A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Mithay Sándor: Korai kelta sírleletek Borsosgyőrből és Kiskamondról

2. KISKAMOND A másik hasonló sorsra került kelta temető a veszprémmegyei Kiskamond (devecseri járás) község határában található. Első alkalommal 1960-ban hoztak be a veszprémi múzeumba a lelőhelyről szórványosan kelta anyagot. A második alkalommal (1961) pedig há­rom sírt tárt itt fel Éri István és Németh Péter. A lelőhely a községtől É-ra, a Bobára vivő országút mellett fekszik, a faluvégtől mintegy 300 m-re (17. kép). Az itt megnyílt homokbányában voltak a kelta sírok. Meg kell még említeni azt is, hogy néhány évtizede, a kövesút készítésekor ennek a temetőnek a NY-i szélét átvágták és állítólag akkor is kerültek elő sírok. 1. sír. A sírgödör alakját nem ismerjük. A sír mélysége 100 cm, a váz hossza 180 cm, a fektetés iránya D-É. A férfi váz koponyája kissé balra billent, a lábfejek jobbra fordultak (18. kép). A sír leletei: széles testű vaslándzsa (19. kép 1.) a bal vállnál, nagyjában hasáb­alakú köszörűkő (19. kép 2.), vasolló (19. kép 3.) és íves formájú vaskés (19. kép 4.), a váz jobb könyöke mellett egymáson; két széles bronzgyürű (19. kép 5—6.) a test és a bal könyök között, zárt bronzkarperec (19. kép 7.) a bal csuklón, tál a bal alsó lábszár mellett (ma ez már hiányzik a sír anyagából) és urna a jobb lábfej végéről (20. kép), szürke színű, széles hasú, a nyaka erő­sen profilait. 2. sír. 100 cm széles sírgödörben 135 cm mélyen női váz volt. D-É irányban feküdt. Koponyája kissé jobbra fordult (21. kép). A sír mellékletei : lent ülő hasú, szürke színű és profilált, széles peremű urna (22. kép) és egy, ma már ismeretlen tál a bal alsó lábszár közeléből. A tá­lon és mellette állatcsontok hevertek. 3. sír. 135 cm mélyen fiatal gyermek sírja. A váz hossza 75 cm, DNY-ÉK-i irányú. A nagycsontok kivé­telével a váz többi része megsemmisült vagy csak nyo­mokban volt látható. Mellékletek: töredékes, barnás színű csupor (23. kép) a koponya bal oldalán és egy ki­sebb tál (24. kép) a bal lábfej közelében. A tál ma erő­sen kiegészített és barnás színű. A tálban és mellette állatcsontok voltak. A három sír mélységi adatai közel állanak egymás­hoz. Mindegyik 1 m körüli mélységben került elő. A fektetés pedig D-É-i irányú. Az 1. sír metszőkése 14 cm hosszú, markolatának, illetőleg markolattüskéjének nagy része hiányzik és a legjobban hasonlít a Stomfán talált késhez. 32 (19. kép 4.). A váz jobboldalán tálált vasolló (19. kép 3.) általá­nos forma. Az ugyancsak ezen a helyen talált köszö­rűkő (19. kép 2.) nagyjából négyzetes, oszlop alakú tö­redék, a Jutáson előkerült példány a megfelelője. 33 A koponyánál előkerült vaslándzsához (19. kép 1.) ha­sonló szórványosan napvilágra került ezen a lelőhelyen 24. Kiskamond 3. sír. 24. Kiskamond, drittes Grab 24. Kiskamond, tombe No 3 24. Кишкамонд, 3-е погребение 25. Kiskamond 1-5: szórvány. 25. Kiskamond 1—5: Bruchteile 25. Kiskamond 1-5: trouvaille isolée 25. Кишкамонд 1—5: выборочное

Next

/
Oldalképek
Tartalom