A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Mesterházy Károly: Soós Á.: Die Ausgrabungen Géza Fehér’s in Zalavár (könyvismertetés)

erődítési vonal egy keskeny bejárattal megszakított kettős cölöpsoros fal, melyet a Ikapu mögött a belső vár területén még egy, az előbbivel párhuzamos kettős cölöpsoros fal követ. így valóságos falszoros alakul ki a bejárat mögött. E cölöprendszeren kívül még számos cölöplyukat találunk az erődítési von aj belső oldalán, ahol két nagyobb foltban égésnyomok figyelhetők meg. Ezek épületek nyomai. A IX. századi épületekikel kapcsolatban említi meg a szerző a Zalavár körüli dorongutakat. Ezek kutatása fontos volna, mert már erősen pusztulnak a földből kiálló csonkok. Ügy véli, hogy korukat nehéz megállapítani, mert még a XVITI. században is ilyen dorongutakon közlekedett a lakosság. Valószínű azonban az, hogy ezeket az utakat évszázadokon át használták, javították és gondoztak. így alsó rétegeik bizonyára érdekes adatokkal szolgálhatnak az általunk kutatott korra vonatkozóan is. A IX. századi réteghez nagy forrásértékű temető is tartozik. A IX. századi sírokat a szerző egy keresztény, templom körüli temető sírjának tartja, melyből eddig csak a K-i szegélyt tárták fel. A sírok Kocel idejéből valók, szlávok. A temető ÉK-i részén egy nagyobb egységet képeznek, ezeket a Moraviából idevándorolt elemeknek tartja, akik a fejedelmi kíséret tagjai. Fegyvereik frank eredetűek, ezért Fehér G. frank harcos elemet sejtett bennük. Ezen az egységen kívül nem koporsós és a koporsós sírok képviselik a helybeli szláv lakosságot a szerző felfogása szerint. A köztük levő 269-es sarkantyús sír e helyi csoport társadalmilag kiemelkedő tagja, egyenrangú az idegen csoport tagjaival. Ez arra mutat, hogy Kocel idejére a két szláv csoport közötti rangkülönbségek kiegyenlítődtek. A X. században a temetkezési szokásokban gazdagodás állt be. A ruházattal kapcsolatos tárgyak mellett ritustárgyak jelennek meg: húsmelléklet, állatcsontok, edénymelléklet. Feltűnik a halotti tor szokása a sírban vagy a sír mellett. Előfordul tűzégetés nyoma a sírban a halotti tor maradványai nélkül. Megjelenik az állattal vagy nagyobb állat testrészeivel való temetés: a 154. sírban kutya, a 209.-ben vaddisznó. A szokásos iránytól eltérő kettős temetkezéseket találunk. A különbségek ellenére a IX. és X. századi lakosság között kontinuitás van. Ez megnyilvánul a régi temető kontinuitásában, a temetkezési rítusban (kezek tartása, orientáció), a mellékletekben (ékszer, kerámia). A X. századi ritusbeli változásokat a szerző a pogányosodással hozza kapcsolatba. A pogány szokásokat azonban nem átvétellel magyarázza, hanem a nagyjában és egészében azonos gazdasági és társadalmi rendben élő népek helytől és időtől függetlenül kialakult vallási képzeteivel, melyek nagyjából azonos okokból jöttek létre. A XI. századi temetőt, ill. temetkezéseket szintén olyan temető K-i szegélyével hozza kapcsolatba, melynek centruma a Ny-i részen levő templom lenne. Ez a templom a XI. századi épületnyomok alapján a feltárt felület szegélyén levő homokgödör helyén lehetett. A IX—

X. századi temető és templom és a XI századi temető között szoros kapcsolatot állapít meg. A IX. századi templom körüli temető a XI. század folyamán két részre vált szét: D-4 részén felépült a kolostor egy kápolnával és körülötte új temető keletkezett. Az É-i rész azonban továbbra is templomkörüli temető maradt. Feltételezés szerint a IX. századi templom a XI. században is állt, analógiáját a réoéskúti bazilikában látja. A temetkezések újra keresztények, új elem szerepe nem tapasztalható. A récéskúti bazilika problematikája egyaránt foglalkoztatta a régészeket, művészettörténészeket és a történészeket. A szerző jelen művében még IX. századinak tartja, de az időközben meginduló ásatások eredetét egészen más megvilágításba helyezték. Az 1963 októberi szláv régészeti szemináriumon a szerző ismertette a legújabb ásatásainak eredményét, mely szerint a kőből épült bazilika legkorábbi építése I. István idejére tehető. Mindezek figyelembevételével a Pribina-kori várszigeti templomot egyszerűbbnek kell feltételeznünk. A XI. századi maradványokhoz tartozik a külső erődítésvonal, amely a sziget peremén megy végig. Kőfala cölöp alapépítményre épült. Az I. sz. átvágástól É^ra előkerült a kapubejárat, de a kaputól ÉNy-ra eső rész szerepe még bizonytalan. A külső sáncot négy helyen átvágták. A sánc szerkezetét legjobban a II. sz. metszet mutatja. A sánc szerkezetében levő különbségek megmutatkoznak az l-es és IV-es sz. metszeten. A II. sz. metszet anyagában XI. századi, a III. és IV. sz. metszet anyagában 7X—

X. századi kerámia fordul elő. A belső vár XI. századi nagy építménye az erődített kolostor. Keleti falszakasza mintegy 60 m hosszú, s többi oldala is hasonló nagyságú lehetett. Ez az épület azonos lehet az I. István által alapított kolostorral. Falain belül egy tűzhely és egy cölöpépítményes falmaradvány nyomai maradtak meg. Kísérő kerámiájuk mindkettőt a XI. századi építőtevékenységgel kapcsolja össze. Az É-i kapuszárny közelében előkerült egy kút is, a benne talált kerámiaanyag X. századi. A vársziget belsejében feltárt kápolna érdekes alaprajzi sajátosságokkal rendelkezik. Az apsist a hajótól elválasztja az arcus triumphalis. A Ny-i le474