A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Kéry Bertalan: A pápai keménycserépgyár története

50. Cukortartó, porcelán (V. M.) I. M. ltsz. nélkül. 50. Zückerdose, Porzellan (V. M.) I. M. ohne Inv.-Nr. 50. Sucrier. Porcelaine. (Musée de Veszprém). Musée des Arts Décoratifs. Sans n° d'inv. 50. Сахарница, фарфоровая, (BM) БМПИ, без ивнентарного номера. 1841-ben a püspök már 24 vxr-t kér, csak Mayer kérésére szállítja le 18 vxr-ra. 1846-ban a „homok föld méreje" az „allyasé (casetta föld) " 1846. augusztus 20-ig a pápai fabrikába adott földért 45 vft. 48 xr., október 15-ig pedig további 63 vft. 3 xr-t fizet Mayer. 1847-ben a „casetta föld" mérejéért pedig 6 xr-al tartoznak a vásárló gyárosok többet fizetni. Városlődről 1852-ben 1853-ban 1854-ben 1855-ben értékű földet szállítanak Pápára. 18 xr., 12 xr., .03 vfr. 15 xr., 18 vft. 15 xr., 39 vft. 15 xr., 44 vft. — Mayer tárgyalásokat kezd Magyar Mihállyal, majd megvásárolja a konkurrens üzemet, Pápán a gyártást abbahagyja és munkásaival, felszerelésével 1866. január havában Városlődre költözik. Kemény cserépnek (Steingut, kőedény) nevezzük azt a kerámiai terméket, amelynek alapanyaga a fehérre égethető agyag (rendszerint többféle agyagfajta elegye), kvarc, földpát és mészpát iszapolt keveréke. Az edényeket először 1100 — 1200 C°-os, majd a festés és mázazás után újra, alacsonyabb, 970 — 1050 C°-os hőmérsékleten égetik ki. Festése máz alatti; máza átlátszó, borsavban gazdag. Törési felülete porózus; fehér, szürkésfehér, illetve az alapanyag színezettségétől f üggőleg sárga, halványzöld vagy sötétszürke. Gyártási technológiája Angliában alakult ki a staffordshirei fazekasok kezdeményezésével, az agyagnak kvarcporral való keverése útján. Majd Atsbury tökéletesíti a XVIII. század első negyedében és készítményeit „fine white saltglased stoneware "-nak nevezi. Ebből ered a Steingut, majd fordításaként a magyar XIX. századi kőedény elnevezés. Angliában művességi előzménye nem a fajansz, mint az európai kontinensen, hanem a kőcserép (Steinzeug), Atsbury termékei is sómázasak. A kísérletek eredményeit Wedgwood szűri le, az ő kezén alakul ki a végleges összetétel, a díszítések számos változata. A XVIII. sz. második felében Európában megjelenő Cream és Queens-Ware, az angol keménycserép, olcsóságával, tetszetősségével és használhatóságával igen rövid idő alatt, szinte forradalmasítja a kerámiaipart. A gyártási eljárásokat elsősorban nem angol arkanisták hozzák, már igen korán szakkönyvek jelennek meg. A cél természetesen az angol előképek elérése volt, ez azonban nem mindenütt sikerült, az alapanyag sem volt egyformán jó, a gyártási tapasztalat sem megfelelő. Legjelentősebb az árkérdés: amíg a porcelán drága és csak kevesek igényeire szolgál, addig a keménycserép széles terület háztartásában használatos. Angliai elődjétől, a kemény, szürkésbarna, sómázas edénytől a puhább, vékonyabb kemény cserép formailag nem sokat vehetett át ; a vastag ónmázas fajansztól is-keveset. Új anyagok megfigyelhetőleg kezdetben mindig más, a piacon már bevált termékek megjelenését igyekeznek utánozni — amíg sajátos formanyelvük ki nem alakul —, így esetünkben a fémedényeket (ezüst, ón) és a porcelánt. Nem tagadja ezt a gyártási elnevezés sem, egyrészt „ezüstmodellről", „ezüstmodoruról" beszélnek, másrészt „porcelánmodellről" vagy „bécsi modorúról". A keménycserép első jelentkezése idején a rokokó forma még nem túlhaladott, esetenként tehát a porcelán rokokóformáihoz közelít. A francia ezüstben a XVIII. 263