A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)
Cenner Mihály: XIX. századeleji pápai színlapok
A Vén szerelmeseket már Kilényi társasága is játszotta Pápán 1823 szeptember 21-én. A Benjamin továbbra is műsoron maradt, s 1833 J ban Budán ebben a darabban lépett először színpadra Laborfalvi Róza. Ezen utolsó három színlap közül csak a július 14-i, Vén szerelmesek színlapja kézírás, a másik kettő nyomtatott. Pápáról a Székes Fejérvármegyei Nemzeti Színjátszó Társaság Győrbe távozott és ott játszott szeptember 19-ig. Lám ugyan a győri játékok kezdetéül július közepét írja, de a pápai színlapok tanúsága szerint július közepén a társaság még Pápán játszott. A pozsonyi bukás után a társaság jelentősebb tagjai kiváltak. Az egykor országoshírű Székesfejérvári Nemzeti Színjátszó Társaság Pápán szerepelt tagjai a következők: Baranyai Péter, Farkas József táncos színész, aki Pápán már Kilényi társaságával is szerepelt, felesége Farkas . Józsefné, Fülöp (Fülep) János és felesége, Horváth József igazgató és felesége H etey Eszter, Kárpenszky (Kárpentszky) János, Komlóssy Ferenc és felesége Сzégényi Erzsébet (különösen az énekes szerepekben voltak kitűnőek; Komlóssy „művezetője", társigazgatója is volt egy ideig a társaságnak), Nagy, Nagyné és ifj. Nagy valószínűleg azonosak a Balog és Kilényi társulatában is szerepelt Nagy Mihály, Nagy Mihályné és Nagy István (Pista) színészekkel. Tóth színész vette át a társulat vezetését Horváth komáromi csődje után. A Zsófia néven szereplő színésznő Raies Zsófiával azonos. Véghelyi József szerepelt már Kilényinél is a pápai színjátszók között. Déryné, Kántorné, Szentpétery már régen nincsenek a társulatnál, de a megmaradt jó közepes erők még mindig nívós előadásokat biztosítanak a vidéki közönség számára. A székesfehérváriak három pápai előadása kevés ahhoz, hogy a társulat ezidobeli műsoralakulásáról szélesebb következtetéseket vonhassunk le. (1818 és 1819. évi teljes műsorukat közli Bayer József.) A Székesfejérvári Nemzeti Színjátszó Társaság érdemei vitathatatlanok. Színvonalas műsorukkal színi kultúrát terjesztettek nemcsak Székesfehérvárott, Fejér megyében, hanem szinte az egész Dunántúlon, ők voltak, akik a Rondellából eltávozott pesti magyar színészek után először játszottak ismét magyar nyelven a Pest-budai színházakban, ők mutatták be. szűkebb hazájukban és Pesten is Kisfaludy Károly drámáit, sőt már 1818-ban állandósítani igyekeztek a székesfehérvári színjátszást az előadások alkalmából használt fogadó nagytermének színházteremmé való átalakításával. A magyar vándor színtársulatok, a németektől való megkülönböztetésül nevükben és címükben többnyire a „nemzeti" jelzőt használták, és nem minden alap nélkül. Hatalmas, valóban úttörő munkát végeztek a színi kultúra terjesztésében, s ha nem is álltak mindenkor hivatásuk magaslatán, olyan társulatok, amelyek Dérynét, Kantomét, Szentpéteryt, Bartha-Magyar Jánost, vagy Lendvayt, Hivatal Anikót, Fáncsyit, Megyerit, László Józsefet, később Egressi Gábort sorolhatták tagjaik közé, felvették a versenyt a gyakran — és különösen a városokban — nagyobb pártfogást élvező német színtársulatokkal. Győz a „honi" eszme: magyart a magyarnak. A színpadon gúny tárgya lesz a külföldieskedés, az idegenmajmolás és így a színpad a reformeszmék egyik hathatós propaganda eszköze is lett. A nemzeti büszkeség mellett azonban a szegény színészeknek élniük is kellett, s a vitézi játékokon kívül bizony gyakran adtak közönségcsábító érzékeny darabokat vagy vérfagyasztó rémdrámákat is. Shakespeare, Metastasio, Coldoni és Kisfaludy mellett békésen megfér a nemzeti játszó társaságok műsorán Kotzebue és Ziegler is. Érdemeiket ma már bizonyítani nem kell, azt a történelem mérte le és értékelte. A veszprémi Bakonyi Múzeum színlapjaínak közzétételével elsősorban Pápa város színházi kultúrájának egy szakaszára kívántunk fényt deríteni, de találtunk közben olyan láncszemeket is, amelyek az eddig töredékesen ismert színtársulatok történetét egészítik ki. Néhány műsoradat ismertetésével sikerült néhány évvel előbbre helyezni a pápai magyar színikultúra kezdetét, kiegészíteni Balog István Naplóját, sőt újabb adatokat szolgáltathattunk a hazai Shakespeare kutatáshoz is. Hisszük, hogy tanulmányunkkal közelebb hoztuk a megvalósításhoz a vidéki magyar színjátszás monografikus feldolgozásának színháztörténetileg rendkívül fontos feladatát. CENNER MIHÁLY 96
