A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Cenner Mihály: XIX. századeleji pápai színlapok

XIX. századeleji pápai színlapok A magyar színészet történetének első összefoglalását Vali Béla adta „A magyar színészet története" című, 1887-ben megjelent munkájában. Utána jelent meg a sokkal részletesebb, pontosabb és a vidéki színészetre is részletesen kiterjedő színháztörténeti munka, Bayer József: „A nemzeti játékszín története" című munkája. Mellettük és utánuk többen kísérleteztek a helyi színjátszás történetének öszszeállításával, több-kevesebb sikerrel, illetve hozzáértéssel. Legtöbbször ugyanis a városi színügyi bizottság valamelyik illusztris tagja próbálkozott színháztörténet írással, s ezek az ügyvédek, orvosok, városi tisztviselők hallomásból, emlékezetből, szubjektív benyomások alapián rajzolták meg a várcsuk színészetének történetét, többnyire mellőzve a legfontosabbat: a színházi műsor közlését. Ehhez természetesen könyvtári, levéltári, múzeumi kutatásra lett volna szükség, ez viszont szakembert kívánt. A kevés tiszteletreméltó kivétel mellett általában ez volt a gyakorlat a vidéki színészet történetének feldolgozásánál. Bayer József munkájában már a felkutatott műsorra támaszkodik, ismerteti a társulatok névsorát és értékelést is ad a műsor színvonala és a társulati tagok művészi képességei alapján. A magyar színháztörténet írás jelentős állomásai Pukánszkyné Kádár Jolán munkái: „A pesti és budai német színészet története", valamint „A Nemzeti Színház százéves története." — A Nemzeti Színház, 125 éves műsorát teljes egészében először a Színháztudományi Intézet állította össze, s jelenleg kiadás alatt van. Az említett színháztörténeti munkák alapját a műsor képezi, hiszen a műsor alakulása és a színház fejlődése kölcsönhatásban vannak. A Színháztörténeti Múzeum és a Színháztudományi Intézet az utóbbi 10 év alatt több színháztörténeti jellegű munkát bocsátott közre, s ezek között igen sok kizárólag színházi műsor összeállítás volt (Adattári Füzetek), amelyek alapját képezik a majdani monografikus feldolgozásnak. A dunántúli színjátszással kapcsolatban az utóbbi években mind a veszprémi, mind pedig a székesfehérvári színészet jubileuma alkalmából felmerült a város színészettörténetén kívül a megye színészete vizsgálatának szükségessége is, s ekkor derült ki, hogy Veszprém egyáltalán nincs, Fejér megye és Székesfehérvár pedig csak a múlt század végéig van — a bevezetőben említett — műkedvelő módon — feldolgozva. Az újabb színháztörténeti munkák, mint pl. a kecskeméti színészet, a békéscsabai színészet stb. története már az újabb kutatási módszer alapján összeállított műsorból indul ki és a színjátszás helyének politikai, társadalmi és gazdasági vizsgálatának komplex módszere alapján vonja le a tanulságokat a színészetre vonatkozóan. A veszprémi Bakonyi Múzeum gyűjteményében található és jelen tanulmányban első ízben közlésre kerülő színlapok sem hely, sem időtartam szerint nem ölelnek fel nagy távlatokat: jóformán csak Pápára vonatkoznak és mindössze 10 évre terjednek, 1817-től 1827-ig. Közlésük azonban azért jelentős, mert a pápai színjátszásnak erről a 10 év;ől eddig semmiféle közvetlen adatuk nem volt, mindössze a különböző egykorú színészfeljegyzések utalnak a pápai színjátszásra. E tekintetben a legnevezetesebb Balog István falu járó színigazgató naplója, amely azonban csak 1826-ban kezdődik. A kézzel írott, vagy nyomtatott, de kézírással átírt színlapok három csoportba oszthatók, a szereplő színtársulatok szerint: 1. 1817 május 5-től december 26-ig: 5 db színlap, Balog István színtársulatának műsorával (4 pápai, 1 tóvárosd). 2. 1818 november 4-től 1825 június 26-ig: 23 db színlap, Kilényi Dávid színtársulatának műsorával (1 győri, 1 szombathelyi, 21 pápai). 3. 1827 július 10, 14 és 15-ről Horváth József székesfehérvári színtársulatának 3 színlapja Pápáról. Vizsgáljuk meg az egyes csoportokba tartozó színlapokat tüzetesen. Balog társulatának erről az idejéről Vali Béla így ír: „(Balog) 1816 eleién Komáromban próbált szerencsét éspedig oly jó sikerrel, hogy a megyei rendek és a városi közönség elhatározták, hogy egy játékszín építtessék a társulat számára, hol az magát biztosítva érezze és állandóan megtelepedjék. 83