A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Nagy Jenő: A Tapolcai-medence kialakulásáról, éghajlatáról és vízrajzáról

az erdőirtás következtében valószínűleg megcsappant. Eger a medence leghosszabb és egyben a legbővebb vizű patakja. A Pula melletti Kinder-tó táján ered, ahol felveszi Vigántpetend előtt a Sédet, majd további mellékvízei párhuzamos völgyekben érkeznek. A Ráskó-patak, Ilonaházi-patak Monostorapátin túl az Eger-patakba Vese ..folyó" néven ömlik. Az Eger mindenütt a Nagyvázsony—Tapolca-i törésvonalat követi, majd Nemesgulács és Badacsonyt ördemie érintésével ömlik a Balatonba. Vannak még kisebb patakok is, amelyek szintén karsztforrásból erednek. Ilyen Tapolca déli részén az Almafadülőben eredő Kisámenta és Kamocsánál eredő Királykuti-ér. Mindkettő vízét a Tapolca-patak veszi fel. Meg kell emlékeznünk arról, hogy a Balaton egykor Uzsáig, Tapolcáig, Gyulakesziig nyúlt fel. Öregjeink azt mondják, hogy a tapolcaiak valamikor a Szentgyörgyhegyen levő szőlőikbe csónakon jártak. Hisz néhány évtizeddel ezelőtt, sőt legutóbb 1940 tavaszán, a nagy esőzések idején a Balaton vize egészen Tapolcáig, sőt majdnem Gyulakesziig összefüggő víztükröt alkotott. Raposka, Hegymagas, Kisapáti és Nemesgulács balatonparti községnek számított, úgy mint hajdan. Hogy a Balaton magasabb vízállásánál még a történeti időkben is elönthette az ingoványos lápföldet, ahhoz a magasságmérések alapján semmi kétség nem fér. Ez a lapály majdnem olyan magasságban van a tenger szintje felett, mint a Balaton déli partján, medencékkel szemben levő, még napjainkban sem teljesen ármentesített terület (MAKAY 1913, p. 187—189). Öregjeink még a Martinovics (azelőtt Berek) utca végéig felnyúló Balatonban ősszel és tavaszszal halásztak. Még az én gyermekkoromban az 50 13. Tapolca-patak, háttérben Tapolca (foto : Domaniczky) 13. Der Tapolca-Bach, im Hintergrund Tapolca 13. Le ruisseau Tapolca, au fond : la ville de Tapolca 1!{. Ручей Таполца, на заднем плане Таполца 1920-as évek elején is elég sűrűn tele voltak a várostól D-re elterülő rétek 3—8 m átmérőjű lápokkal, a nép nyelvén „kútfej "-ékkel, amelyek mind a Balaton maradványai voltak. Ilyen eredetű volt a Batsányi utcának végén, a kb. 100x30 m nagyságú tó, az ún. Kerék-tó. Ez megkülönböztetendő a Kerekes-tótól, amely a Szent Imre utca nyugati végétől néhány méternyire északra volt. Mindkettőt téli időben korcsolyapályaként használták. Ugyancsak e tényeket támasztja alá az is, hogy IV. Bélának 1260. és 1263. évi oklevelei Szigligetet szigetként említik (MAKAY 1913). Ha ez nem is fedi a valóságot, de annyi bizonyos, hogy ebben az időben Szigligetet három oldalról inkább sekélyvizű, zsombékos, vizenyős rét, sem pedig állandó vizű tó környékezhette. A bécsi Hadilevéltárban őrzött József császár-féle felvétel kísérőszövege megjegyzi, hogy a szigligeti dombcsoportot a rajta álló várral együtt valamikor teljesen körülvette a víz. Még akkor is, tehát 1783-ban Szigligetre egyetlen út 5 híddal vezetett Szentgyörgyhegy felől. Sem Badacsony, sem Ederics felől nem volt megközelíthető. Maga Szentgyörgyhegy is teljesen lápoktól körülvett sziget volt, Tapolcáról csak Gyulakeszi felől lehetett megközelíteni (KOGUTOWICZ 1936). Az út a Gyulakeszi előtti (Tapolca felőli) hídtól vezetett az Ürgelik irányába és folytatódott Kisapáti felé. Az az út pedig, amely az imént említett hídtól haladt a Szentgyörgyhegy irányába és a mai első, a Kisapáti út és a vasút kereszteződésénél levő őrháznál kapcsolódott a Kisapáti felé vezető útba, csak gyalogút volt (József császár-féle felvétel, 1783). Az 1579-ből származó Sambucus János császári udvari orvos térképe is utal a Tapolcai-medencének a Balatontól magas vízálláskor való elöntésére (SAMBUCUS 1579). Sőt Krieger Sámuelnek 1779-ből származó térképe is elöntve ábrázolja medencénket (KRIEGER 1779). Az elöntés csak az 1826-ban bekövetkezett nagy apadás után változott meg, de a víztükör ősszel és tavasszal levő esőzésekkor — amint elő-