A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)
Csapody István–Szodfridt István: Emlékezés Tallós Pálra (1931–1968) - Papp Jenő: Beszámoló a Bakony természettudományi kutatásáról 1965–1967
A Bakony természeti képe, IL Beszámoló a Bakony természettudományi kutatásáról, 1965-1967 Bevezetés 1962-ben, а veszprémi Bakonyi Múzeum szervezésében kezdtük meg „A Bakony természeti képe" természettudományi kutatási program (röviden Bakony-kutatás) megvalósítását. Az első három évben kapcsolódtak be mindazok, akik a Bakonnyal már előbb foglalkoztak, ill. kezdeményezésük nyomán kiterjesztették kutatásukat a Bakonyra. 1962-64 folyamán három alkalommal tartottunk megbeszélést, amikor a Bakony-kutatás résztvevői és a Bakonyi Múzeum vezetősége megvitatta az elgondolásokat, a célokat, ill. a kutatás során felmerült problémákat és kívánságokat (PAPP 1964). A megbeszélések során mindannyian meggyőződhettünk arról, hogy a Bakony természetvilágával szükséges foglalkoznunk és az elkövetkező években igyekezzünk a kutatásokat minél teljesebbé tenni. Az elmúlt három évben a földrajzi (geomorfológiai) és a biológiai (botanikai és zoológiai) kutatási munkában sikerült olyan értelmű teljességet elérni, hogy mindazok részt vettek vállalkozásunkban, akik egyáltalán szóba jöhettek kutatási témájuk, vagy választott kutatási területük miatt, Változatlanul nem értük el azt, hogy a geológiai (kőzettani, ásványtani, őslénytani) kutatások valamennyi témája ott szerepeljen programunkban. Igaz, ezek a kutatások sokszor anynyira összefonódnak a termelés mindennapi és távlati szükségleteivel, hogy inkább szolgálják L gyakorlatot és nem eredeti célkitűzésünket: az embertől érintetlen vagy lényegesen nem háborgatott természeti jelenségek .feltárását. A kialakult helyzet ellenére sem mondunk le arról, hogy valamennyi geológiai kutatás programunk részese legyen, de azt sem állíthatjuk, hogy nincsenek e téren eredményeink. Miképp a továbbiakban olvasható, néhány kőzettani-rétegtani-őslénytani téma szerepelt programunkban. 1965—1967-ben végzett munka A Bakony-kutatás egyik célja változatlanul az, „hogy valamennyi jelentkezett résztvevőt (és a valamilyen ok miatt távolmaradt, de a Bakonyt kutató munkatársat) nyilvántartsuk és valamenynyien tudomással bírjunk egymásról és a folyamatban levő kutatási témákról. Egymás munkájának az ismertetésével és az új eredmények tekintetbevételével olyan szempontok merülhetnek fel, amelyek más témának adhatnak új megvilágítást" (PAPP 1964, p. 399). A kialakult gyakorlatnak megfelelően a kutatási program 10 fôtémat ölel fel: geológia, geomorfológia, meteorológia, hidrológia, pedológia, botanika, zoológia és természetvédelem. A főtémákon belül szerepelnek a témák, tehát amivel a kutatók foglalkoznak. Helykímélés és áttekinthetőség végett a témákat nem évenkénti bontásban, hanem 1965—67-re, tehát három évre összefoglalóan ismertetjük. Ha a téma egy vagy két évben szerepelt, akkor ezt zárój-elben tüntetjük fel (pl. 1965—1966-ban). „A Bakony jöldszerkezete" főtémán belül 10 kutató 10 téma feldolgozását végezte: Bubics István (Uránkutató Csoport, Balatonfüred): A Balaton-felvidék metamorf képződményeinek földtani, ásvány-kőzettani és geokémiai vizsgálata. Majoros György (Uránkutató Csoport, Balatonfüred) : A Balaton-felvidék perm időszaki képződményeinek üledék-földtani, faciológiai és földrajzi vizsgálata (1965—1966-ban). Dr. Kovács Lajos (Nehézipari Műszaki Egyetem Földtani-Teleptani Tanszék, Miskolc) : A Bakony-hegység jura időszaki Ammoniteszeinek vizsgálata. Szantner Ferenc—Szabó Elemér (Bauxitkutató Vállalat, Balatonalmádi) : A Bakonyi bauxitelőfordulások tektonikája (1965—1966-ban). Bondor Lívia (Természettudományi Múzeum Ásványtára, Budapest) : A bakonyi eocén rétegek tufás kőzeteinek vizsgálata (1965— 1966-ban). Ifj. dr. Dudich Endre (Bauxitkutató Vállalat, Balatonalmádi): A bakonyi eocén fáciesviszonyai és ősföldrajza (1965—1966-ban). Krizsán Pál (Ásványbánya Vállalat, Révfülöp) : Fiatal harmadkorú képződmények és ásványbányászati termeivények leírása. Viczián István (M. Áll. Földrajzi Intézet, Budapest) : Az Ajka melletti Sástó-domb bazaltjának kőzettani és vulkanológiai vizsgálata. 23