A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Keve András: Madártani szempontok a Keszthelyi-öböl eliszaposodásának kérdéséhez

j 0. Kárókatona-telep a Kisbalatonban. 10. Kormoran-Kolonie im Kisbalaton. ciát mutat az állomány: /955-ban: 75; 1959: 57; I960: 27; 1961: 8; 1962: 7; 1963: 7; 1964: 9 pár. A Kisbalaton egész életére, a biotóp változásaira ezen nagytestű madarak állomány-ingadozásai vetnek fényt. Mert a feltöltődés nem állt meg, csak lelassult. /950-ben még mondhatjuk, a 20-as évek állapota uralkodott. A Kisbalaton két tava, a Vörsivíz és a Zalavári-víz még eredeti tükrével csillogott. Azonban a Zalavári-víz északi részén fekvő Felső Mély nyaka kezdett egyre jobban szűkülni. Önálló tavacskává alakult, s így többé helytelen Alső és Felső Vízről beszélni, mert összetévesztésre ad alkalmat a Felső-Méllyel; a fenti nevek már régen használatban voltak a nép ajkán. 1955 tavaszán már annyira haladt ez a lefűződés, hogy lapos kis csónakkal, a „papuccsal" is alig tudtunk átvergődni a „nyakon". A tavakat körülvevő nádasok is igen megerősödtek. A vízállás a tavakon a tavaszi nagy áradások idejét kivéve, elég alacsony. Nemcsak a gémek, de még godák és bíbicek is le tudnak benne állni. 1946 őszén teljesen kiszáradtak, úgyhogy gyalog tudtunk átmenni Lebujpusztáról a Zala töltésén álló toronyba a Zalavári-víz keményre száradt fenekén keresztül. Ilyenfokú kiszáradás azóta sem volt, a tavak vízfelülete azonban egyre kisebbedik. A madárvilág életére rendkívül kedvezőtlen a nád370 10. Colonie des cormorans dans le Kisbalaton 10. Колонии бакланов на Малом Балатоне vágás, melynek problémája kellő megoldást eddig nem talált. Ezenkívül nagy szerepet játszik a környező területek víztelenítése is. /950-ben létesült a lápgazdaság Hévíz és a Kisbalaton között. A régi csatornákat felújították. 1955 tavaszán már Fenékpuszta alatt működnek a szivattyúk. A rétek víztelenítésére a legérzékenyebb madárfaj a nagy goda (Limosa limosa). A goda a Kisbalatontól északra fekvő réteken Sármellék és Fenékpuszta között fészkelt. Utoljára 1949 májusában találkoztam itt ezzel a fajjal. Tehát már a lápgazdaság létesítésének első kísérleteit megérezte és elhagyta ezt a fészkelő területét. Azóta csak a tavaszi vonuláson szoktak kisebb-nagyobb csapatai mutatkozni, főleg a Kisbalatontól keletre fekvő ún. Bocsmány nevezetű mocsaras réten, másutt a Kisbalatont környező kaszálókon, mocsarakban. Ennek a ritkás bokrokkal tarkított rétvilágnak, mely felnyúlik Vindornyaszöllősig, madarai megegyeznek a hazai az ún. „postglaciáhs" területeknek fajaival. Négy jellegzetes madara, a nagy póling (Numenius arquatus), a hamvas rétihéja (Circus pygargus), a réti tücsökmadár (Locustella naevia) és a túzok (Otis tarda) mai napig kitartott a területen, ha kis számban is. A már Bél által említett túzokok száma 5—10 között ingadozik, nagy póling és hamvas rétihéja is egyre kevesebb lesz, s már ritkábban kóborolnak fel Hévíz magasságáig.