A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Péterdi Ottó: Gazdasági életkép Bakonypéterdről 1800 körül

lésébe vette a jobbágyoknak átengedett jobbágyilletményen felüli szántóföldeket és saját majorságát állította fel. Péterden mind a három társadalmi réteg szerezhetett tizedköteles szántót erdőirtással. Az 1787. évi összeírásban a telkes jobbágyok irtásterülete összesen 276 mérős, melyből egy jobbágyra 4 m. hold jutott. A földes és házas zsellérek együttes területe 186 mérős, melyből ezek nem egyenlően osztozkodtak. Az 1828. évi regnikoláris összeírás szerint is egy földes zsellérre 3 m. holdat kell számítani. Így a házaszsellérre 2 hold marad, mely adat viszont nincsen benne az 1828-as összeírásban. Területmértékegység az 1200 négyszögöles magyar holdra számított vetőmagszükséglet: két pozsonyi mérő (egy métermázsa) gabona. Az erdőirtás a falu határának legnyugatibb részén történt, az ún. likivarsányi Bakonyérnek a Győr megyei határ felé eső szakaszának mindkét oldalán, sőt messze belenyúlt a Győr megyei határon túl is, miként a XVIII. sz. végi határt ábrázoló vázlaton jól látható. Az 1856. évi Birtokkönyvben és térképen itt az éren, a réten inneni domboldalon az irtásföldek neve a mérnök feljegyzése szerint részben Grabenäcker (Árokföldek 12) és részben Breierwiesenäcker (13), míg az éren, a réten túl Ende der Wiesen (14). A két utóbbi dűlő népies német nevét a mérnök népetimológiás megértése alapján jegyezte fel. A népies „enter" annyi, mint „jenseits", ezért a név helyesen „Jenseits der „Wiese" (Réten túl). A Breierwiesen pedig helyesen népies Paierwiesen (Perjésrét melletti földek), rétiperje latin neve poa. Ezt a három dűlőt a nép Überlendäcker (Űrbéri telken felüli szántók) összefoglaló névvel illette, melyet 1856-ban a mérnök nem jegyzett fel. Csak így érthető, hogy az 1856-os új osztáskor az egész nyugati domblejtő hosszában újonnan kiképzett dűlő is ezt a népies nevet kapta. (Irtásföldek ma is magyarul.) Az irtás nehéz munkáját a földesurak azzal édesítették, hogy az új szántó néhány évig tizedmentes és háromnyomásos vetési rendszermentes volt. Péterden az irtás az 1770-es évekre eshetett, mert 1787-ben már tizedköteles. Más Veszprém megyei telepítéses falvakban is jelzi az irtásföldek neve azt, hogy erdőterület volt és hogy néhány évig szabadon termeszthettek rajta szántóföldi növényt. Romándon is van Überlendäcker, Freiäcker (Szabadföldek), Waldäcker (Erdei földek), Bében Haferäcker (Zabföldek), Szentivánban Hirsäcker (Kölesföldek). Szentivánban egyenesen köles őrlésére rendezkedett be egy malom (Breinmühle, Brei = köles). Az irtásból adódó sok fából építkeztek, szenet égettek (Koppányban Kohlschürer dűlő), hamuzsírt készítettek (Pottaschäcker). с) A jobbágy gabonatermése 1787-ben Kgy jobbágy tizedköteles szántójának összes területe 20 magyar hold. Most tegyük fel a kérdést: mennyi gabonát termelt a féltelkes jobbágy 1787ben ezen a földön? Minden egyes dűlőben a jobbágyok egységesen csak ugyanazt a gabonafélét vethették, hogy a földesuraság számára a határ áttekinthető legyen ellenőrzéskor. Aratás után megjelentek a földesuraság emberei. Lóháton bejárták a határt a községi elöljáróságtól kísérve. Megszámlálták a 17 kévéből öszszerakott gabonakereszteket. A tizedből következtetve összeszámláltak búzából 1300, rozsból 1220, arcából 160, zabból 320 keresztet. Búzából — úgymond az összeírás — egy kereszt egy mérő (50 kg), rozsból, árpából, zabból egy és egynegyed mérő (62,50 kg) termést adott. A búza mérőjének árát 54, a rozsét 45, az árpáét 36, a zabét 24 kr-ban, a forintot pedig 60 kr-ban számították. Ezen adatok és a tizedköteles szántóföldek terjedelme alapján készült és mellékelt két táblázatból („A falu gabonatermése" és „A jobbágy gabonatermése") kiolvasható a termés, a vetésterület és az átlagtermés a háromnyomásos vetési rendszerben. Az őszi gabona átlagtermését csak együttesen tudom megadni. Búza és rozs között különben sem szokott nagyobb eltérés lenni. Az összeírásban szereplő árpa és zab mennyiségét kevésnek tartom a ráeső vetésterülethez mérten. Nyilván hajdina vetése volt megengedve árpa és zab helyett. Hajdina után földbért fizetett a jobbágy. 1787-ben a földesuraság 4 q hajdinát (mérőjét 36 krajcárral számítva) vitt el földbérképpen. Emlékeztetek arra is, hogy Hajdina-földek nevű dűlő is volt a tizedköteles földek között és éppen homokos altalajú ez a dűlő, amelyben a hajdina szeret tenyészni. Az 1828. évi regnikoláris összeírás már említi, hogy a tavaszi vetésterület egyik felébe zabot, a másik felébe árpa mellett kukoricát (fagopyrum) vetnek, de a mennyiséget nem adja meg. A rejtély jobb megoldásához jutunk, ha a hajdinavetés fenntartása mellett feltételezzük, hogy a tavaszi gabonából csak féltizedet kellett adni. Ezt így magyar viszonylatban még nem ismerem, németországi példáját igen.

3 Ebben az esetben persze a táblázatok vonatkozó adatai megkétszereződnek és közelebb is állnak a valósághoz. 14 209