A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

Tihanyi-félszigettől (D-re). A Phaneroptera fajok meglehetősen jól repülnek. Szárnyuk nemcsak az ugrást nyújtja meg, hanem a repülés aktív szerve. Számos alkalommal figyeltem meg, hogy megzavart egyedek 30—40 m magasra szárnyaltak fel és tűntek el. Ilyen meggondolással magyarázatképpen feltételezhetjük, hogy megfelelő meleg nyarakon a Phaneroptera-fajok megtalálják: északra való hatolásukait" (az eredeti szöveg angol). Nagyon valószínű, hogy a négypontos zöld szöcske az elmúlt évtizedeikben jelent meg a Kárpát-medence, közelebbről a Dunántúl (Bakony-hegység) és Burgenland faunájában, hasonlóan egyes bogár-, lepke és madárfajhoz. Ezt a felfogást erősíti meg a lelőhelyek megismerési sorrendje, továbbá NAGY B. idézett véleménye. Psophus stridulus L. (Acrddidae). — A kerepelő sáska bármennyire is gyakori a Magyar Középhegységben, a Bakonyban mindeziideig mégsem sikerült gyűjteni. A faj Közép-Európában gyakori (helyenként közönséges), de majdnem egész Európában előfordul. Magyarországon a középhegységekben a kaszálókon és sztyeppréteken érzi otthon magát. Egyenlőre megmagyarázhatatlan, hogy a Bakonyban miért hiányzik, pedig bőségesen megtalálná a számára optimális életfeltételeket (Keszthelyi-hegység, Északi- és Déli-Bakony). Bár 11 éve rendszeresen keresem ezt a fajt a Bakony kaszálóin, még csak repülés közbeni jellegzetes kerepelő hangját sem hallhattam. Eddigi hiábavaló keresésemért mégsem tartom végleges eredménynek, hanem nagyon valószínű, hogy elő fog még kerülni ez a faj a Bakonyban, így azonban csak mint a Bakonyban hiányzó közép-európai elemet tarthatjuk számon. Odonata — Szitakötők Az Északi-Bakony szomszédságában, a bakonyaljai Tapolcafő—Pápa vidékén, főleg a Tapolca-patak mentén folytak eddig országosan is jelentős kutatások a szitakötő-fauna megismerése érdekében (BENEDEK 1961, 1965.) Magáiban a Bakonyban gyűjtöttek ugyan több-kevesebb rendszerességgel szitakötőket, ezek feldolgozása azonban még nem törtéint meg. A kezdeti kutatások nyomán egyetlen színező elem bakonyi előfordulásáról tudunk, illetve további egynek az előkerülése várható. Pyrrhosoma nymphula SULZ. (Agrionidae). SCHIEMENZ szerint (1953:66) 800 m tszf. magasságig hatol fel Európában ós Kisázsiában. Németországban gyakori. Nálunk csak szórványosan észlelték a Magyar Középhegységben (Sátor-, BükkBörzsöny-, Pilis-, Bakony- és a Kőszegi-hegység). Mind a német (Sehiemenz 1. c.) mind a magyar irodalom (ÚJHELYI 1957:17) ökológiai igényéről egybehangzóan azt közli, hogy „álló és lassan folyó vizek mentén" fordul elő. Magam is ilyen körülmények közt gyűjtöttem a Vörös János-séd zsombéksásos (Caricetum elatae) meanderjénél (Bakonyszűcs: Móricháza) (PAPP 1959:83), ahol ez a szitakötőfaj nagy számban mozgott. Sympetrum pedemontanum pedemontanum ALLIONI (Libellulídae). — Az Eszaki-Bakony közvetlen szomszédságában, a tapolcafői, ill. pápai Tapolca-patak mellől ikerült elő számos példányban a barnacsíkos szitakötő (BENEDEK 1961:32). A két lelőhely nem esik a Bakonyba, bár földrajzi és növénypföldirajzi szempontból Tapolcafő a Bakonyaljához, Pápa pedig ennek 'tőszomszédságában a KisAlföildhöz tartozik. Mégis foglalkoznunk kell ezzel a fajjal, mert mint hegyvidéki (montán) euráziai (mérsékeltövii) elem a Bakonyban is bizonyára él, csak eddig nem sikerült gyűjteni. SCHIEMENZ szerint egész areálján szórványosan fordul elő. Hazánkban a Bükkiben fogtak egyetlen példányt, Bakonyaljái két, egymással szomszédos lelőhelye a legújabb kutatások során vált ismertté, ahol Benedek (1. c.) feltűnően nagy egyedszámban (28 hím és 12 nőstény) gyűjtötte. A Tapolca-patakhoz hasonló a Bakonyban több van (Vörös János-séd, Somberekséd, Gerence, Torna, Cuha, Gaja), ahol előkerülhet a barnacsíkos szitakötő. Egyelőre nem tekintjük a bakonyi fauna tagjának, bár előkerülése várható. Coleoptera — Bogarak Az elmúlt évtizedekben a rovarcsoportok közül viszonylag leginkább a bogarakat gyűjtötték a Bakonyban, sőt születtek teljességre törekvő bogárfaunalisták is. Gondoljunk WACHSMANN, LICHTNECKERT, SZÉKESSY, KASZAB múltbeli és TÓTH L. jelenlegi speciális gyűjtéseire, továbbá WACHSMANN (1907) és SZÉKESSY (1943) irodalmi közléseire. Igaz, hogy a Tihanyifélsziget bogárfaunáját SZÉKESSY kutatásai és publikációi nyomán országosan is a legjobban ismert területnek tartjuk, ellenben még hosszú ideig nem vélekedhetünk így a Bakony bogárfaunájáról. Rendszertanilag az ismertetett színező elemek megoszlása egyenetlen, ami mindenekelőtt hiányos ismereteinknek róható fel. A színező fajok többsége — hasonlóan a többi rovarcsoporthoz — termo-, ill. xerofil, elterjedésre nézve pedig dél- és délkelet-európai kapcsolatokat árulnak el. Montán és hilofil fajok száma kevés, bár akad néhány ritka és nevezetes specialitás. A fenti általános jellemzésnél többet túlzás írni. Reményünk van arra, hogy a Bakony bogarászati kutatása el fog mozdulni a holtpontról. Az intenzív koleopterológiai kutatás kibontakozóban van. Az ideális az volna, ha a lepkészeti kutatáshoz hasonlóan, helyi szakemiberek bekapcsolódásával terebélyesedne ki a munka. Cicindela silvicola LATR. & DEJ. (Cicindelidae). — Az erdei homokfutrinka Nyugat- és Közép-Eu269