A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

A „Veszprém megye régészeti topográfiája, a keszthelyi és tapolcai járás” c. munka vitája

alapján a terület-bejáró határoz meg. A földrajzi tényezők nagyban befolyásolják a települések sűrűségét, nagyságát, azonban nem olyan mértékben, mint ez a jelenlegi felderítettség mellett látszik. A még álló objektum-maradványok — földvár, sánc, halmok — szinte kivétel nélkül felkutathatók, míg a temetkezések, települések más nyomai sokszor csak véletlenszerűen érzékelhetők. Ennek megfelelően szükségszerűen minden topográfia egyenlőtlen lesz a terület felderítettségét illetően. A nyílt területek és a hegyes zárt területek közötti különbség e kötetben is megnyilvánul és változásra kevés valószínűség van, mert ahhoz elsősorban a művelési ágnak, vagy a növénytakarónak kellene megváltoznia. Vitatott kérdés, mit értünk a lelőhely alatt? Lelőhely-e a felszínen talált szórványosan előforduló cserép, silex, paticsmorzsa stb. E nyomokról csak az ásatás adhatna választ, de a terepmunkák során általában nincs mód szondázásra, amely legalább nagy valószínűséggel eldönthetné a kérdést. E kérdésben más állásponton vagyok, mint a kötet őskori részének szerzője. Az észlelt jelenség helyét rögzíteni kell, az anyagot össze kell gyűjteni, de ez az Adattár számára csupán egy adat, amelynek a későbbiekben való nyomonkövetése után az eredményektől függően válhatik lelőhellyé. Ha mindenképpen lelőhelynek vesszük fel, helyesebb lenne nem szórvány anyagként jelezni, mivel ez alatt a közhasználatban részben más fogalmat értünk, és ebben az esetben inkább felszíni nyomok jelzést használnám. Nem egykönnyen eldönthető kérdés, a felszín-nyomok alapján, mi tartozik egy lelőhelyhez, és mekkora a kiterjedése? A helyszíni szemlén a látottak alapján sokszor igen kitűnő megfigyeléseket rögzíthetünk, de nem tartom legtöbbször közlésre alkalmasnak a méretek megadását, mert az csupán tájékozódási célt szolgál, hisz mint adat egy-egy település értékelésénél nem jön számításba. Annál fontosabb lenne a lelőhelyek morfológiai leírása, magassági adatok, talajféleség, mert ezekből már sokkal több értékelhető adatot használhat fel a településtörténet. Erre sok jó példát találunk a kötetben, amit azáltal is tovább lehetne fejleszteni, hogy az egyes községek köldrajzi viszonyait bővebben kellene adni, mint erre a veszprémi járás kész kéziratában komoly törekvéseket találunk. A lelőhelyek összetartozásának megítélésében a település morfológiai képét látom olyan kritériumnak, amely alkalmas lehet az összetartozó, illetőleg elváló lelőhelyek megítélésénél. Felvetődik a másodlagos lelőhelyek kérdése is, amely különösen löszös talajon a nagyfokú erózió következtében igen gyakori. Nem vitás, hogy e jelenségek is rögzítésre szorulnak, hisz számos nemzetközileg ismert lelőhelyünknél (pl. Miskolc, Petőfi utca) a másodlagos lelőhelyek anyaga vezetett a tényleges lelőhelyre. Ezeket szintén adattári adatoknak tartom, mindaddig, míg az eredeti lelőhelyet nem sikerül megtalálni. Tartalmi kérdés a lelőhelyek rögzítése. Tökéletes az lenne, ha minden lelőhely helyszínrajzát lehetne közölni, mert ez biztosítja a pontos rögzítést a lelőhely más által való könnyű feltalálhatóságát. Ezek a munka során el is készülnek, de ezek is adattári támlapok maradnak. A községek 1 : 50 000-es léptékű térképén, a kötelezően előírt sematizálás miatt, a rögzítés csupán tájékoztató jellegű lett. Ezért tudtam örömmel üdvözölni a földvárak, halmok külön közölt felmérési rajzait, amelyeket még fejleszteni kell mennyiségi vonatkozásban a következő kötetekben. Örömmel vennénk több helyszínrajzot, ismert fontos lelőhelyekről, amelyekbe a feltárt területek, egyéb objektumok belekerülnének. E hiányérzetet részben pótolja a kötetben szereplő kevés fotó-felvétel, sajnos azonban a sok műemléki részlet kiszorította a terepre vonatkozó használható felvételeket. Más-más igényeket támasztunk az illusztrációval kapcsolatban. Lesznek, akik a korlátozott típus-közlést nem tartják elengedőnek és teljesebb anyagközlést kívánnak meg a publikálatlan anyagból. A topográfia nem vállalkozhat corpus-ra, viszont ha csak típust közöl, mért van rá szükség? Azt hiszem e kérdésben nehéz lesz közös plattformot találni. Alapelvnek azt tartom, —- mivel elsősorban a hazai kutatás szakemberei számára készül — hogy csak nem közölt anyag hozható, ha erre szükség van, illetőleg a lelet jelentősége ezt indokolja. Szükségesnek tartom pl. az őskori részben a balatoni csoport, tűzdelt-barázdált díszű kerámia közlését, sőt kevésnek is tartom, mivel ezekből eddig sehol sem kaptunk közlést. Elhagyhatónak ítélem viszont a bádeni kultúráról szóló formatáblát, ahol a 16 közölt edény közül 14 a péceli kultúrában megtalálható. Ugyanígy nem indokolt a nemesgulácsi bronzlelet egyes darabjainak közlése, és talán jobban örültek volna a szakemberek, ha a Reziből való kelta anyagot teljességében közölték volna. A topográfia első kötetének őskori részében, amely Kalicz Nándor munkája, a legnagyobb pozitívumnak azt tartom, hogy a lelőhelyek mennyiségi eredményei mellett, a feldolgozás jelentős új tudományos eredményeket hozott. A vonaldíszes kerámia vonatkozásában nem először történik kísérlet a régibb és fiatalabb szakasz különválasztására, de a sok új lelőhely alkalmat adott a szétválasztás megkísérlésére. Csak a jövő fogja eldönteni, hogy e kísérlet mennyire lesz időálló. Sokkal nagyobb horderejűek a Dunántúl rézkorának kutatásában elért eredmények. Korábban az ezen a területen szórványosan előforduló lengyeli kultúra után az előkerült anyagot a péceli kultúrába sorolták be, s így a rézkor elég nagy hiányosságokat mutatott. 382