A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Beszteri Béla: A nemzeti bizottságok tevékenysége Veszprém megyében (1945. április–1949. január)

Később a NB-ok közigazgatási tevékenységét hi vatalos rendeletekkel megszüntették és bizonyos kisebb átformálással a régi önkormányzati szerve­ket állították vissza. A NB-ok szervezték újjá az önkormányzati szerveket, a helyi közigazgatást. A kommunista párt ezt követően a politikai kez­deményezéstben és ellenőrzésiben szabta meg a NB-ok szerepét. Nem törekedett arra, hogy a NB-ok tölt­sék be az államhatalom helyi szerveinek funkcióit. A NB-ok sorsa ugyanis szervesen kapcsolódott a korabeli politikai harcokhoz, a koalíciós harcok függvényévé vált. A reakció a NB-ok megsemmisí­tésére tört. Arra azonban nem volt képes, hogy a NB-ok felszámolását elérje. Ezután a NB-okba való beépülés taktikáját választotta. A párt Лет élezte ki a NB-ok hatásköréért folyó harcot, mert attól tartott, hogy ez a koalíció felrob­bantását eredményezné. A párt a fő erőt inkább a központi szervekben folyó harcra összpontosította. 1945 elején még nem dolgozta ki a NB-kal, de az államhatalom új szerveivel kapcsolatos elvi kérdé­seket sem. ez is nehezítette a későbbiekben a NB-ok védelmezését és továbbfejlesztését. A NB-ok szerepe és aktivitása a közigazgatás ki­építésével fokozatosan csökkent. Nem került sor jogkörük és hatáskörük tisztázására sem. Háttérbe szorulásuk összefüggött azzal is, hogy nem találtak maguknak megfelelő munkakört. A párt ezután is még több hónapon át védel­mezte a NB-okat a reakció meg-megújuló támadá­saival szemben. A párt a NB-okhoz fordult, hogy mozgósítsák az egész lakosságot az újjáépítés nagy feladatainak megvalósítására. Azt várta tőlük, hogy a dolgozók állandó mozgósítói, serkentői legyenek. A párt javaslatára szeptember elején létrehozták az Országos Nemzeti Bizottságot azzal a céllal, hogy új életet öntsenek a NB-okba. Az új központi szerv irányításától azt várta, hogy a terménybetakaotís, a beszolgáltatás és az úiiáéptés előrelendítői, a pár­tok összefogott erőfeszítéseivé válnak a NB-ok. A NB-ok és a kormány viszonyáról az a helyes állás­pont alalku.lt ki, hogy a NB-ok szerezzenek érvényt a kormány rendeleteinek, kezdeményezzenek és el­lenőrizzék a kormány intézkedéseinek végrehaj­tását. Az országos es a Veszprém megyei tapasztalatok - is azt igazolják, hogy a NB-ok nagy eredményeiket értek el az élet vérkeringéslének elindításában, a mezőgazdasági termelés beindításában, az újjáépí­tés szorgalmazásában. Sokkal kisebbek azok az eredmények, amelyeket a reakció elleni harcban tudtak elérni. Ez szoros kapcsolatban volt a dolgozó tömegek, főleg a NB-i tagok zömét alkotó paraszt­ság jó részéinek politikai elmaradottságával, más­részt a NB-ok koalíciós összetételével. A megyei helyzet elemzése is arra mutat: ahol a kommu­nista pártszervezetek erősek voltak, ott a NB-ok is következetesebben, eredményesebben tudtak tevé­kenykedni. A kommunista párt 1945 őszétől már alig-alig foglalkozik a NB-okkal. Akkor támaszkodik mun­kájúikra, amikor a reakció elleni nagy tömegmozga­lom egy-egy fontosabb állomása ideién szükség volt rájuk. Különösen az 1946 tavaszán sorra került B-listázások során látta meg a bennük rejlő nagy erőt. Az NB-oknak 1948-ban az iskolák államosítása melletti állásfoglalása is jelentős volt. A NB-okban rejlő nagy erőt és életképességet jól érzékelteti tevékenységük fellendülése a nagy politikai harcok idején. A reakció támadása, a dolgozó tömegek politikai tapasztalatlainsága, a kommunista párt kompromisz­szuma, engedménye a helyi népi szervek rovására, a népi öntevékenység bizonyos fokú lebecsülése együttesen vezettek el a NB-ok tevékenységének elsorvasztásához, maid 1949 február 1-én feloszla­tásukhoz. Tevékenységükben valóra vált a kommunista párt vezető szerepe, a dolgozó tömegek forradalmi al­kotó ereje, a saját sorsa intézését fokozatosan kéz­bevevő néptömegek aktivitása. Veszprém megyei tapasztalataink is alátámasztják az Országos Nem­zeti Bizottság értékelésének helyességét, amelyben megállapítja: „A Nemzeti Bizottságok nélkül sem népi demok­ráciánkat nem tudtuk volna megszilárdítani és nem tudtunk volna eljutni a szocializmus küszöbére." 285 Beszteri Béla * 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom