A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Egyed Edit: Vetési Albert püspök velencei casulája

fellelhető és megszerezhető művészeti termékeket — elsősorban egyháza számára — megszerezte. Ennek ellenére hagyatékából miseruháján kívül egyetlen személyes tárgyat sem ismerünk, mivel sem egykorú, vagy közvetlenül a halálát követő időszakból sem püspökségi, sem hagyatéki leltár nem maradt fenn. Csupán arra van adatunk, hogy a veszprémi egyházmegye ingóságait a törökök elől a sümegi várba menekítették. Miseruhánk is ilyképpen maradhatott meg. Rendelkezésünkre áll az 1543 július 4-én összeállított leltár, melyet a sümegi várban őrzött veszprémi egyházi szerekről vettek fel.

20 A szűk leírásokból nehéz azonosítani a püspök miseruháját. Feltételezhetően a leírások közül a második helyen felsoroltakkal egyeztethetjük, mely „Item casule 2 purpures rubeo deaurate cum suis appertinentiis" szöveggel szerepel a felsorolásban. Amennyiben Vetési miseruhája azonos a leltárban felsorolttal, akkor ez azt is jelenti, hogy a casula tartozékaival együtt, valószínűleg teljes ornátust alkotott. A felsorolásban csupán még egy olyan tárgy van, melyet 'miseruhánknak vélhetnénk. Ennek szövege így hangzik: „Item casula purpures rubra et bona cum attinentiis ..." Sajnos nem állíthatjuk bizonyossággal itt sem az azonosságot. A miseruha tulajdonosának meghatározásánál egyetlen segítség a rajta levő címer. A hímzett kereszt kompozíciója alapján könnyen megállapítható, hogy a címer utólagos ráépítés. Az előzőek során már megállapítottuk, hogy a miseruhának nemcsak szövete, hanem a hímzése is velencei munka. Ha a kereszttel hasonlítjuk össze a címer technikai kivitelezését, szembetűnik, hogy nem egy kéz munkája. A címer készítője kitűnően oldotta meg feladatát. Bár a színek, a felhasznált anyagok összhangban vannak az egész hímzéssel, mégis a címer elhelyezésénél első pillanatra nyilvánvaló, hogy nem illik szervesen az összképbe. Noha az egész címer anyaga azonos minőségű, öltéstechnikája mégsem vall olyan rutinos készítőre, mint aki a hímzést kivitelezte. Ezek alapján megállapítható, hogy a címert röviddel a miseruha itáliai elkészülte után Magyarországon applikálták a hímzésre. Hasonló címerábrázolással találkozunk Vetési Albert által a Szent György kápolnában alapított oltár alapítványlevelében (1476).

21 Míg azonban a kiterjesztett szárnyú sas ott jobbra, itt pedig balra néz, egyébként a két címer heraldikailag teljesen azonos, ugyanúgy, mint a sírkövén levő, valamint az ún. „Vetési oszlopfő"-n található címer is. Tehát a miseruha tulajdonosa iránt nem lehet kétség. Fentebb már említettük, hogy a miseruha színe vörös. Az egyházi Ordo, amikor a színszimbolikát kidolgozta, arról is rendelkezett, hogy az egyházi ünnepeken és szertartásokon milyen színű öltözet viselhető.

22 E szerint vörös miseruhát használtak a kereszt feltalálásának ünnepén, valamint minden Krisztus szenvedéséről szóló ünnepen, melyek péntekre esnek. Ezenkívül vörös színű az öltözet a vértanúk és a vérontás nélküli mártírok ünnepén is. Ezek között első helyen állnak az apostolok. Végezetül vörös az ünnepi miseruha színe pünkösdkor, a szentlélek ünnepén. E liturgiái szabályok ismeretében megállapíthatjuk, hogy a ruhát milyen alkalmakkor viselte tulajdonosa s egyben tehát azt is, hogy ünnepi szertartások alkalmára szolgált. Mindezek mellett e szabályokat tekintve az a következtetés is levonható, hogy a hímzésen szereplő alakok is beleillenek a vörös ruhát viselő ünnepekbe, kivéve Mária alakját, akinek ábrázolása annyira kedvelt volt, hogy a szigorú szabályoktól eltekintettek, mivel képmása valamennyi színű egyházi öltözeten megtalálható. Felmerül még a kérdés, hogy a megrendelő milyen szempontok alapján tétette ezeket az alakokat a ruhára? Ennek eldöntése végett megvizsgáltuk abban az időben a veszprémi székesegyházban működő oltárokat. Sajnos nem mindegyike fedi a ruhán szereplőket. A Szent Mihály székesegyház oltárai között ott találjuk 1429—37 között a Mária Magdolna oltárt is. Tudunk még Keresztelő Szent János és Pál apostol oltárairól is, az altemplomot pedig a boldogságos Szűz tiszteletére avatták.

23 István diakónus szereplésére semmi adatot nem találtunk, és Vetési védszentjeként sem szerepel. Valószínű, hogy a miseruhát Vetési Albert veszprémi püspökké való kinevezése után vásárolta Olaszországban, amikor 1474-ben harmadszor ment a velencei köztársaságba és a pápához. Arról is van tudomásunk, hogy működtek az itáliai városokban olyan bottegák, ahol a külföldiek ízlésének megfelelő stílusban előre elkészített hímzett kereszteket lehetett vásárolni és azt vagy ott a helyszínen, vagy idehaza, az ott vásárolt alapra dolgoztatta fel a megrendelő. Ebben az esztendőben ünnepeljük Mátyás királlyá koronázásának félévezredes jubileumát. Ez méltó keret ahhoz, hogy a nagy uralkodó korszakában létrejött műalkotásokra felhívjuk a figyelmet s hazánk egy nagy korszakának hátrahagyott műkincseit ismertessük. Az elmúlt századok folyamán oly sok háború pusztította országunkat, hogy a kis számú megmaradt emlékanyag gondos feldolgozásával kell igyekeznünk az akkori társadalmi, művészeti élet alakulásához adatokat szolgáltatni. Egyed Edit 219