A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Gedai István: A Dunántúl szerepe az Árpád kor kereskedelmében, numizmatikai leletek alapján

verették. Ezért gondolta tehát László és Hóman, hogy Gertrud andechs-merani hercegnő révén jött használatba a nálunk is forgó, gyűjtőnevén friesachinak nevezett dénár. Házasságoknak azonban ilyen gazdasági következménye nincs. Uralkodók házassági kapcsolatai mögött joggal kereshetünk pillanatnyi politikai szövetséget, a friesachi veretek magyarországi szerepének azonban más a gazdasági háttere. Ez a háttér egyrészt belpolitikai, másrészt külpolitikai. Belpolitikailag a XII. század vége, XIII. század eleje a magyar társadalom és gazdaság fejlődésének szempontjából egy magasabb fokozat kezdete. Ipar, bányászat fellendülése, a földművelésnek az állattenyésztés rovására történt előnyomulása a belső áruforgalom kialakulásához vezetett, s ez intenzívebb pénzgazdálkodást eredményezett. A földesurak egyre elterjedtebben követelik jobbágyaiktól a szolgáltatásokat pénzben, s ez a belső piac, kereskedelem fokozottabb szerepére utal. Ez a megnövekedett igény viszont egy jobbminőségű ezüst váltópénzt követelt, amit a silány minőségű magyar dénár nem elégíthetett ki. Külpolitikailag viszont a magyar kereskedelemnek irányt kellett változtatni. A XII. század végére Bizánc elvesztette korábbi, a nemzetközi politikára és kereskedelemre gyakorolt döntő befolyását, elfoglalása pedig fokozta jelentőségének csökkenését. A magyar külkereskedelem így nyugat felé fordult, annál is inkább, mert a nyugat is igényelte a magyar ezüstöt. Területileg a megváltozott körülmények a Dunántúlt állították előtérbe. De nem volt egyenrangú a határmente. A XIII. század első felének idegen éremleletei ugyanis, illetve ezek verdéi egy leszűkített nyugati irányt mutatnak. Említettük, hogy ezek a nyugati pénzek elborították az egész országot. E korszak leletei szinte kivétel nélkül az 1241-es tatárbetöréssel hozhatók kapcsolatba, ekkor tehát pontos keresztmetszetet kapunk az ország pillanatnyi pénzforgalmáról, hiszen mindenki elrejtette az éppen tulajdonát képező értékét, pénzét. Külföldi kapcsolataink értékeléséhez tehát ezeket a nyugati pénzekből álló leleteket kell megvizsgálni. Az utóbbi 100 év alatt igen sok friesachi dénár került elő, sajnos azonban a régen feldolgozott éremleleteknél igen sok a pontatlanság, több lelet nem is alkalmas vizsgálatokra, s a vizsgáihatóknál is számolni kell a nagyfokú pontatlanság lehetőségével. Általános törvényszerűséget pedig csak a nagy-számok alapján mondhatunk. Mégis van annyi újabban feldolgozott leletünk, amelyeknek alapján végezhetünk leletelemzést, s ha valamennyi leletnél ugyanazokkal a jelenségekkel találkozunk, megállapíthatunk törvényszerűséget. Vizsgálatainkra 49 lelet 28 255 darab érmét használtunk fel. Ha ezt a mennyiséget 100%-nak tekintjük, akkor ebből 67% Friesachból, 20% pedig St. Veitből származik, s mindössze 13% jut mintegy további tíz verdére. A friesachi dénárok beáramlását, s ezen keresztül külkereskedelmi kapcsolatainkat tehát ennek a két — egymáshoz közelfekvő — városnak irányába, illetve irányából kell származtatnunk. Korábban Arnold Luschin von Ebengreuth, a friesachi dénárok nagy osztrák kutatója úgy vélte, hogy a friesachi típusú veretek Karinthiából először Horvátországba és Szlavóniába jutottak, s ottani elterjedésük és általánossá válásuk után kerültek délről Magyarország területére. Ezt a véleményt hallgatólagosan elfogadták a többi kutatók is, magyar részről Hóman Bálint, osztrák részről pedig Egon Baumgartner, Wilhelm von Fritsch, illetve az angol Metcalf. Ha azonban Luschin véleménye igaz lenne, a horvát, szlavón területen több korábbi friesachi leletnek kellene lenni. Ilyen pedig egyáltalán nincs, későbbi évekből is igen kevés. Viszont az 1241-ben elrejtett friesachi leletek sora került elő a Dunántúlról, úgy tűnik, útvonalat is megállapíthatunk. Eszerint a Drávától északra volt a határátlépő, majd az ősi kaposvölgyi útban folytatódott, s tartott Buda felé. Az érintett határrész tehát Délnyugat-Dunántúl. Vizsgáljuk tovább a leleteket. Ugyanis a magyarországi friesachi éremleletekben magyar és friesachi típusú pénzeken kívül, igaz csak szórványosan, de előfordulnak más, nyugateurópai pénzek is. Ezek közül azonban csak egynek, Köln véreiéinek van jelentősége. Ez mintegy 48 leletben fordult elő, bár majdnem mindenhol csupán néhány példányszámmal. Ahol több van, arányban ott is messze elmarad a lelet többi részét alkotó, főként magyar és friesachi dénároktól. Két lelet kivételével sehol sem éri el a 2%-ot. A két lelet közül egyik a bácsalmási, ahol 68 kölni mellett 68 friesachi, a másik a kiskunlacházi lelet, 85 kölni dénár 51 db egyéb verettél. Leleteken belüli csekély példányszámuk ellenére is általánosnak kell mondani őket. Valódi jelentőségüket azonban csak akkor értjük meg, ha tisztázzuk, hogy a kölni dénárok nem keveredhettek a magyarországi leletekhez Karinthiában, a friesachi dénárok forgalmi területén, mert az ottani friesachi leletekben — egy kivételével — nem fordul elő kölni veret. Itt tehát közvetlen magyar—kölni kapcsolatra kell gondolnunk. Ezt egy — igaz, kései — oklevél is megerősíti. A kölniek ugyanis azzal a kéréssel fordulnak az érsekhez, ne engedje az idegen kereskedőket tovább nyugatra. A megnevezett idegenek között első helyen említik a magyarokat. Kölni véreteken kívül néhány magyarországi leletben angol, aacheni, brabanti, erfurti, holland, metzi stb. pénz is előfordult, ezek megjelenése azonban rendkívül szórványos, így csupán Kölnnel összefüggésben érdemelnek említést, ebben a nagy nyugati kereskedelmi központban csapódhattak a Magyarországra került kölniekkel együtt. Összegezve a friesachi és a velük előkerült nyugateurópai pénzek jelentőségét, úgy látjuk, az első intenzív nyugati kereskedelmi kapcsolatunk Karinthia és ezen keresztül a Rajna-völgy, Köln felé irányul. Mi itt csak a numizmatikai jelenséget kívánjuk rögzíteni, nem térhetünk ki a kereskedelem tárgyaira, export-import cikkeinkre, mégis meg kell jegyeznünk a nálunk nagy szerepet játszott kölni posztót, amely valószínűleg ezen az úton kerülhetett a Kárpát-medencébe. Ugyancsak nem vizsgáljuk ez útvonal használatának okát, azonban itt is meg kell említenünk Bécs 1221-es árumegállító jogát, amely a keletről jött kereskedőket nemcsak ideiglenesen állította meg, hanem áruikat teljes egészében el kellett adni, semmit sem vihettek tovább nyugatra. A Karinthia 254