A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Éri István: A veszprémi múzeumépület építésének története

A cikkíró átlátja, milyen cél vezette ellenfelét a parkosítás javaslatával: „Mi volna akkor, ha P. M. úr óhaja teljesednék? Akkor a piactér még akkora sem volna, mint most és azelőtt, akkor a nagy anyagi áldozat, amit a polgárság hozott, egyszerűen kidobott pénzzé válnék." Valamennyi középületet azért kellett és kell a jövőben is a város központjából kihelyezni, mert „a kereskedelem is csak valami, és ha az a pár piaci ház- és üzlettulajdonos nem tudna adót és pótadót fizetni, annak a város inná meg a levét." Éppen ezért a város érdekeinek csak az felelhet meg, ha nem mellőzik a kereskedelem szempontjait. „Épüljön bárhová a múzeum, de a piactérre nem jöhet" — fejezi be cikkét xy. Az ellentáborból hamarosan világos válasz érkezik, konkrét helyre címezve, ahogyan az alcím — „Válasz a háztulajdonosoknak" — is mutatja.

56 A város közönsége eddig 200 000 koronánál többet áldozott a piactér rendezésére, a városi pótadó 38%-ról 50-re emelkedett. Ennél nagyabb áldozatot a képviselőtestület már nem hajlandó hozni. „... a piactéri háztulajdonosoktól nem illő, nem méltányos és nem igazságos dolog a húrt a végletekig feszíteni és saját kényelmi, fényűzési és önző anyagi érdekeik kielégítésére újabb piactéri pótrendezési költségeket pumpolni ki az amúgy is sok teherrel és adókkal megterhelt városi adófizető polgároktól." P. M. véleménye szerint túlzás a piac túlzsúfoltságáról beszélni, más, ennél jóval nagyobb varosaknak sincs a hetipiac megtartására nagyobb helyük. A veszprémi kisiparosok az utóbbi évtizedekben olyannyira megfagytak, hogy „csekély portékáikkal a nagy piactér egyik zugában könnyen elhelyezkedhetnek." De, ha így a közös kereskedelmi érdek nem is kívánja a tér bővítését, némi iróniával javasolja a cikk írója: gyűjtsenek maguk között a piactéri háztulajdonosak s váltsák meg a kaszinóépületet a vármegyétől. „... így saját kényelmi és fényűzési érdökeik is ki lesznek elégítve, de meg a város évkönyvében is mint adakozó nagy hazafiak nevei -meg lesznek örökítve az idők végtelenségéig ..." Most már a harmadik helyi hetilap, éppen a város virilista polgárainak orgánuma is színt vallott.

57 Leplezetlen nyíltsággal védelmezte a piactér-pártiak igazát, vagdalkozásai azonban nemcsak balra, hanem jobbra is irányultak. Egyrészt megállapítja a névtelen cikkíró, hogy a búzapiac nem is alkalmas kereskedők, iparosak elhelyezésére, tehát ezeknek is ide, a Rákóczi- (ma Vöröshadsereg) térre kell jönniök. A pótadó emelésére is könnyedén válaszol: „Hát ne tetszett volna múzeumépítést és egyéb szükségtelen költekezéseket elhatározni, akkor majd nem emelnék a pótadót!" A cikk egyenesen komikusnak nevezi a múzeumegylet határozatát, mely szerint a kaszinóépület lebontása után „kicövekelik... a múzeum helyét s ha jól mutat, akkor megépítik a múzeumot a Rákóczi téren; ha pedig rosszul mutat, akkor máshová helyezik." Ezzel Koller alispánt támadja, mert ez az ötlet tőle származott. Egy .néhány nappal későbbi kommentárban még maróbb gúnnyal élcelődik a lap az alispán dzsentriskedő megjegyzésén.

58 Hozzászólt azonban még ingerültebben az egyik érintett virilista, Pósa Endre kereskedő és nyomdatulajdonos is a vitához.

59 Szerinte ezeknek a háztulajdonosoknak teljesen mindegy volna, odaépül-e a térre a múzeum, vagy sem? De a város gazdasági érdekeit viselik a szívükön, hogy minél nagyobb legyen annak jövedelme. Hiszen, ha „a most kint (a város más piacain) áruló iparosaink és kereskedőink nagy részét el tudjuk a belső piacon helyezni, Veszprémnek lenne oly gabona piaca, hol minden elfér és igen szép, nagy környéke szívesebben jönne hetivásárokra s így olcsóbb lesz az élelem, nagyobb a helypénz bevétel, emelkedik az összes kereskedők és iparosok forgalma s ez igenis a város vagyonosodását jelenti." ö sem elégszik meg a kispolgárok véleményének letorkolásával, hanem azt is felhozza, hogy a vármegye, amely ebben az esetben a város sorsáról is dönt, rendelkezik az épülettel, bár még egyetlen fillért sem áldozott rá (hiszen megvásárlását, a jelzálogkölcsön törlesztését a múzeumegylet bonyolította le). Mint írja: „ha a múzeum a Rákóczi térre épül, úgy ez a város egészséges fejlődését örökre megbénítja."

60 Immár harmadszor s egyben utoljára fejti ki P. M. az általa képviselt réteg véleményét a piacügyben Pósának adott válaszában, de, és ez most már tragikomikusán is hangzik, címében még mindig a múzeumot aposztrofáló cikkében.

61 Argumentumai között az is szerepel, amire eddig a vitatkozók ügyet sem vetettek: a múzeumegyletnek már több éve meghozott határozata ez ügyben, amit annakidején a város és a vármegye közönsége is elfogadott, tudomásul vett. (Pósa maga is tagja a múzeuimegylet választmányának.) Csakhogy annakidején, írja a cikk szerzője, Pósa „még nem merte magát és önérdekét előtérbe tolni..." Mint már korábban volt erről szó, P. M. a két régi vásártér háztulajdonosainak, kisiparosaknak és kiskereskedőknek évszázados vásárállási jogára hivatkozva száll szembe Pósáék tervével s megállapítja, hogy szóvivőjük „a piaci tulajdonosok magán érdekét közérdekké akarja felfújni." Véleménye szerint Veszprém egyre jobban visszafejlődő keres59