A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Keve András: Madártani szempontok a Keszthelyi-öböl eliszaposodásának kérdéséhez

említett sáscsomók és ezek az állványok ma kiváló pihenő helyei a Balaton felett repkedő cséreknek (Sterna hirundo) és sirályoknak (Larus ridibundus, Larus argentatus, etc.). Az 1750-ből származó, meglehetősen elnagyolt térképen láthatjuk, hogy akkor még Balatonszentgyörgy falu csaknem a parton feküdt, a Balaton és a Kisbalaton széles csatornán át közlekedett, a mai tihanyi átkeléshez hasonlóan. A Balatonban a csatorna előtt egy sziget feküdt, az ,,Iszap". A terület máig megőrizte nevét, de egy nagy rétté változott, melynek javarésze nádas, ezt a víz felé egy nagy tocsogós kaszáló követi, a parton pedig széles nádas övezet húzódik. Ezelőtt a nádas előtt nyár végén szoktak a kócsagok halászgatni. Itt az utóbbi 50 évben lényeges változás nem ment végbe. Balatonberény előtt ezt a nádast egy kb. 1—1 V

2 km-es iszapos, de nyílt öböl követi. Bár itt az utóbbi években lényeges változás nem történt, mégis jellemző a Balaton áramlásainak ingadozására, hogy 1957 őszére — ugyanakkor, amikor a berényi zátonyok iszaposodni kezdtek, amiről az alábbiakban szólunk — ez a szakasz fövényessé vált, ami azonban egy évnél tovább nem tartott, akkor ismét csak, mint régen, az iszap kerekedett felül. Néha szép turzások (pl. 1963 őszén) keletkeznek a partvonal előtt, főleg nádtörmelékből. Ilyenkor a partimadarak, havasi partfutó (Calidris alpina), apró partfutó (Calidris minuta), cankók (Tringa totanus, Tr. erythropus, Tr. nebularia), de főleg a billegető cankó (Actitis hypoleucos), bíbic (Vanellus vanellus) ezen keresik táplálékukat, ezeken pihennek. Az öblöt Balatonberényig ismét széles nádas követi, majd az utolsó 10 év alatt felépült a kövezett part. Ezen idő alatt töltötték fel az üdülők parkosított területét, megszüntették a berényi vasútállomás lejáróját — itató helyét — a vízhez. A keszthelyi öböl feltöltődésének folyamatára a legjellemzőbb az a partszakasz, mely Berénytől a balatonmáriai nádasig terjed. Ezen a részen hosszú földnyelv nyúlt el a Balatonban, melynek anyaga homok és kavics volt. „Csicsergőnek" hívták, sokak szerint azért, mert sok madár pihent meg rajta. Még ]948-ban Dr. Iharos Gyula Alfonz volt szíves erre felhívni figyelmemet, és valóban az őszi és tavaszi madárvonulás idején ez bizonyult a legkedvezőbb megfigyelő pontnak. Itt találkoztam lócsérrel (Hydroprogne caspia), kőforgatóval (Arenaria interpres), fenyérfutóval (Crocethia alba), sarki partfutóval (Calidris canutus), halfarkassal (Stercorarius parasiticus), fattyúszerkőccel (Chlidonias hybrida), ujjas lilével (Squatarola squatarola), halászsassal (Pandion haliaetus) stb. stb. Jegyzeteimben lapozgatva még 1956 tavaszán zátonyokról és fövenypartról írok. A földnyelv előtt két zátony is feküdt, melyen vonulás idején sűrű csapatban pihentek a tőkésrécék (Anas platyrhynchos) és sirályok stb. Innen ír Király Iván, majd Pátkai Imre a csigaforgató (Haematopus ostralegus) előfordulásról, mellyel Dr. PintéiIstván társaságában az előbbi öbölben találkoztam. Mindezeket a fajokat a régebbi balatoni irodalom mint „ritkaságokat" emlegeti, magam pedig, ha sikerült a kedvező időpontot kifognom, mely legtöbbször egyezik Gaál Gaszton századeleji megfigyelésének napjaival, csaknem minden esztendőben találkoztam velük, ha nem is az összes említett fajjal. /957 őszén azonban már azt jegyeztem fel: a part eliszaposodott, a nádas terjedni kezd, de még vannak zátonyok. 1959 őszén a földnyelvből alig maradt valami, még a zátonyok is kezdtek eliszaposodni, és a nádas kinyújtotta csápjait feléjük is. 1962 tavaszán befejeződött a folyamat, az egész szakasz, zátonyokkal együtt, összefüggő nádassá lett. 1958. októberében reményem támadt, hogy a nádas előtt új kavicsos zátonyok emelkednek, ez a folyamat azonban csak egy félévig tartott, utána eltűntek. Ugyan még nyomokban maradt néhány méteres föveny, és bár ez a közben felépült nyaraló tőszomszédságában feküdt, a fenyérfutók, ujjaslilék, partfutók a végsőkig kitartottak mellette, azonban 1964 őszén már azt is meg kellett élnem, hogy a Csicsergő és a berényi strand közti részen is már csak két helyen maradt némi kis homok, Balatonmária felé pedig a nádövezet elérte a szinte kőkeménységű pannonmárga-padokat. Ezzel teljesen megszűnt annak a lehetősége, hogy vonuláson a partimadarak felkeressék Balatonberényt. De nemcsak a madarakra nézve volt tragikus a nádas és az iszap terjeszkedése, hanem az üdülőkre is. T. i. az I950-es évek végén a község a part mögötti rétet parcelláztatta, a kis nyaraló épületek egymás után növekedtek ki a földből; a tér egy részét pedig fásították. Mire az üdülőtelep létrejött^ megszűnt az előtte fekvő parton a fürdőzési lehetőség, a telep lakói hiába keresik a még 10 év előtti kellemes fövenyest, a házaik előtti nádas pedig ontja a szúnyograjokat. Gaál Gaszton már 1903-ban a Balatoni Múzeumi Egyesület évkönyvében „Süppedő sírdombok" címen írt a Balaton partról és annak madárvilágáról. Jóslata lassan beteljesedik, ha idejében nem találunk észszerű megoldást, mely emeli a népgazdaság érdekeit, de ugyanakkor gondol a természet- és madárvédelemre is, hiszen ezek az érdekek ma már a legszorosabban összefüggenek egymással. Kéve András 372