A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)
Kisvarga Lajos: Sármellék gazdasági fejlődése 1731–1850 között
kor már fejszét ragadtak és kikergették a dézsmaszedöket a hegyből. A legelők elkülönítésekor pedig oly magasra hágott az elégületlenség, hogy a Festeticseik Sármelléki tiszttartója 25 huszárt kér a kegyelmes gróftól, nehogy a „sármelléki rebellisek" az akasztás műveletét alkalmazzák vele szemben, miiként a balatonmagyaródiak tették tiszttartóikkal. A legelőelkülönítés azért váltott ki óriási felháborodást, mert a legelőelkülönítések során a parasztság állatai számára a Balaton-berekben, a földesurak állatai számára pedig a sokkal jobb Zalaberekben mértek ki legelőket. De figyelembe kell azt is vennünk a parasztság mozgolódásainak vizsgálatánál, hogy Bécs keze is közrejátszott a parasztság felbújtásában. A zalai parasztok mozgalmát 1848 tavaszán Csányi László biztos katonai erővel elfojtotta! A parasztságban azonban az elégületlenség továbbra is megmaradt, s egyes vidékeken még a nyár folyamán is kirobbant. 1848 nyarán a zalai nemzetőrök! egy részét a Dráva folyó mellé vezényelték ki, védelmül Jellasics horvát bán várható fegyveres támadásával szemben. Ezt az alkalmat néhány falu parasztjai a földesurak elleni megmozdulásra használták fel. Mozgalmukat a birtokos osztály a rendelkezésre álló hatósági erővel elfojtotta. Az utóbbi esemény már a Dózsa-féle parasztháborúra emlékeztet és egyben megmagyarázza azt is, hogy miért féltek a nemesek még nagy veszedelem idején is fegyvert adni a parasztság kezébe. A Bécs által ellenünk hangolt horvá f ok Jellasics irányításával a parasztok fellazításán fáradoznak 1848 nyarán. Zalában is röpiratokat terjesz+°nek, melyekben a földesúri földek elkobzására buzdítják a parasztokat. A várható veszedelem elhárítása, ill. késleltetése érdekében fognak hozzá az önkéntes mozgó nemzetőrség toborziásához. Zala megye szépen kiveszi részét ebből a munkából. Nincsen pontos tudomásom arról, hogy a sármellékiek mikor és hogyan kapcsolódnak be DélnyugatDunántúl gerillaharcaiba, de bekapcsolódásuk biztos. A sármellékiek gerillaharcökba való bekapcsolódása mellett tanúskodik az a tény, hogy egy sármelléki földbirtokos: Bogyay Lajos éppen a mi járásunk szolgabírája, és mint ilyennek hivatali kötelessége volt a népfelkelés megszervezése saját járásában. Természetesnek tartom, hogy saját falujának parasztságát is igyekezett bevonni a mozgaЪтЬа. De vannak kézenfekvő bizonyítékaink is 62 rrra nézve, hogy Sármellék parasztjai is kivették rászukét a gerillaharcokból, ill. Zala megye felszabadításából. Ez pedig semmi más, mint az a kb. 25 db szabadságharcos fegyver, melyet 1949-ben talált meg Bonczföldi István a háza előtt levő, 1839ben felállított kőkereszt mögött, amikor cölöpöket szándékozott a földbe leásni. A fegyverek gondosan, nyelestől, ládába helyezve voltak elásva a kereszt mögé, szemben az ősi Bogyai kisnemesi kúriával. A fegyverek nem damaszkuszi acélból készült mesterművek, hanem egyszerű kovácsolt lándzsák (valószínű, hogy csoroszlyákból készültek!) és kiegyenesített kaszák, melyeket a hazaszeretet teremtett meg hirtelenében. Az a tény, hogy Bogyai-birtokon, a Bogyaiak által emeltetett kőkereszt mögött ásták el a sármelléki népfelkelők fegyvereiket, amellett tanúskodik, hogy a népfelkelést senki más nem szervezte, csak a Bogyaiak, és később is az ő tudtukkal ásták e\ a fegyvereket. A legtekintélyesebb, legmeggyökerezettebb földesurak a Bogyaiak voltaik Sármelléken, és így érthető, hogy a népfelkelést is ők szervezték meg a falu parasztjai között. A parasztság nagy veszedelem idején félretette minden gyűlöletét, ami benne élt, és csak a haza megmentésére gondolt. Igaz, hogy legfőbb ellenségét nem is az egymás után szegényedő kisnemesekben látta, akik általában a parasztok között, vagyis a faluban éltek, hanem a „kegyelmes grófokban" (Festeticsek!), akik egymás után szerezték meg a nemesi birtokokat is, és tették tönkre a jobbágyok gazdaságait. De az általános magyaroszági helyzet is mutatja, hogy a főnemességnek nincs komoly szerepe a szabadságharc vezetésében. A nemzet vezérei a középés kisbirtokosok soraiból kerültek ki. így volt ег Sármellék esetében is. Nem az aulikus Festeticsek álltak a parasztság élére, hanem a kisbirtokos Bogyaiak. A kanizsai harcokban vesznek részt minden bizonnyal a sármelléki népfelkelőik is. így érthető meg csupán, hogy a sármelléki 48-as honvédek száma Nóvák Mihály szerint csak öt. Ezek a következők: „Kiss László, földműves, meghalt a hadjáratban. Farkas János, ö. 47. kövitéz, napszámos. Bonyai Vendel ö. 47. közvitéz, útkaparó. Molnár István ö. 7. közvitéz, útkaparó. Vastag József, ö. 60. közvitéz, útkaparó. " 2Я Feltűnő, hogy a szegény emberek soraiból kerülnek ki leginkább a 48-as honvédek. Igaz, hogy nem