A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

Кисета caspica sep. pérezi MOCS. (Apidae) (14. ábra). — Az alfaj pontokászpi-mediterrán elterjedésű, benyomulva a Kárpát-medence alföldi és középhegyvidéki területeire (Pannonicum, Matricum, Campaneum, Premoesicum). A bakonyi lelőhelyek (Fűzfő, Vörösberény, Palóznak, Veszprém) nyugati elterjedési határának egyik szakaszát jelzik, ugyanis a Kisalföldön és a Bécsi-medencéiben eddig nem gyűjtötték. Sztenök-eremofil faj (PAPP 1963:290— 291). A Balaton-felvidéken Coímo-Qwerceíum-ban, Veszprém környékén (a Gulya-dombon) Festucelurn glaucae-n gyűjtöttem, jelezve a faj melegigényét. Sztenök jellegéinek látszik ellentmondani az a tény, hogy bakonyi lelőhelyein április közepe és május eleje közt találtam, szemben a sztenök-eremofil fajoknál szokásos júniusi—augusztusi repülési idővel. Prosopis punctata BRULLÉ (Colletidae). — A Mediteiráneumban, így az Adriai-tengerpart mentén gyakori. A Kárpát-medencébe ugyan benyomul, de csak szórványosan fordul elő. A lelőhelyek (összesen 18) megközelítőleg egyenlő arányban oszlanak el a domb- és középhegyvidéki (Matricum, Premoesicum,, Illyricum, Noricum), továbbá az alföldi (Pannonicum) körzetek közt, és csak kettő esik a Canpathicum-ba. Míg a felsorolt tájakon zömmel az 1920-as évek eleje óta gyűjtötték, addig a történelmi Magyarország rövid tengerpartja mentén már a századforduló idején 4 lelőhelyről került elő ez a faj. Legészakibb előfordulását a cseh-morva medencében és Bajorországban ismerjük. Míg a Dunántúlon viszonylag gyakori (a kárpát-medencei lelőhelyek több mint fele: 11 innen ismeretes), addig a csehmorva medencében ritka. A Bakonyban 4 lelőhelyről került elő, éspedig az Északi-Bakonyban (Mecsérpuszta, Zirc), a Balaton-felvidékről (Tihany) és a Tapolcai-medencéből (Szentgyörgyhegy). Euryökeremofil faj, tehát nem ragaszkod'k a meleg-száraz területekhez (PAPP 1963:296). Prosopis punctulatissima SMITH (Colletidae). — Areálja még bizonytalan, eddigi lelőhelyei Angliában, Franciaországiban, Közép- és Dél-Európában, Ukrajnában és a Kaukázusban váltak ismertté. Egész areálján nem gyakori, sőt a Kárpát-medencében „igen elszórtan és ritkán gyűjtötték" (MÓCZÁR M. 1960: 15), éspedig összesen 13 helyen. A Dunán14. Etucera caspica ssp. pérezi (foto Zeitler) túlról 6, egymástól távoleső lelőhelyről (II/l : Pomáz, Köveskál, Tihany — V/l : Kispőse (ma Gyöngyösfalu), Kőszeg — VI/1: Mecsek-hegység). A Bakonyban 2 balaton-felvidéki lelőhelyen találták: Tihany és Köveskál, mindkét helyen júniusban. Ökológiailag feltehetően euiryök-hilofil. Eredetileg talán atlantikus faj volt és .másodlagosan (az atlantikus korban, 6000—3000 évvel ezelőtt?) hatolt be messze a közép- és kelet-európai területeikre (PAPP 1963: 297). Chelostoma foveolatum MOR. (Megachilidae). — Isimért dél-európai elterjedése alapján mediterrán fajnak kell minősíteni, bár STOECKHERT szerint (1954:48) „südlichkontinentale Art", ökológiai igénye az enyhén meleg és inkább száraz területek, tehát euryök-eremofil. A Fauna Regni Hungáriáé a Kárpát-medence legdélibb részéből (Orsova), továbbá az adriai-tengerparti Fiume környékéről sorolta fel. A budapesti Természettudományi Múzeumban levő példányok alapján megállapítható, hogy a Kárpát-medence belső területén a századforduló idején a Pannonicum keleti szélén: Borosjenőn gyűjtötték először. Majd az 1920-as évektől napjainkig összesen 11 dombvidéki és középhegységi lelőhelyen találták meg. Közülük a dél-szlovákiai (pannonicumi) Kovácsfalva a legészakibb. A Dunántúlon a mecseki Misinán, Simontornyán (mindkettő az Illyricumban), a Kőszegi-hegység 3 helyén (Noricum), a Badacsonyon, a bodajki Gaja-szurdokban, Balinkán és a monostorapátii Boncsostetőn (Matricum) került elő. — Ha értelmezni kívánjuk az előzőekben ismertetett tényt, hogy a századfordulótól kezdve egyre gyakrabban gyűjtötték a fajt a Kárpát-medencében, akkor a faj jelenkori terjedését kell ebben megsejtenünk. Az areálnak a Kárpát-medencére való kiterjesztése feltehetően az éghajlat melegebbé válásával függ össze (PETTERSSEN 1949). Az éghajlatnak ilyen értelmű változásával növekszik a mediterrán euryök-eremofil fajok, így a Ch. foveolatum terjedési lehetősége. Természetesen az areál-kiterjesztésnek ezt a folyamatát mint feltevést ma már nem lehet bizonyítani, mivel elsősorban a múlt század folyamán és a jelen században nem „ellenőrizték" a szóban forgó faj terjedését. Ellenben erősíteni látszik feltevésünk helyességét, hogy a faj a keletfranciaországi Elzászban „neuerdings . .. mehrfach gefunden wurde" (STOECKHERT 1954:48). Tehát Európa nyugati táján is észleltek a kárpát-medenceihez hasonló areál-kiterjesztést ugyanennek a fajnak az esetében. Tovább erősítené az elgondolást az, ha a következő évtizedekben feltűnően gyarapodnának az új lelőhelyek a Kárpát-medencében (PAPP 1963: 289—290). Dioxys pannonica MOCS. (Megachilidae). — Igen ritka faj, areálja jelenlegi ismereteink szerint kettészakított (diszjunkt). Eddig a Nyugat-Palearktikum két területén találták: a kárpát-medencei Matricumban 3 (Magyarország, Dél-Szlovákia), Arrabonicumban 1 (Dél-Szlovákia) és a Vindobonicumban 1 lelőhelyen (Ausztria), illetve Szíriában. Feltehetően szte280