A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Keve András: Madártani szempontok a Keszthelyi-öböl eliszaposodásának kérdéséhez

7. A balatonszentgyörgyi öböl 1963 őszén. 7. Die Bucht von Balatonszentgyörgy im Herbste 1963. 7. La baie de Balatonszentgyörgy, en automne 1963 7. Балатонсентдьёрдьский залив осенью 1963-го года körül készült térkép mutatja, hogy már nem tó többé, hanem mocsárvilág, melynek közepén azonban két tó maradt fenn. A Zala töltésétől délkeletre az Alsó víz, vagy Vöris víz, az északnyugati oldalon pedig a Felsővíz vagy Zalavári-víz. Ennek egy nyúlványa messze északnak húzódik, — akkor még nyúlvány, — mely elég széles víz-csatornával függ össze a Zalavári-vízzel, de már az 1940-es térképen látható, hogy ez csak egy nyak, melyet a benádasodás veszélye fenyeget. Az egész terület önálló világ, nem tó többé, és így már 1924-Ып Darnay helyesen nem „Kis Balatonnak", hanem „Kisbalatonnak" hívja. Ha most már az utolsó 30 év térképeire tekintünk, azt látjuk, hogy a feltöltődés, ha nem is állt meg, de a Kisbalatonban lassúbbodott, bár a tavak azóta erősen benádasodtak. Ezzel egyidőben a Balaton déli partján is nagy változások történtek. 1861. április 7-én megindul a Balaton déli partján a vasút-forgalom. A Balaton vizét a környező mocsaras területektől gát, a vasúti töltés választja el mindörökre, 1863-Ъап megépül fából a Siózsilip, majd 1867-ben a végleges zsilip. Somogyban megindul a lecsapolás. Herman Ottó 1891-ben ír a Nagyberek lecsapolásának előrehaladásáról. Ezek a beavatkozások nagy, és sokszor hátrányos hatást gyakoroltak a Balaton egész életére, főleg azonban a halállományra (Tölg). Még a múlt század végén nem a Kisbalaton volt a „madárparadicsom", hiszen akkor még java része nyílt víztükör volt, hanem a Nagyberek. A Kisbalaton nádövezete ekkor még nem alkalmas annyira a kócsagok, gémek településére, mint az utóbbi. A madarak mintegy indikátorként mutatták a gazdasági életre is kiható s várható változásokat, amint sok esetben a madár igen jó előrejelzőnek bizonyul. Herman (1891) így ír a Nagyberekről: „A fonyódi Várhegy és a B.-Keresztúron túli emelkedések között délnek vagy délkeletnek tekintve, a szem messze tekint ki a sivár legelőre, azon túl fakó és sárgás területek, vonalak, foltok terjednek; itt-ott egy magános mocsárfűz vagy silány égerfák csoportja; messze távolban — és meglehetősen a térség központjában — Tótszentpál falu szerénységes templomtornya látszik. Ez a lapos oly terjedelmes, hogy minden el- és eltörpül rajta; földirati neve „Nagyberek"; nem egy része valóságos ősmocsár s mint ilyen igazán utolsó menedéke nem egy élőlénynek, a mely örök és törhetetlen bizalmatlansággal viseltetik minden iránt, a mi az embertől ered... Tótszentpál-Táska közötti rész a tanulságosabb, mert érintetlenebb; a kéthelyi átalakuló félben van, mert ott Hunyadi Imre gróf a lecsapolást nagy erővel végzi... És ugyanezen a részen található a Nagybereknek talán legérintetlenebb, mondhatnám, szűzies rónavize, vagy tükre is; nem nagy, de különösen május hó közepe táján igazán elragadó, mert akkor nyílik a sárga és fehér vízirózsa... A Nagyberket a Somogy belsejéből eredve különösen két, mesterségesen ásott, vagy inkább vágott s részben már igen régi vízelvezető árok metszi; mind a kettő a Balatonba szakad. Tótszentpáltól a keleti oldalon fut a Határárok, mely Fonyód-vasúti megállóhely táján szakad a Balatonba; a nyugati oldalon iramodik a Czigányárok s tova a Sáripatak, mely Keresztúrtól kissé keletre éri el ugyancsak a Balatont. . . Az 1889/90-iki télnek és a reákövetkezett tavasznak rendkívül száraz volta nagyon is kedvezett a berkiek pyromániájának s a Nagyberek úgyszólván folytonosan égett, füstölgött..." Drenyavár körül talált Herman egy körülbelül 5 párra becsülhető nagykócsag-telepet, és egy kb. 40 párból álló kanalasgém telepet, sok más fajon kívül. Hol van ma ez a mocsárvilág? Amikor ez eltűnt, akkor mocsarasodik el a Kisbalaton. A madaraknak tehát nem kell távolra menniök új fészkelő helyet keresni. Ezt tükrözi az ornithológusok munkája is. Míg a múltszázadbeli szakemberek a Nagyberek iránt érdeklődtek, 1910 után Vönöczky, Warga, Charteris, Gilbert, Brook, Steinfatt, stb. stb. a Kisbalatont járják. A nagy kócsag (Egretta alba) régebbi állománya igen nehezen állapítható meg. Ugyan Warga szerint 1886-Ъап 100 pár költött, és ugyanilyen állomány tartotta magát 1891 — 94 között. Ezek az adatok javarészt Szikla megfigyelésein alapszanak; abban az időben a Balaton déli partján végig még mocsarak húzódtak. Szikla pedig elsősorban ezeket, főleg a Nagybereket járta, valószínűsíthető tehát, hogy a népes állomány száma nem csupán a Kisbalatonra, hanem 367