A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)
Tapfer Dezső: Megfigyelések a kerecsensólyom keleti-bakonyi fészkeléséről
Megfigyelések a kerecsensólyom keleti-bakonyi fészkeléséről Ösi magyar vadászsólymunk, a kerecsen (Falco cherrug GRAY), hazánk egyre ritkább fészkelő ragadozója. Elsősorban középhegységi erdeinkben telepszik meg, így a Bakonyban is. Szórványosan a hazai Duna-ártéri erdőségekben is megtalálható, mégis inkább a sziklás, völgyekkel tagolt dombvidéki-hegyvidéki erdőket részesíti előnyben. A Bakony számos szirtes szikla-képződményével különösen jó fészkelési lehetőségeket kínál sólymunk számára. Régi sólymász-emlékeket böngészve, egykori írásokban lapozgatva több adatot találtunk már évtizedekkel ezelőtt is arra nézve, hogy a Bakony egyes részein a kerecsen ősrégi fészkelő. Várpalota környékén Bátorkő-Pusztapalota szikláin a negyvenes évek elején akadtam először fészkelő bakonyi kerecsenre. Abban az időben — hiteles irodalmi adatok hiányában — úgy gondoltam, hogy a kerecsen csaknem kizárólag sziklafalak üregeiben, hasadékaiban, párkányain fészkel és így főként a Bakony sziklás tájain kerestem. Később győződtem meg arról, hogy fákon szintén fészkel a kerecsen, elfoglalva nagyobb ragadozómadarak üres fészkeit. Költési időben többször megfigyeltem — SZABÓ LÁSZLÓ és JANISCH MIKLÓS észleléseivel egyezően —, hogy a kerecsen-pár a levegőben vöröskányákat, parlagi sasokat támadott, zaklatott a kánya- és sasfészkek körül: később tojásaikat valamelyik nagy ragadozófészekben költötték ki. Szükségesnek látszik az adatok és megfigyelések csoportosítását először a fészkelőhelyekkel kezdeni. Egy adott tájat rendszeresen kutatva a fészkelőhely és annak környéke az, ahol a legnagyobb esélyünk van e nemes sólymunknak az életét és magatartását megfigyelni, főként a költés-fiókanevelés idején. A kerecsen elterjedése a Bakonyban Csaknem három évtized terepkutatása során 14 helyen állapítottam meg kerecsensólymok fészkelését a Keleti-Bakonyban. Vizsgálódásaim legutolsó éveiben az általam felderített fészkelőhelyek közül nyolcat tudtam felkeresni és ezeken a helyeken csak négy esetben találtam meg ismét a fészkelő kerecseneket (1. ábra). Figyelemre méltónak tartom ezt a két számadatot (14, illetve 4), mivel adataim alapján a Keleti-Bakony több pár kerecsennek nyújt jó fészkelőhelyet, noha éppen a legutóbbi években mintha csökkent volna a visszatérő fészkelő párok száma. Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt HOMOKINAGY ISTVÁN (1955) említi egy kerecsen-családról készített színes természetfilmjében, illetve írja egyik könyvében, hogy milyen nehezen akadtak rá szinte egyetlen lakott és hozzáférhető kerecsenfészekre a Börzsöny rengetegében. A negyven évvel ezelőtti, magyar vonatkozásokkal bőven kiegészített Brehm-kötetben VÖNÖCZKY— SCHENK (1927) a kerecsen tízegynéhány fészkelőhelyét sorolja fel a Kárpát-medencében, hangsúlyozva a legszigorúbb védelem szükségességét. A kerecsen nagyon indokolt különleges védelme a vasárnapi puskásoktól, tojásszedőktől, amatőr sólymászoktól azonban csak másfél évtizede, az 1954-es madárvédelmi törvényünkben valósult meg. A kerecsen elterjedése a Bakonyban — hasonlóan fészkelő területéhez — a legszorosabb összefüggésben van fő táplálékforrásának, az ürgének (Citellus citellus) a gyakoriságával. A mezőgazdaságilag művelt területeken vagy azok közelében, a gyér füvű, parlagon hagyott, sztyepp-jellegű legelőkön, ahol az ürge őshonos, ez állandó jó vadászzsákmányt, táplálkozási területet biztosít a kerecsennek. A kerecsennel foglalkozó irodalom századunkban meglehetősen kevés délkelet-európai adatról emlékezik meg, beleértve hazánkat is. Legutóbb BAUMGART (1966) Bulgária hegyeiből közölt — több éves megfigyelések után — értékes kerecsen-előfordulási adatokat. Erdélyben, a Kárpátok magasabb részein nincs kerecsen, mivel a megfelelő fészkelőhelyektől túlságosan messze vannak az ürgében gazdag mezőgazdasági területek. Sólymunk ugyan néha 10—20 km távolságban levő síkságra is eljár kedvenc zsákmányáért, ha valahol különösen kedvező fészkelőhelyet talál (pl. 427