A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Éri István: Modern Dunántúl, egy elfelejtett veszprémi folyóirat

tástalansága is megfigyelhető. Joggal szögezhetjük le, hogy a századfordulón egy fejlődésképtelen, az iparosodás és kereskedelem szempontjából kilátástalan városról van szó, melyben, miután a gazdasági fejlődés tendenciái nem ismerhetők fel, nem találhatjuk a haladásért küzdő erőket sem. A 80 százalékban katolikus városban egyetlen szervező erő a klérus. Az olvasókörök, iparosegyletek vezetése a kezében volt. A lakosság paraszti rétegét, a kisiparosság jórészét s ami igen fontos, a jótékonykodás állandósítása révén a nincsteleneket is az egyház befolyásolta, e rétegek anyagi és szellemi függősége kétségtelenül megfigyelhető a tárgyalt időszakban. A polgárságnak igen vékony rétegét alkotta a vállalkozók, nagykereskedők csoportja, fokozatosan ők is visszaszorultak a város vezetőségéből. Mi a helyzet az értelmiséggel? Vajon soraikban nem találkoztak olyanok, akik a haladásért összefoghattak volna? E réteg aránytalanul magas lélekszáma (természetesen az eltartottakkal együtt) 1910ben 1679 fő. 1920-ból ismerjük az akkor 20 százalékkal magasabb együttes-szám résziadatait, ekkor polgári és egyházi közszolgálatban a szabadfoglalkozásban 907 személyt találunk (közülük 638 a férfi és 269 a nő). Hozzávetőlegesen tehát 800-ra becsülhetjük 1910ban a kereső értelmiségieket. Megoszlásuk vizsgálatánál, más adat híján az iskolázottság mértékéből indulhatunk ki. (A város összlakosságának iskolázottságára 1920-ból vesszük a százalékarányt s ezt alkalmazzuk az 1910. évi népességre.) Egyetemet, főiskolát eszerint 1910-ben kb. 340 fő végzett Veszprémben. E számban a püspöki székhelyen működő papság (püspöki hivatal, káptalan, plébániák), továbbá az ugyancsak egyházi rendekhez tartozó pedagógusok (piaristák, angolkisasszonyok) is benne vannak. Nézetünk szerint számarányuk legalább 20—25 százalékos lehetett. Az állami iskolákban, köz- és egyházi hivatalokbán hozzávetőlegesen legalább 30—35 százalék teljesített szolgálatot. Maximálisan tehát alig 140—160 magasképzettségű, jórészt szabadfoglalkozású értelmiségi alkothatta volna magját a haladó gondolkodás, a polgári fejlődés iránt fogékony rétegnek.

10 Természetszerűleg az aktív tevékenységre még sokkal kevesebben voltak alkalmasak. Körülbelül 600-ra tehető a csak érettségit tettek száma. Megjegyzendő, hogy míg főiskolai végzettsége mindössze 7—8 nőnek volt a városiban, a 600 érettségit tett között már kb. 200 nőt találunk. Foglalkozási megoszlásukra sajnos nem állanak rendelkezésünkre adatok, de nyilvánvaló, hogy jókora hányaduk dolgozott hivatalokban, iskolákban, de a bankok, kereskedések, ügyvédi irodák stb. alsóbb rangú beosztottjaiként is. Feltűnő az érettségiig eljutni már nem tudó, de legalább hat középiskolát végzettek aránylag nagy száma s ezen belül a férfiak és nők nagyi ából egyenlő aránya. (Kb. 300 főből férfi 160, nő 140.) Ha le is számítjuk azokat, akik iskolai végzettségüktől függetlenül sem a közszolgálatban, sem szabadfoglalkozásban keresők nem voltak (pl. tőkepénzeseik, nyugdíjasok, de iparosok is, továbbá a háztartásban maradt nők), nem rekeszthetjük viszont egyáltalán ki a négy középiskolát, polgárit végzettek (kb. 350 fő) közül azokat, akik értelmiségi foglalkozást űztek. így vizsgálódásainkat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a veszprémi értelmiség számarányát tekintve (akár a foglalkozás, akár az iskolai végzettség szempontjából vizsgáljuk) kb. az összlakosság 8 százalékát tehette ki 1910-ben. A szám igen kedvező, azonban az uralkodó osztály hatalmi, gazdasági és kulturális szervezete a városban oly erősen összpontosult, hogy az értelmiségiek túlnyomó része egzisztenciálisan legalább, a jelek alapján azonban világnézetileg is befolyásolt volt. Igen csekély lehetett tehát azoknak a száma, akikre számítani lehetett a kulturális, társadalmi fejlődés forradalmának meghirdetésekor. Hogy a Modern Dunántúl olvasótábora szűkkörű lehetett, bár terjesztéskor, de szerkesztésekor is az egész Dunántúl haladó értelmiségiéire számítottak, ,ezekután érthetővé válik. A Modern Dunántúl szerkesztői veszprémi fiatalemberek voltaik. Munkatársaik között is találunk néhány veszprémit, tudósítóik azonban főleg a Dunántúl más városaiból küldték írásaikat. Természetesen tévedés volna azt hinni, hogy ez a veszprémi próbálkozás külső hatások, ösztönzések nélkül jött volna létre. A század első évtizedében az ország egyre szorítóbb gazdasági és társadalmi problémáinak megoldásán munkálkodók között Budapesten találjuk meg a haladó polgári értelmiség radikális részét.

11 A Szabadgondolkodók Egyesülete, a Társadalomtudományi Társaság és a Galilei Kör működése, sajtóorgánumok, mint a Huszadik Század, Szabad Gondolat, Úttörő, Űj Korezak, ezek szerkesztői, különösen a két utóbbié: Fényes Samu és Zigány Zoltán, kimutatható hatást gyakoroltak à Modern Dunántúlt megindító vagy akörül csoportosult fiatalokra. 147