A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

tölgyes és a csertölgyes zóna. Ez a vegetációs jelenség a Horváth Karsztra emlékeztet bennünket — ehhez hasonló fauniszitikai-cönológiai esetet még nem ismerünk. A Bakony kevés állandó vizű patakja mentén helyenként igen szépek az égeresek (AegopodioAlnetum) és az ezt kísérő keserűlapu társulások (Petasitetum hybridi). Ökológiai viszonyai magyarázzák, hogy itt sok higrofil vagy legalábbis nyirkos környezetet kedvelő állatok élnek. A Bakonyban sok helyen láthatunk lucosokat, lucos ligeteket, melyeket ültettek vagy ültetésből szaporodtak el. Nevezetes az Északi-Bakony homokjára települt erdei fenyves (Festuco-Pinetum). Természetes újulata, több jellemző virágos növény és lepke jelenléte, továbbá nem utolsó sorban közvetve az árpádköri oklevelek bizonyítják, hogy a postglaciális fenyő-nyír korból, elsősorban mezoklimatikus okok miatt maradt meg az ősfenyves. Viszont ültették azokat a fekete fenyő ligeteket és erdőket, melyekkel a kopárkarsztos területeket hasznosítják. A ma erdőgazdálkodása igen kedveli a fekete fenyőt kietlen tájak (pl. a veszprém-várpalotai fennsík, Kisbakony) erdősítésére, ezért a jövőben várható a fekete fenyvesek ujabb telepítése. A Bakony erdeiről való ismereteink nem lennének teljesek, ha nem emlékeznénk meg pusztulásáról a történeti múltban (WALLNER 1941—1943). Az ember régtől fogva használja legkülönbözőbb célokra a fát és emiatt tájunkra való települése óta egyre fokozottabban irtja az erdőt. Az erdők pusztítása alapvetően változtatja meg egy-egy táj arculatát azzal, hogy szántók, gyümölcsösök-szőlők, legelők, vagy éppen karsztos-kopárosok váltják fel a helyét. Természetesen az erdők irtása az állatvilágot is tizedelte, aminek mértékét ma már inkább csak sejtjük, semmint lépésről-lépésre kinyomozhatjuk. WALLNER szerint ,,A Bakony postpleisztoeén erdőtakaróját bátran nevezhetjük őserdőnek, mert mentes volt minden emberi hatástól". A honfoglalás előtti időkig az erdőtakaró még összefüggőnek tekinthető, bár például a bronzkorban viszonylag sok helyen irtottak bele az erdőbe. A középkorban fokozatosan terjeszkedtek a szántóföldek és a legelők az erdő rovására olyannyira, hogy „a XV. század erdői aránylag kevés helyen terjedtek túj jelentékeny mérteikben a József császár korabeli erdők területén." A török uralom másfél évszázada kedvezett az erdőknek. Gyepűvidék lett a Bakony a Habsburgés a török birodalom közt. A lakosság résziben elmenekült, részben kipusztult, a megmaradtak pedig nem tudtak annyi földet művelni, mint azelőtt. így aztán az erdőhatárok leereszkedtek a hegyoldalakról a medencéikbe. Az is igaz, hogy éppen ebben az időben alakultaik ki Várpalota és Veszprém tág környékén a karsztos-kopárosok. A várak erősítésére korlátlanul lehetett használni a fejszét... A 18. századi telepítések velejárója volt az erdők újabb irtása. Nemcsak azért pusztították az erdőt, hogy tüzelőhöz és művelhető földhöz jussanak, hanem a fából hamuzsírt főztek, ill. faszenet égettek. Tehát a fát mint nyersanyagot is használták a tüzelés mellett. A 19. század második felében pedig a vasútépítkezésekhez kellett a fa, ami megint csak az erdőt ritkítottapusztította. Kb. a 19. század utolsó két-három évtizedében állapodtak meg az erdőhatárok. Azóta több törvény született a magyar erdők, így a Bakony erdeinek a védelmére. Ma az erdőgazdaságok a meglevő erdők mellié igyekeznék ott is erdőt nevelni, ahol azelőtt sivár gyepesek tengődtek. A kopár területekre főleg erdei fenyőt telepítenek, míg a jobb talajokon különböző tölgy es eket alakítanak ki. Ma kb. 1700 km'-'-en tenyészik erdő a Bakonyban, tehát erdősül tségi foka 42% körül van. Nyilvánvaló, hogy az összefüggő erdőtakaró, a poistplleiisztocén idején olyan állatfajok (és -társulások) találták meg a Bakonyban életlehetőségüket, melyeik valamilyen igényüknél fogva erdei környezethez ragaszkodtak. Az akkori faunaképben bizonyára a hegyvidéki-magashegyvidéki közép- (és észak-) európai fajok voltak többségben. Rögtöni hozzá kell ehhez tennünk, hogy a faunakép ilyen alakulását az erdő mellett a poisltpleiisztocén klíma is lehetővé tette. A fokozatos klímaváltozás mellett a történelmi időben (tehát a legutóbbi 3000—3500 évben) az ember is igen hathatósan járult ahhoz hozzá, hogy a fauna összetétele eltolódjon a nyílt növényszövetkezetekben vagy legalábbis a nem zárt erdőben élő, meleg- és szárazságkedvelő dél- és keleteuróipai (balkáni, mediterrán, ponto-mediterrán, pontusi, stb.) fajok javára. — Tehát a Bakony faunájának (és állatközösségeinek) mai összetételét a természetes okok mellett az ember is hathatósain kialakította a maga tájformáló munkájával. A Bakony nyílt növényszövetkezetei jobbára kiszélesedő völgyekben, lapályos részeken, továbbá hegyoldalakon, gerinceken, stb. oszlanak meg. Számos esetben itt élnek a florisztikai nevezetességek. Sok helyen az oktalan tarvágás másodlagosan a nyílt társulásoknak kedvez (SenecioniChamaenerietum, Atropetum belladonnae), amit a fauna hatványozottan megsínyli. A természetes sziklafüves és pusztafüves lejtősztyepprétek (Caricetnm humilis és Diplachno-Festucetum sulcatae), a nyílt és zárt dolomit sziklagyepek (Festucetum glaucae és Festuco-Brometum), továbbá a kaszálórétek (Arrhenatheretum elatioris), a különböző mészkedvelő láprétek (Molinietum-ok) és a források-patakok öntésterületeit elborító sasos, szittyós és csátés láprétek (Caricetum-ok, Juncetum-ok és Schoenetum-ok) igen változatossá teszik a hegyek, gerincek és völgyek növénytakaróját. Bennük nagyon sokféle állat él, éspedig a gyep- és magasgyep szintben jobbára élénk mozgású, míg a kövek alatt, a moha- és avarszintben jobbára lassú mozgású vagy éppen nappal rejtőzni szerető, árnyékkedvelő állatfajok (rovarok, 262