger tulajdona (Függelék III/a 10., III/b 17. és IV. 15. sz.); ez feltehetően azonos azzal a Tisszinger Károllyal, aki a tűztorony építésénél mint ácspallér tevékenykedett (1. Lukcsics— Pfeiffer i. m. 190. o.). Nem messze, a Benedek-hegy alatti egyik házban lakott, úgy látszik, Strapkovics Sebestyén, aki a városi tűzoltószertár és a tűztorony építésénél (1811—14) kőművesmesteri rangban a kivitelezést irányította (uo. 187., 190. o.), tehát nyilván a város tekintélyesebb építési szakemberei 274
