A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Békefi Antal: Egy bakonyi szegényember élettörténete

hák vótak. Füstöskonyhák, és úgy szabad tűzné főztík — mer sokszor mesíte az öreganyám, ezt tílleg hallottam tüle — hogy cserépfazíkba főztek, mind a cigányok, úgy a tűz mellett. Hát, annyira-annyira azér, mégis hát a gyerekeket tudták valamire hasznányi, napszámba, mëg iparkodtak hát ëgy kis disznóvá is vesződnyi, akkor má égiszen nëm irëztek oan szëginsigët... Egy konvenció vót csak, amit az öregapám kapott, föl is idegetek... A konvenció: Ëgy évbe tizenkilenc métermázsa gabonát kaptak. Ez vót ëggy évi konvenció. Ez a konvenció például búza. Minden évbe nêgyszërre kapták mëg a tizenkilenc métermázsa gabonát. Három-három hónaponkint körösztű. Három hónap vót, ëgy fertál esztendőnek mondták, és ez a konvenció búza vót, mëg rozs vót, mëg árpa vót. Három féle vót, ez ki vót számítva három hónapra, ëgy fertál esztendőre mennyi esik abbul a 19 métermázsábul. —- Minden hónapba ëgy métër durungfa, akkor kapott ahelëtt másfé métër rőzsét, ágfát. — No most akkor ëgy cselédnek vót ëgy tehéntartása, a tehénnek az ellátásáro nëm vót a cselédnek gondja, hogy mit ëszik télën a tehene. A cselédnek a tehenit, úgy az ëggyikét mind a másikét : az uraság adott neki ennyi az üvébül egísz télën. Szinte úgy a nyári időszakban: Hun leget a cselédnek a tehene? Eggyiké úgy, mint a másiké: ezt ëgy külön fókába szokták őrözni, ez vót a cselédtehenes — és az uraság adott neki legelőt. Úgy hogy nëm köllött neki se fübírt, se legellőt, se a pásztornak füzetnyi semmit, mer aki őrizte a cselédteheneket, ais úgy kapta a konvenciót, mind az a bíres, vagy mind az a kocsis, vagy mind az a csősz, vagy mind az a juhász, akár ëggyik, akár másik... No most akkor ëgy cselédnek vót: Disznót, amënynyit tudott tartani. Semmi gondja más, min megeteti. Mer krumplija vót a cselédnek, mer kapott a is fődet és termét. A konvenciós főd ëgy hód vót. Ebbű pedig — ëgy hódbú — ha akarta kétszázötven nígyszögöl, ha akarta kétszát nígyszögöl: konyhakertnek mondták. A többit mëg éhasznáhatta. Ha akart, vethetett árpát is bele. Szinte, hogyha akart még a cseléd, hogy a tehene kaptyon ëgy kis külön kedvezmínyt űtüle, mikó ment fejni a felesíge, — kért tüle (az uraságtól) valahun ëgy kis kaszálót, azt is kapott, külön azt takarította és azon kívül az uraság ú mmëgadta neki a kosztyát, minha nëm takarított vóna. Csak azt, min kedvezményessen dobta a teheninek iker-ókor. Abba az időbe nëm vót villany. Vót, de így cselídëkné, pusztákon mëg falukon nëm igen vót. Hát petróleumot is, amennyit elígetett, petróleumot is kapott, sót is kapott. Ezer se köllött ëgy fillért se fizetni a cselédnek! No most ëgy cseléd még kapott akkor : Mikor például kiadta a gazda azt, hogy hát máma má takarullunk, ennyi, mëg ennyi furdullót, mondjuk egyszerűen: nyóc fordulót kő csinányi és minden fordulóra nyóc köröszt gabonát köll fölrakni. — Hogyha a cseléd ügyeskedett és többet tudott csinányi nyóc fordulóná ? Ha fordút — mondjuk — még hárommá többet? Ez vót cullag. Ez vót cullag. Hogy például mennyit kapott abba az időbe, azt én nëm tudom, péz-füzetést. De most a cseléd — mondjuk máma má hétfő van, és máma elkezdenek takarúni? Mátul fogva szombatig minden nap takarúnak, és minden nap csinál három vagy nígy fordulót a kiadott izën kívü, ezt cullagnak mondták. — De mondjuk, hogyha máma hétfő van és kedden vagy szerdán, csütörtökön eldűl az a bíres a gabonájávó ? Nëm üressen mondom ám !... Akkor azon a hétën ëvesztëtte a cullagot. Úgyhogy nëm kapott semmi cullagot se. Ezt a cullagot — hogyha rëndëssen a cseléd bevígezte — vasárnap ëgy fillérig mind kifizette az uraság. Minden hiány nékün. Például az én öregapám. Oan tíz évig vót cselédember. Ezt a cselídsíget tartotta mindig abba az uradalomba, de az uradalomnak két pusztája vót: Pálinkaház és Szípóma. Ezënn a két helën vót. Több hëre nëm kerűt cselédnek. Mindig bíres vót. Nígy ökörre járt. És annyira, annyira, most már tíz év alatt szërëzgetëtt hét hód fődet, hét katësztëri hód fődet és ëgy házat, ëgy kis magányos házat, de az a ház lëigëtten vót. Az egísz sor le vót ígve. Az a ház eladó vót, mer lëigëtt és elment annak a gazdája a falubú. Borzaváron vót. No most akkor oztán fölípitettík. De a házat nëm ács mëg kümives ípitette föl, hanëm egyszerűen a rokonság. Összeát és fölípitettík. Úgy, hogy maguk főtettík rá a tetőt: a fát és bekötöttík újra mëgin szalmává, zsúppal. Ahun a falak hiányoztak vagy rosszak vótak, maguk kireperáták. — Például a plafon: úgy vót, hogy egyszerűen, amijen jó, óan fákká lerakták. Lëvëttik a héjját, lefaragták és azon mód lerakták. Amind én hallottam és amind én emlíkszëk, ez így vót csináva. Allurú nem sároztak fő, csak föllűrű, hogy ne gyűjjön le a hideg a pallásrú. — Füstös konyha vót, szinte gádorrul nyillott a szobaajtónk, szinte a konyhaajtó: allú-föllű kettes ajtó vót, de nëm dupla ajtó vót, csak szimpla ajtó. A konyhán ablak nëm vót, a szobán két kis ablak vót, ëggyik gádor felű, a másik ucca felű. — Hogy a füst kimenjen a konyhábul — ez így vót tilleg, erre emlikszëk nagyon jól — ki vót fúrva furuvaja főső konyhaajtó háromsoruan, szíp egyforma sorba, hogy a füst kimenjen. De még azon se tudott kitódúnyi a füst, hanëm kibontották : ëggy oan kis lik vót a konyhaajtó fölött a plafon alatt, hogy a nagyobb füst ott kimenjen. A likakonn is. Persze a konyhaajtó: be köllött csuknyi, mer hideg vót. Ha pedig hideg nëm vót, akkor nyitva vót a konyhaajtó és kimehetett a füst. 285