A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Fettich Nándor: A jutasi avarkori temető revíziója

kozott ugyanezen vonatkozásban Jutassál és ösküvel.

8 A jutási 196. sír nagy szerepet játszik Bóna I. és J. Werner legújabb langobard monográfiájában.

9 E sírleletről alább részletesen fogok szólni. 2. A JUTÁSI NÉP LAKÓTELEPÉRŐL A temető fekvéséről Rhé Gyula részletesen tájékoztat.

10 A temető a celldömölki vasútvonaltól közvetlenül D.-re terült el (1. kép A). Területének nagyobb részét emberemlékezetet megelőző időktől kavicstermelésre használták s ezzel a temető legértékesebb részét tönkretették. A középen levő murvagödrök a temetőt három részre osztják. Csak helyenként maradt meg e területen néhány halomszerű emelkedés, amelyeknek csúcsa a régi felszín magasságát megközelíti. E helyeken 7 sírt találtak (1—7. sírok). Északon szántóföldek vannak a vasútvonalig. Itt alacsony, szegényes sírok voltak 8—18. sír). Délen, a városi legelőn 57 ép sírt tártak fel (19—75. sírok). Amint később beigazolódott, a temető nyugati fele volt a fiatalabb (8. sz.), keleti fele a régebbi (6—7. sz.). Mindenesetre az egész avarkort kitöltő nagy telep temetőjéről van szó. A lakótelepről a régészeti irodalomban semmi adat nem maradt meg. A veszprémi múzeum irattárában azonban erről Rhé Gyula kézírásával készült feljegyzést találtam: „Jutás állomás vasúti Séd-hídjától északra, a Séd folyó és Veszprém Temetőhegyről Jutásra haladó kocsiút között, a Pusztatorony nevű rommal kelet felé szemközt eső dűlőben épület-alapfalak feküsznek; a felszínen levő gyér törmelékben római tetőcserép és edényoserép töredékek fordulnak elő. A veszprémi káptalannak jutási gazdaságában, a „Béka tavi dűlő"-nek nevezett részen, a jutási avar sírok mellett elhaladó út alatt, e síroktól néhány száz lépésre (Ny. felé) egy fakadékos rész van, mely egykor forrás volt, de úgy ezt, mint az ebből levezető csatorna egyrészét kőtörmelékkel eltöltötték. E forrás és vízér mindkét oldalán római alapfalak feküsznek a szántás alatt. Igen sok a népvándorláskori cserép, gyakori a bronzkori és kevésbé a középkori (árpádkori) cserép". A Bakony turisztika-térképein az eldugultnak mondott forrás helyén két forrást jelölnek (1. kép B). Itt lehetett a jutási vegyes nép lakótelepe, részben a római épületek védelme alatt, a források körül. Ügy látszik, a római élet itt nem szűnt meg, hanem az egész avarkorszakon át folytatódott. A 166. sz. ötvössír és a 277. sírban talált bizánci bronz mérlegsúly arra mutat, hogy a temető közelében kellett lenni ötvösműhelynek, melyet csakis védett helyen lehet elképzelnünk. Ez esetben ez a védett hely az említett római épületmaradványok és a forrás körül terülhetett el. A jutási temetőhöz tartozó telephelyet azt hiszem nem kell távolabb keresni. Amikor majd az avarkori telepkutatás megkezdődik, akkor legelőször a Rhé Gyula által leírt helyet kell ilyen szempontból megvizsgálni. Az ötvösműhely hulladékaival, esetleg berendezésének maradványaival talán meg lehet majd találni. Jutáson ugyanaz lehetett a helyzet, mint Balácán. A balácai római telep ásatása alkalmával nagy számban találtak különböző vas szerszámokat (kés, olló. nyeles szerszámok, kulcsok stb.), lapos és domború fejű vasszegeket (238 darab). E szerszámok között volt egy germán (gepida) bronzcsat (21. kép 2), amelynek rokondarabját a jutási 227. sírban találták (21. kép 1). A szerszámok és a germán csat-együttes jelenléte Baláca római falai között példa Jutás esetére is. Jutáson a szerszámokat és a germán csatot egye1. A jutási népvándorláskori temető helyszínrajza (A: temető; В : római telep). 1. Situationsplan des Gräberfeldes von Jutas. (A: Gräberfeld, В : römische Wohnstätte). 1. Relevé de plan du cimetière avar de l'époque des migrations de Jutas. 1. План юташского кладбища периода великого переселения народов (А — кладбище; В — римский поселок). 80