A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Tóth Sándor: Veszprémi középkori sírkőtöredékek

ellentmondás közepette ragaszkodjunk ahhoz a tételhez, hogy az ép csontváz Újhelyi maradványaival azonos, akkor, amikor ez a másodlagos temetkezés könnyűszerrel megmagyarázható azokból a viszonyokból. amelyek Veszprémben csaknem másfél évszázadon keresztül uralkodtak. Köztudott dolog, hogy 1552-től kezdve hol a török, hol pedig a protestáns vallású végvári katonaság volt az úr a városban; a püspök visszahúzódott sümegi várába, a káptalan pedig 1630-ig egyáltalán nem is működött. Elképzelhető, hogy ebben az időszakban, amikor sokszor még a védelmi szempontból szükséges építkezések sem haladtak megfelelően, a vár lakói igyekeztek a meglevő javakat felhasználni, ahelyett, hogy újat létesítettek volna. Mindezek alapján a Vetési püspök sírjában talált másodlagos temetkezés időpontját a magunk részéről az 1552 utáni évtizedekre tesszük, és valószínűnek tartjuk, hogy világi ember maradványait őrizte meg.

4(i Mivel magyarázható azonban ezek után az a tény, hogy Újhelyi János neve belekerült a sírkő memoriális szövegébe, címere pedig ott díszlik a feliratos tábla mellett? Ezt — véleményünk szerint — elég jól magyarázza az említett, 1525-ből származó adat, A mindenkori segesdi főesperes, akárcsak a felsőörsi prépostok túlnyomó többsége, egyben veszprémi kanonok is volt. Ez pedig arra vall, hogy Vetési halála után lényegében ugyanaz történhetett, ami 1525-ben: mint a káptalan tagja, saját elhatározásából, vagy a káptalan kifejezett akaratából Újhelyi János készíttette el a püspök sírkövét. Érthető, hogy ezt a tényt a főesperes szükségesnek látta magán a síremléken is megörökíteni. Ez egyben azt is jelenti, hogy címere nem halotti címer, hanem egyenértékű azokkal a donátor-címerekkel, amelyek későgótikus művészeti emlékeinken oly gyakran bukkannak fel. A kérdés ilyen megoldása mellett szól egyébként még az a tény, hogy kevéssel későbbi időpontból egy másik veszprémi vonatkozású emléket is ismerünk, amelynek készíttetője hasonló módon járt el: a már említett, de provenienciájának eltérő jellegű problematikája miatt általunk nem tárgyalt makranc! emléktáblát.47 A Vetési-sírkő példája tehát arra vall, hogy az 1525-ös eset nem elszigetelt jelenség, hanem a püspöki sírkövekről történő gondoskodásnak a későközépkor folyamán többször is előforduló módja volt. Könnyen lehetséges tehát, hogy a káptalan, illetve annak egyik tagja a Vetésisírkőnél korábbi püspöki síremlékek esetében is a donátor szerepét játszotta. Amikor tehát a Gathalóczi-síremlék megrendelőjét próbáljuk meghatározni, a káptalan tagjainak esetleges közreműködését legalábbis mint fontos eshetőséget kell számontartanunk, annál is inkább, mert maga Gathalóczi, aki halálakor már legalább 75—80 éves volt,*» öregsége és tehetetlensége következtében aligha jöhet számításba. Milyen következtetést vonhatunk le mindebből töredékünk pontosabb datálására vonatkozólag? Magának a Széchy-sírkőnek a keltezése is arra vall, hogy a síremlék Gathalóczi halála után készült, hiszen a két mű készülése között viszonylag kis időköz képzelhető csak el. De ezt valószínűsíti a káptalan tagjainak az előbbieknek vázolt szerepe is a püspöki síremlékek létrejöttében, sőt az 1525-ös példa alapján azt is lehetségesnek kell tartanunk, hogy a püspök halála és a sírkő elkészülése között évek teltek el. Mindezek alapján tehát töredékünk keletkezésének legvalószínűbb időpontját az 50-es évek legvégére, vagy a következő évtized első éveire tehetjük. Egyben megállapíthatjuk azt is, hogy a Vetési-sírkő inkább Újhelyi főesperességének korábbi szakaszában készülhetett, nem pedig utolsó éveiben, mint ez Gyürky hipotéziséből következnék. Mindezek után térjünk vissza mesterünk stílusának további vizsgálatára: nézzük meg mennyiben kapcsolódik ez a stílus egykorú sírkőplasztikánk többi emlékeihez. Itt mindenek előtt egy székesfehérvári töredékre kell figyelemmel lennünk, amelynek fennmaradt részletei meglepően emlékeztetnek a Széchy-sírkő megfelelő részeinek (6. kép) kiképzésére.

49 Az alsó feliratos sáv lábtartóként való kiugratása és a szögletes pásztorbot lábak között elhelyezkedő végének kifelé billenő iránya arra vall, hogy a két sírkő elrendezése és ikonográfiája sok tekintetben hasonló lehetett. De maguk a plasztikai megoldások is eléggé közeli rokonai az esztergomi emléknek: figyeljük meg a ruha oldalra kilebbenő végződését, vagy a lábfej fölött visszatüremlő részletét. Végül ugyancsak mesterünk stílusához kapcsolódik a ruhaszegély, valamint az egymás fölötti textíliarétegek elválasztásának megoldása. Viszont nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a fehérvári töredéken feltűnő függőleges, sípszerű redők és a ruhaszegély vonalának ritmusa némileg szegényesebben, merevebben hatnak, mint a Széchy-sírkő megfelelő részletei. Talán jelentéktelennek tűnő, de nem mellőzhető eltérést jelent az is, hogy a fehérvári darabon a feliratos szegélyt a mester nem formálta át szalaggá, minit Esztergomban. Végül meg kell említenünk, hogy a felirat (betűtípusai, bár többnyire azonosak az esztergomiakkal, egyes részletek tekintetében eléréseket mutatnak, sőt, vannak betűk, pl. az a, amelyek következetesen más formában fordulnak elő.

50 Mindezek alapján Dercsényi datálását (XV. század eleje)

51 kissé korainak kell tartanunk; sokkal valószínűbb, hogy a töredék mesterünk másik két művéhez közeli időpontban, tehát nagyjából a XV. század harmadik negyedében jött létre. A későbbi datálás mellett szól egyébként az is, hogy a középen összekötött szárú a betűk a külföldi emlékanyagban elsősorban a gótika legkésőbbi szakaszában fordulnak elő.

52 Sajnos a fehérvári töredékről hiányoznak mindazok a jellegzetes részletek, amelyeknek alapján a veszprémi 78. számú faragványt teljes határozottsággal mesterünk oeuvrejébe utalhattuk. így azt a kérdés végleges eldöntése mindenesetre csak újabb függ össze a mester munkásságával, nem dönthetjük el határozottan; azt viszont kétségtelenül meg174