A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Kéry Bertalan: A pápai keménycserépgyár története

A pápai keménycserépgyár története A reformkorszak és az azt követő idők társadalmi viszonyai és művészete felé fordult érdeklődés termékenyítőén hatott a magyar iparművészet történetének kutatására is. Amikor az iparművészettörténet manufaktúrákban előállított termékeket vizsgál — például a kemónycserépgyártás esetében —, nem támaszkodhat kizárólag a gazdaságtörténészek által már közreadott adatokra, mert a gazdaságtörténeti tanulmányok adatanyaga sajátos célkitűzéseiknek megfelelően válogatott, végkövetkeztetésük pedig nem elégíti ki az iparművészettörténetet. A manufaktúrákban előállított fajansz és keménycseréptárgyak a formaadás és díszítés szempontjából művészi produktumok. A termékek legnagyobb része a mindennapos használatra készült széles vásárlóközönség igényeit kívánta kielégíteni. Ebből az is következik, hogy ezek a tárgyak nem „élnek" túl sokáig, és a múzeumok aránylag későn kezdik gyűjteni őket. A pápai keménycserépgyár ízesen vaskos termékei közül az a százegynéhány darab, amely megmaradt, múzeumba leerült és így ismertté vált, csak elenyésző töredéke annak a mennyiségnek, amelyet ez a manufaktúra fennállása alatt előállított és eladott.

1 Nem sokkal jobb a helyzet a levéltári anyag szempontjából sem. A hatóságokhoz benyújtott folyamodványok, jelentések a legtöbb esetben már eltűntek, csupán a tárgymutatók szűkszavú tárgyi-tartalmi bejegyzéseire támaszkodhatunk. Történeti és ipartörténeti jellegű monográfiák sora nélkül a magyar kerámiagyártás történetének tanulmányozása teóriák halmaza lehetne "csupán. A XVIII. század végén és a XIX. század elején létesült kerámiágyárak szoros kapcsolatban állanak egymással. Munkások és művezetők az egyik gyárból a másikba vándorolnak. Veszprém megye területén a XIX. század első felében egy dunántúli kerámiaközpont alakul ki: Pápa, Városlőd, Herend és Bakonybél gyárt keménycserepet vagy porcelánt. Közelségük, a veszprémi püspökség birtokáról ugyanazon alapanyag felhasználása, ugyanaz a munkáskéz az egyik majd a másik gyárban, sok összekötő szálat alkot ; az összkép egyaránt mutat

2 egyéni jelleget és közös vonásokat I. Ha ésszerű tektonikát keresünk az iparművészeti termékekben, vizsgálódásunk anyagát természetszerűleg a mindennapi, széleskörű használatot szolgáló tárgycsoport fogja képezni. Ez a terület a középkor, majd a reneszánsz óta inkább a fémművességé, ám a XVIII. század utolsó negyedében egy új anyag nyer tért, a keménycserép,

3 amely leváltja a polgári háztartásban az ónt és fajanszot. Első virágzási idejének felfogására jellemző, hogy nem a díszítések halmozásával, zsúfolásával akar művészi célt érni, legjobb idejében tudatosan anyagszerű, sikerrel kísérli meg a klasszicizáló formaideál és a korban akkor célszerű-konstruktív egyesítését. A XVIII. század hetvenes éveitől Európa-szerte tőkés vállalkozásokként alakuló kemény cserépgyárak sokkal szélesebb körben elégítették ki az igényeket, mint a már hanyatlásnak induló fajansz és az akkor még csak kevesek által igényelt és megfizetni tudott porcelán. A fajanszgyártásnak alkonya ez az idő, az óntárgyak használatának pedig végórája. A fajanszgyárak esetében kézenfekvő a törekvés a versenyképesség megtartására, a további fennmaradásra: áttérni a kemény cserépkészítésre. Ez az új anyag naprólnapra erősödő versenyével azonban, egyrészt éppen olcsósága miatt, visszahatott a porcelángyártásra is ; ahol eddig csak porcelánt állítottak elő, ott több helyen a gyár egy részét keménycseréptermelésre rendezik be. Bizonyos időbeli eltolódással ennek fordítottja is érvényes — a keménycserépgyárak gyengébb minőségű porcelánt gyártanak és ezzel jár a porcelán olcsóbbodása, szélesebbkörű használata, de egyes művészi céljairól való lemondás is. 235