A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Gerő László: Palota vára és a törökkori végvárak

udvarban. Ennek helyzete tehát nem volt azonos egyik saroktoronyéval sem. De nem vall ily szétválásra Diósgyőr négy tornya sem. Igaz, hogy a kisebb szabályos alaprajzú belsőtornyos várak csoportjában több olyat találunk, ahol két torony volt, köztük fallal, melyek a vár bejáratát is tartalmazó udvart fogták közre. Ilyenek voltak Várgesztes, Vitány várai, Csesznek fölső vára, továbbá feltehetően Hegyesd és Salgó várai is. Ez az alaprajzi elrendezés érdekesen emlékeztet a középső bejáratú, pitvarostornácos elrendezésű XIII. századi magyar kúriákra, udvarházakra, ezek XIII—

XVI. századi alaptípusára, amilyenek a budai vári lakónegyed polgárházai között is gyakoriak (pl. Hess András tér 5.), illetve az ugyané princípiumot követő háromsejtű magyar parasztházra, ahogyan az legfejlettebb típusában a múlt századra kialakul. De ettől a kéttornyos vártól nem vezet tovább a háromtornyoshoz semmiféle út. Hasonló ez az itáliai reneszánsz paloták toszkán típusához, amelyekből egy szobasoros, ún. egymenetes épületet találhatunk, előtte egyik hosszoldalán tornáccal, még emeletes kivitelben is, de a teljes négyzetet körülvevő többemeletes zárt udvart alkotó, tipikusan toszkán-palotának nevezett elrendezéshez itt sincs átmenet. Várpalota vára ebben az időben tehát négyzet alakú, erős külső falakkal épült, négy sarkán belül négy egyforma erős, magas toronnyal védett vár, melyben a tornyok között lakó és más épületszárnyak voltak. Ez a várhelyzet legkorábban, melyet azonban még a végvárak ideje előtt tovább fejlesztettek, a végvárak idejében pedig hatalmas — rondellás — védőövvel láttak el. Erről Giulio Turco hadmérnök 1569. évi felmérési rajzai tájékoztatnak bennünket. E rajzokat összevethetjük más általa felmért várak rajzaival, amelyeket a legutóbbi években az Országos Műemléki Felügyelőség tárt fel, mint Nagyvázsony, Szigliget, Sümeg, stb. várait, ahol bebizonyosodott, hogy e felmérések hitelt érdemlőek és megközelítően pontosak. Turco palotai rajza szerint a vár bejáratát 1569-ben egy hosszú kapuszoros, ez előtt derékszögben megtört helyzetben egy kaputorony, és az egészet egy óriási méretű rondella védte. A várat a kapu védelmének leírt erősítésén túl, más berendezéssel is védték. Ez feltehetően korábbi, mint a rondella. Gondolunk itt elsősorban arra a belsővár négyszöget közvetlenül övező keskeny falszorosra, mely a várat teljesen körülveszi, és melyet Turco rajzán a DNY-i oldalon két kisméretű külső torony erősít. Ugyanennek a falszorosnak, azaz második falövnek erősítésére, de valószínűleg későbbi időkben épülhettek — a kapuvédő rondellával egyidőben — azok a nagyméretű rondellák, melyek a vár ÉNY-i sarkán és a K-i oldalán álltak Turco rajza szerint. Palota szabályos alaprajzú négy belső toronnyal erősített vármagját kisméretű külső tornyokkal és nagyméretű rondellákkal, kapuszorosokkal ellátott falszoros védte, és ezt a rendszert még széles vizesárok övezte, melynek külső peremén erőteljes földsánc volt, külső lejtőjének tövében pedig palánk. A földsánc méreteiről megközelítő fogalmat kaptunk, amikor az egykori klaszszicista zsinagóga előtt a főgyűjtőcsatorna árkát ásták, és előbukkantak a sánc hatalmas gerendákból ácsolt rácsának szerkezeti részletei. Nem vághatunk elébe a vár most folyamatban levő helyreállítása során előbukkanó történeti leletek közlésének. A bécsi anyagban fennmaradt kitűnő Turcorajz azonban segít bennünket a vár építésének meghatározásában. A belső magot övező falszoros kisméretű külső tornyokkal erősített fala Hunyadi János és Zsigmond király idejére utal, azaz a XIV. század végére, a XV. század elejére. Ez azt is jelenti, hogy a vár magja tehát ez idő előtt épülhetett — és nem Mátyás idejében, ahogyan a közhit tartja. Ez állításunknak az újabban előkerült gótikus faragványok sem mondanak ellent. Mindenesetre már most is megállapítható, hogy az egész magyarországi végvárvonalban Thury György, a magyar végvári élet soha el nem homályosuló nevű, legendás hazaszeretetű kapitányának e vára, a település névadója jelentős tagja volt a magyar végvárak láncolatának. Fontos szerepe volt Magyarországnak, és ezzel Európa kultúrájának védelmében, a mohácsi csapástól alélt ország ellenállásának megerősítésében. Meg kell állapítani, hogy e jeles, honvédő hagyományainkban és várépítészetünkben egyformán kiemelkedő műemlékünk helyreállítása kezdetben bizony nagyon nehezen indult. A Felügyelőségen kívül voltak a város tanácsánál, a megyénél, és az Építésügyi-, Művelődésügyi-, valamint a Kohó- és Gépipari minisztériumokban kezdettől, akik egyetértettek a nevezetes emlék megmentésében, de voltak szép számban akadékoskodok, sőt határozottan ellenségesek is, akik a várban csak a rosszemlékű múltat látták, és hallani sem akartak arról, hogy ezt a helyet valamiféle célra — különösen kulturális célra —• felhasználjuk. Ma már szerencsére ezek nem hallatják szavukat, vagy ha mégis — véleményük nem döntő, nem akadályozhatja meg a városképben is oly jellegzetes műemlék élménytkeltő bemutatását és helyreállításával új cél szolgálatba állítását. Az események az akadékoskodok aggályain túlhaladtak, a vár helyre állítása nagy lépésekben jutott előre. Környezete is egyre méltóbb lesz a város központjához. Mai célokra történő helyreállítása, mai életünk szolgálata a műemlékvédelem egyik célja, de emellett biztosítéka jelentős történelmi emlékünk megbecsülésének, megismerésénekés szeretetének, és mindezeken keresztül fennmaradásának is. Gerő László 281