A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Szodfridt István–†Tallós Pál: A Felsőnyírádi-erdő láp- és ligeterdei

rádi felvételeink szerint, eltérő is lehet, A nyirádi Caricetum eiatae-állományok feldolgozásakor már elkülönítettünk egy Calamagrostis canescens-szel jellemezhető szubasszociációt (SZODFRIDT—TALLÓS 1966), amely a zsombékok magasodása és tetejük szárazabbá válása következtében jön létre. A zsombékok tetején uralkodóvá váló Calamagrostis canescens a zsombékok oldalaira szorítja vissza a Carex elata-t, amely a tetőn már nem tudja nedvességigényét kielégíteni. A zsornbéksás terjeszkedési lehetősége ennél fogva már csak oldalirányú lehet, ami végső soron a zsombékok összezáródására és a semlyék eltűnésiéhez vezet. Az alacsonyabb vízállást kihasználva jelenik meg a Salix rosmarinifolia és összefüggő zónát képez, amelyben a Carex elata már csak elszórtan fordul elő. Nagyobb borításértékkel jelenik meg a Calamagrostis canescens, szálanként letörpült formában pedig a Salix cinerea is megtalálható. A fás növények nagyobb párologtatása és a feltöltődés előrehaladása azután a rekettyefűz nagyobbarányú felléptét segíti elő, ennek a folyamatnak vége a serevényfűz kiszorulása. A záródó rekettyefűz cserjék között már a ligeterdei fajok is megjelennek, s a cserjeszint uralkodó növényét is fel194 váltja a Frangula alnus. A következő lépcsőfok a cseres-kocsánytalan tölgyesek társulása, amelynek talajviszonyai kettős vízgazdálkodási jelleget mutatnak. A csapadékviszonyoktól függően szárazabb talajállapot váltakozik a nedvesebbel. A nedvesebb időszakban az állományokban térdig érő víz is gyakori, ennek következtében az aljnövényzet összetétele nagyon sok rokon vonást mutat a láprétek felé, A fűzláp fent leírt három stádiuma — Salix rosmarinifolia, S. cinerea és Frangula alnus stádiumok — Nyirádon ökológiailag is jól elválnak egymástól. Ezért helyesnek tartjuk, ha ezeket mint külön szubasszociációkat különítjük el. Az első szubasszociációt nyirádi felvételeink alapján jellemezzük. A második szubasszociációt SOÖ (1934), majd újabban BORHIDI—JÁRAI—KOMLÖDI (1959) a Baláta-tó mellől írta le mint Calamagrosti-Salicetum, cinereae calamagrostetosum-ot, míg a harmadik szubasszociáció főleg ZÓLYOMI tanulmányaiban (1934, 1937) mint Salix-Frangula stádium jelentkezik. Ezek nyirádi állományait az alábbiakban jellemezzük: 1. C.-Salicetum cinereae salicetosum rosmarinifoliae SZODFRIDT et TALLÓS 1966. A szubasszociáció összetétele szerint elsősorban a zsombékossal mutat közelebbi kapcsolatot. A zsombékok ugyan már eltűntek, ennek ellenére nagyon sok a nádasra, magassásokra jellemző faj, míg a láperdők fajai közül mindöszsze a Calamagrostis canescens (nagy borításértékkel) az uralkodóvá váló Salix rosmarinifolia és a jobbára szálanként előforduló Salix cinerea jelenik meg. Differenciális fajai: Salix rosmarinifolia, Carex gracilis, Carex disticha, Carex vesicaria. Tabelláris kiértékelését az 2. sz. láblázat tünteti fel. A Salix rosmarinifolia-vâl jellemezhető szubasszociációjának mint önálló cönológiai kategóriának elhatárolása először TALLÓS (1954) pápakovácsi vegetáció tanulmányában jelentkezik, mint a Salicetum cinereae társulás konszociációja. A szakirodalom több olyan felvételt kö2. Zonáció a Felsőnyirádi-erdő tavánál (fotó Tallós) 2. Zonierung nächst dem Teiche des Waldes von Felsőnyirád 2. Zonation at the Felsőnyirád woods. 2. Зональность озера в Фельшёнирадском лесу