A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Vajkai Aurél: Emlékezés Sági Jánosra (1874–1938)

kobakot tárgyaló részhez fűzött megjegyzés: — „Képek: ÍJ Díszített kobakok, 2) Kobakos szentek. Vendel féle szentek élete. Most küldök egy könyvet két szoborról." — Sági János jó megfigyelő képességére vall, amikor a falusi (különösen a Keszthely környéki hegyközségekben divatos, elterjedt, sűrűn felbukkanó) kő Vendel szobrok kobak motívumára hívja fel a figyelmet. A „Nyűvező" rész bejegyzése: — „Felolvastam Rozsnyay Józsefelőtt." — A pásztorkürtnél szintén a megfelelő funkciót kívánja bemutatni: — „Egy utcarészlet kürtölő kanásszal. Kürtölő kanász feje. A kürtöléskottái. Fésűs sátor kürtölőkkel. Felolvastam (és itt hét pásztor nevét sorolja fel) pásztorok előtt. 1909. VII. 24." — A Kutyakölönc tárgyalásánál kitér a kutyával való őrzés technikájára, a terelésre, a terelő kutya betanítására, kutyanevek felsorolására, ismételten bizonyságot adva egészen modern néprajzi szemléletéről. A Mosólapicka fejezet pedig alkalmat adott a pásztor fehérneműjének leírására, a szapulás, mángorlás női műveletének hiteles ábrázolására. E fejezethez szóló bejegyzés: — „Mosólapíckához. Patkó Pista, Patkó Pista tizenhat rét gatyája. Ezt be kell szedni oda, ahol a mosólpicka cikknél a gatyáról beszélek: a népdalok a gatyát is megéneklik, amiből azt látjuk, hogy ez a romantikus világ kedvelt viselete volt." — Női dolgokról lévén szó természetes, hogy a lektor szintén nő volt: — „Mángorló lapicka és sodrófa. Felolvastam Pozsgai Józsefné előtt." — A népművészeti értéken túlmenőleg általános néprajzi szempontból becses a bőrmunkákkal, ostorokkal foglalkozó rész, mert pontos leírást ad a bőrkikészítésről, megmunkálásáról, az ostorfonás bonyolult technikájáról. Hasonlóan népzenei értékű a hangszerek, mint a furuglya, citera, duda stb. tárgyalása, s az egyszerű cserépfazék dudával kapcsolatban nem mulasztja el az alkalmat, hogy ne szóljon a regősökről. 8. Konytos ház, Komárváros. Sági János felvétele, kb. 1907 — 1909. (Közölve: Malonyay IV. 498. képe). 8. Haus mit Knoten, Komárváros. Aufnahme von János Sági, ungefähr 1907-1909. (Veröffentlicht: Malonyay, Bd. IV, 498). 8. Maison „en chignon" à Komárváros. Photo de J. Sági, 1907-1909 env. (Publié: Malonyay IV

e v., fig. 498) 8. Дом с вальмовой крышей, Комарварош. Снимок Яноша Шаги, ок. 1907—1909. (Опубликован: Малоньяи, 4. том, 498-я илл.) Е kitűnő néprajzi leírások után feltehető, hogy a Malonyay sorozat III. kötetébe a magát szerzőnek nevező Malonyay Dezső mindössze az utolsó két lapnyi gyenge kis novellácskát írta, különben az egész 292 oldal Sági János önálló írása. A következő IV. Malonyay kötet a sorozat legvaskosabb darabja (A dunántúli magyar nép művészete, 1912), s ebben Sági János már igen merész, meglehetősen forradalmi hangon szólal meg, erősen hangsúlyozva a magyar paraszt és az uralkodó osztály, az úr éles társadalmi elkülönülését. Galambos János Nyakas (mily jellemző ragadványnév !), zalavári földmíves eképen szólal meg:

9 — „A szegény nép! ... Mi győzzük, uram, a szegénységet. Beleszoktunk. Aki úr, az a szegényebb, mer' mindenkire rászorul. Mi megesszük a hajdinakását : jóllakunk. De mitévő lesz a sok gróf, ha nem fehér a kenyere ? ... Pedig lesz baj ! ... Az urak nem akarnak tanulni. Mint a légy, nekimegy százszor az ablaküvegnek, soha meg nem tanujja, hogy ablaküveg. Nem szeretjük az urakat ? ... Nem. Ha gyün közibénk, — alig gyün, — az ember alig ember nekijük. Csak a csalingós (kacér) fehérnép tetszik. Dugdoshatjuk a leányt, meg asszonyt szem elül, mer' csak a körű' forog, mint a kutya meg a macska, üzekedési időben ... A mai úr! ... Meg kő néznyi ott, ahun kastéj van, a sok táblát : tilos ! tilos ! ... Tilos az út, a dűlő, csukva minden kapu, bepillantanyi se igen szabad oda, ahun az úr él. De amerre a szem ellát : minden az úré ! ... Az úr meg, nincsen sehun. Ha van, azt se érezzük. Csak onnan tudjuk, mikor itt az uraság, hogy a zászlót látjuk a kastéj tornyán. Állatra az erdőn, szarvasra, fácányra több gond van, mint az emberre. A fácányt étetik, a szarvasnak szénát raknak télire. No ! ... Az öregek aszongyák, nem így vót régen. Nem is lehetett így, mer' akko' nem győzték vón' el az urak ennyi idáig"! — Másutt meg a halászokkal kapcsolatban jegyzi meg Sági János:

10 — „Sok a régi s mind több az új kastély a Balaton vidékén, valamennyinek zárva a kapuja, csukva vannak az ablakai, pedig jó lesz kinyitni azokat az ablakokat s meghallani, mit beszélget egymástközt verejtékes munka után a nép a ridegen elzárkózó méltóságos dominiumok környékén, meg a Balaton partján." S ebben a dunántúli népművészetét tárgyaló, 12