A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Egyed Edit: Vetési Albert püspök velencei casulája

Vetési Albert püspök velencei casulája A veszprémi Bakonyi Múzeum iparművészeti tára egy kultúrtörténeti és textilművészeti szempontból is jelentős paramentumot őriz: egy vörös bársony alapú, gazdagon hímzett miseruhát.

1 Jelen dolgozat csupán az egyházi ruha alapanyagának és hímzésének származási helyére és a készíttető személyének jelentőségére szeretne rámutatni. A további probléma tárgyalását egy következő tanulmány feladatának szánjuk. A miseruha már többször szerepelt kiállításon, de sem a katalógusokban, sem más munkákban megemlítésen kívül tanulmány még nem foglalkozott vele.

2 A magyar múzeumokat és egyházi gyűjteményeket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy azokban hasonló stílusú, korú paramentumok igen nagy számban találhatók. Az európai gyűjtemények anyagával is összevetve, a középkori magyar egyházművészeti emlékek gazdagsága szembetűnő.

3 A XV. századi magyar művészetben két irány különböztethető meg: az egyik, melyet Mátyás király főurai és főpapjai teremtettek meg, itáliai igazodású, míg a másik, polgári irány a német művészet hatását mutatja.

4 Miseruhánk analógiáit, párdarabjait itáliai származású darabok között kell keresnünk. Mielőtt a casula tárgyalására rátérnénk pillantsunk végig a miseruhák középkori formai fejlődésén, a liturgikus színek kialakulásán és a díszítéseken. A miseruhák készítésénél már a kereszténység első századaiban egyik alapszabály volt a „varratlan köntös" szimbolikája. A hagyomány szerint Jézusnak az a köntöse is egy darabból állt, melyben felment a Golgotára.

5 Mivel miseruha nélkül misét mondani semmilyen körülmények között sem lehetett, ezért a miseruha készítésének, díszítésének az egyházi szertartásban igen nagy jelentősége volt. A XIII. századtól a természeti szimbólumokra alapozták a színszimbolikát. A színek'különbözőségével az ünnepek hangulatát igyekeztek fokozni. A misemondó ruha színe kezdetben minden valószínűség szerint fehér volt, de a román korszakban már bíborszínű is előfordult. Az 1300-as évek elején keletkezett római Ordo 49. fejezete a következőket állapítja meg a liturgikus színekről: „Santa Romana Ecclesia quinque coloribus utitur in sacris vestibus, videlicet albo, rubeo, viridi, violaceo et nigro." Tehát öt uralkodó szín van, eseményeknek, illetve az ünnepeknek megfelelően. Ezek a főszínek. A mellékszíneket, a díszítésekhez alkalmazott árnyalatokat az egyház nem határozza meg, csupán ahhoz ragaszkodik, hogy a főszínt el ne nyomják.

6 Az idők folyamán a miseruhák formája is nagy változáson ment át, mint ezt a X. századból fennmaradt tárgyi anyag is bizonyítja. A korai időszakban a miseruha félkör alakú volt, majd a XIII. századtól kezdődően formája lassan megváltozik. Az egész testet betakaró ruha kényelmetlen használata miatt a XIII—

XV. században nagysága kisebbedik, a karoknál rövidül s a XV. század közepén csak a vállakat takarja be s hossza is csak térdig ér.

7 Az általunk bemutatott miseruha szempontjából az elmondottak azért fontosak, mert tárgyunk époen abban az időben keletkezett, amikor a miseruhák formája ilyen átalakuláson ment át. Az aranyszállal gazdagon átszövött vörös bársony a XV. századi itáliai bársonykészítésnek egyik remeke. A csigavonalszerűen hajlított indák között, csipkés szélű leveleket látunk, melyeken sajátosan alakított arany brosírozású gránátalmák és bimbócskák vannak. A díszítmény rajza lendületes, finom vonalú s a korabeli bársonyokéval ellentétben mértéktartóan díszített, nem zsúfolt mintázatú. A quattrocento művészetében a közel-keleti iszlám művészet hatása is kimutatható. A díszítmények fő alkotóeleme a grnátalma motívum különféle változatai, kis indák, kacsok bimbócskákkal és levelekkel megrakva. Ezek az egymást metsző hajlékony indák — véleményünk szerint — a mohamedán világban is kedvelt csúcsovális medaillonok változatai, emlékei. A XV. századi olaszországi textilművészet egyik legjelentősebb centruma Velence volt, melynek termékeit nemcsak keletre exportálták, hanem nyugatra is, igen nagy mennyiségben. Mint a hazai 14 209