A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Tóth László: Adatok a Balaton-felvidék bogár (Caldoptera) fanuájához

LOKSA (1966) nagy talajzoocönológiai munkájában közölte, hogy az etilén -glikolos talajcsapdázás során Balatonarács felett a Péter-hegyen Orno-Quercetum társulásban a fajt nagy példányszámban, a bokorerdő-foltokban pedig alacsony példányszámban gyűjtötte 1959 májustól novemberig. Ugyanakkor sem a Keszthelyihegységben (Apróhegy, Petőhegy), sem a KeletiBakonyban (Gaja-völgy) csaknem teljesen azonos körülmények között folytatott gyűjtése során — továbbá a Villányi- és a Mecsek-hegységből sem került elő. A fentiek alapján kézenfekvőnek tűnnek a következő megállapítások. E rendkívül érdekes délkelet-európai, mediterrán faj elterjedésének legészakibb határa a Balatonfelvidék, legfeljebb a Déli-Bakon y — figyelembe véve a M. v. Hopffgartenféle nagyvázsonyi adatot. A Balaton-felvidék keleti és északkeleti területein nem közönséges, de mindenesetre a gyakoribb Tenebrionidae fajokhoz sorolhatjuk. Ez nem zárja ki, hogy esetleg az alig kutatott Somogyi-dombvidéken talaj zoológiai tömeggyűjtést alkalmazva, esetleg még gyakoribbnak fog bizonyulni. Stenök-stenotop fajnak tekinthetjük, amely a szubmediterrán Querceíum-társulásokhoz kötött. Az irodalom táplálékáról nem ír, valószínű azonban, hogy monophag, A hazai elterjedési adatokat szem előtt tartva feltehető, hogy a postglaciális időszakban délnyugati irányból a Mecsek-hegységet megkerülve húzódott északra a mai areáljának határáig. Saperda punctata L. KUTHY (1896) Kalocsa, Nyitra, Janova, Herkulesfürdő és Eszék lelőhelyekről közli. CSIKí (1903—1905) is kizárólag ezeket említi. Nem találtam további adatot BOKOR (1927), KANABÉ (1929), KOVÁCSNÉ (1955), LICHTNECKERT, STILLER (1936), SZÉKESSY (1943, 1953), WACHSMANN (1907) munkájában sem. CSÍKI (1941) azonban Kőszegről említi. 1964 május 3—július 2. között 2 példánya került a Tihanyi-félszigeten a Cyprián-forrás közelében elhelyezett etilén-glikolos talaj csapdámba. Sajnos az egyik példányt a csapdába nagyobb mennyiségben bekerült Pomatias elegáns O. F. MÜLL, csigafaj teljesen tönkretette, de a másik kifogástalan állapotban megmaradt. E szép és ritka cincér elterjedéséről Dél- és Közép-Európa megjelölést találjuk az irodalomban, tápnövényként a Populus- és Ulm us-î a jókat említik (CALWER). Tihanyi előfordulása a Bakonyra és ezen belül a Balaton-felvidékre új. Jelen országhatárainkon belül csak két 80—100 éves irodalmi adat [KUTHY (1896) kalocsai adata, valószínűleg SPEISER FERENC 1883. évi munkájából, míg a CSÍKI (1941) féle Freh Alfonz 1893-ban a kőszegi bencés gimnázium lezárt leltárából származik] állt rendelkezésünkre. Antipa macropus ILLIG. KUTHY (1896) Tituboea macropus ILLIG. néven Budapest, Törökbálint, Dabas, Keczel, Ács, Felsőlő, Pécs, Kolozsvár, Nagycsűr, Ulma, Herkulesfürdő és Crkvenica lelőhelyekről közli. KASZAB (1962) szerint faunaterületünkön az alacsony hegy és dombvidék lakója, ahol a száraz déli lejtőkön található, míg az Alföldön sokkal ritkább, a pusztafüves, homokbuckás térségeken. Bakonyi előfordulására nem találunk utalást (WACHSMANN 1907, SZÉKESSY 1943). Alsónyirádon, Balatonfüred felett, a Kékkúti-völgy környékén 1966. VII. 10-én egy-egy példányát sikerült gyűjtenem. Mindkét esetben erősen xerotherm területen, fűhálózva. A balatonfüredi lelőhelyen kisebb foltokban Dorycnium germanicum-ot láttam a gyűjtés helyén, valószínűleg arról került a fűhálóba. Ez teljesen egybevág KASZAB (1962) tápnövényre vonatkozó megállapításával, amennyiben az Anthyllis vulneraria-t és a Dorycnium germanicum-ot jelöli meg. Az időadat szintén egybeesik saját megfigyelésemmel, ugyanis a faj leírásánál június—augusztus hónapokat jelöli meg. Mediterrán elterjedésű faj. REITTER—HEYDEN—

WEISE (1906): Spanyolés Oroszország, Ausztria, WINKLER (1924— 1932): Spanyolország, Ausztria, Oroszország európai része, Perzsia, Szíria, KASZAB (1962): DélEurópa, Szovjetunió európai felének déli része, Szíria, Irán területet közli a faj areáljának. Északi és keleti irányú benyomulása úgylátszik mindenütt bekövetkezett, ahol szubmediterrán xerotherm területek előfordulnak. Stenök-stenotop faj, ami thermophil, xerophil voltából következik — természetesen azt is figyelembe véve, hogy csaknem monophag. Ritkasága miatt színező elemnek kell tekintenünk. Phyllobius longipilis ВОН. KUTHY (1896) Ph. fulvipüis DESBR. néven Kalocsa, Hajós és Herkulesfürdőről közli. ENDRÖDI (1960) saját és a Természettudományi Múzeum példányai alapján: Bátorliget, Budapest, 360