A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Tóth Sándor: Veszprémi középkori sírkőtöredékek

színű, akkor kézenfekvő arra gondolni, hogy mesterünk stílusa éppen a prépost korábbi kapcsolatainak útján jutott el Székesfehérvárra. Ez pedig valószínűvé tenné, hogy a kérdéses töredék a mester körével — műhelyével, vagy tanítványival — konkréten is összefügg. A székesfehérvári töredékkel kapcsolatban felvetődő számos problémára csak akkor tudnánk válaszolni, ha a mesterkérdést ugyanolyan határozottsággal dönthetnénk el, mint Veszprém esetében. így az olyan kérdések eldöntését, hogy kapcsolatba hozható-e Miklós prépost a Gathalóczi-sírkő készülésével, befolyásolhatja-e ez a veszprémi és a székesfehérvári töredékek datálását stb. — legalábbis egyelőre — függőben kell hagynunk. Az azonban kétségtelen, hogy ha a töredék Bodó Miklós síremlékéhez tartozott, akkor valamilyen módon közvetlenül is összefüggött a Széchy-sírkő mesterének, vagy az ő körének munkásságával, ha pedig nem, akkor csak Büki István személyével hozható kapcsolatba. Ez esetben a töredéket — legalábbis a lábtartós megoldás vonatkozásában — a Széchy-sírkő tipológiai előzményének kellene tekintenünk. Ezzel lényegében meg is határoztuk azt a kört, amelyen belül a Széchy-sírkő mesterének működése nyomot hagyott. A mester stílusa egyébként meglehetősen elszigetelten jelentkezik a XV. századi szobrászatunkban, és az említetteken kívül legfeljebb még egy emléken — az állítólag 1487-ben elhunyt Sirokai László már teljesen reneszánsz stílusú sírkövén — fedezhető fel némi visszfénye; itt is meglehetősen eltorzult formában.

80 Bár mesterünk oeuvreje újabb töredékek előkerülése, vagy eddig ismeretlenek közzététele útján még jelentősen bővülhet, és az általunk meghatározott körön belül sem teljesen világosak az összefüggések, annyit mindenesetre elértünk, hogy Széchy Dénes síremlékét, gótikus szobrászatunk e nagyfontosságú alkotását, sikerült kiemelnünk eddigi elszigeteltségéből, és ezáltal adalékokkal járulhattunk hozzá egy olyan korszak művészetének feldolgozásához, amelynek története — Középeurópában — nemcsak a hazai, hanem a külföldi szakirodalomban is homályos és kidolgozatlan.

61 A Széchy-sírkő — bár részletformái még teljesen gótikusak, és a redőzés bizonyos vonásai is a lágy stílus megoldásaira emlékeztetnek — sok tekintetben már a reneszánsz kifejezés módját idézi fel; itt elsősoíban a redőzet rendszerének leegyszerűsödésére, és az alak súlyos, statikus monumentalitására kell felfigyelnünk. Természetesen nem állíthatjuk, hogy ez a stílusirányzat egyenes úton a reneszánszhoz vezet, azt azonban mesterünk művei kétségtelenül igazolják, hogy a XV. század 60-as éveiben már a gótika fejlődésén belül is megfigyelhetők olyan tendenciák, amelyek a valamivel később kibontakozó reneszánsz szemléletmód felé mutatnak. A Széchy-sírkő mesterének ezt a közbeeső helyzetét érthetővé teszik azok a történelmi körülmények is, amelyek között dolgozott. Működése nagyjából Mátyás uralkodásának korai szakaszára rögzíthető, művei viszont még olyan emberekkel állanak kapcsolatban, akik a korábbi generáció képviselői. Jellemző, hogy Gathalóczi, Széchy és Bodó Miklós utódai (Vetési Albert, Vitéz János, Kálmáncsehi Domonkos) valamennyien a Mátyás-kori humanizmus közismert nagyságai. A mester tehát olyan határvonalon áll, amikor már kialakulóban vannak az új viszonyok, de a fejlődést számos tekintetben még az előző korszak emberei és készen kapott körülményei szabják meg. Talán ezzel az átmeneti helyzettel magyarázható az is, hogy mesterünk, úgy tűnik, elsősorban nagyobb egyházi központokban működött; az általunk kimutatott kör mindenesetre aligha teszi szükségessé azt, hogy munkásságát valamilyen budai központhoz igyekezzünk kötni.

62 A Mátyás előtti évtizedeket az állandó és egységes központi hatalom hiánya jellemzi; érthető tehát, ha a művészeti tevékenység központja az egyházi centrumokba tevődött át, amelyeknek állandóan szükségük volt művészi munkaerőre, azonban egymagukban nem voltak képesek állandó foglalkoztatást biztosítani a művészek számára, és ezért egymásnak adogatták őket. Egy ilyen sokközpontú fejlődés nyúlhatott bele Mátyás uralkodásának korai szakaszába, amikor a budai udvar még nem vált oly döntő mértékben a művészeti tevékenység irányítójává; és egy ilyen fejlődés kiemelkedő képviselője lehetett a Széchy-sírkő mestere is. Az eddigiekben — veszprémi töredékünk készülési körülményeinek meghatározásához kapcsolódva — igyekeztünk általánosságban is tisztázni azokat az idő- és térbeli határokat, amelyeken belül a mesterünk által képviselt stílusirányzat jelentkezik. Most térjünk még egyszer vissza a veszprémi faragvány vizsgálatára: nézzük meg ennek ikonográfiái vonatkozásait. A bal kéz elhelyezkedése töredékünkön világosan utal arra, hogy a veszprémi sírkövön az alak tartása más volt, mint Esztergomban. A fennmaradt részletek alapján szerencsére eléggé egyértelműen meg tudjuk határozni az eredeti kéztartást, ezt az ikonográfiái szempontból kulcsfontosságú részletet. Említettük, hogy az alak bal oldalának fennmaradt részlete nagyjából ugyanazt az elrendezést mutatja, amit a Széchy-sírkövön láthatunk. A csuklóról lefüggó manipulus a casula visszahajló elülső, és hullámvonalba redőző hátulsó részének szegélyei közé ékelődik be. Maga a casula a veszprémi sírkövön is olyan kellett hogy le176