A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)
Tóth Sándor: Veszprémi középkori sírkőtöredékek
csekély részlet semmiféle közelebbi meghatározást nem tesz lehetővé, és Horváth Henrik megállapításának helyességét annál is inkább kétségbe kell vonnunx, mert a kő többi részletei teljesen eltérőek a két analógiaként felhozott faragvány megoldásától. A legfeltűnőbb a betűtípus eltérése: a Borbála-sírkövön ék alakban vésett majuszkulákat találunk, a Chatillon-címeres töredéken^ viszont minuszkulákat, amelyek faragástechnikailag is eltérő megoldásúak: a betűk sima felülete a kő külső síkjával egyezik, és a közöttük levő negatív formák kivésésével alkotta meg a mester a hátteret. Aligha tartjuk valószínűnek, hogy ugyanabban az időben, egyazon műhelyen belül két ennyire eltérő betűtípust alkalmaztak volna, különösen azért, mert a Borbála-sírkő kiképzése egészben v éve 1S más faragástechnikai eljárást feltételez, mint a másik kettőé. A Chatillon-címeres töredéken ugyanis a feliratos szegély enyhén kiemelkedik, és a szöveget kívül-belül keskeny sima sávok szegélyezik, míg a Borbála-sírkövön a szöveges rész egy síkban marad a képmezővel, és egy-egy vésett vonal választja el a kő belső részétől és peremétől. 14 Az utóbbi megoldásra éppen Budán találjuk meg a legjobb párhuzamokat. Ilyen például János királyi festő (tl371) sírköve, 15 ahol azonban eltérést jelent a minuszkulás betűtípus, továbbá az, hogy az „ábrázolás" (a művészcímer) visszamélyített síkban helyezkedik el, míg a Borbála-síremléken az alak és a mondatszalag kiemelkedik az alapsíkból. Az utóbbi részletek vonatkozásában még közelebb áll faragványunkhoz az a Margitszigeten talált sírkőtöredék, amelynek címerképét a rjudai Partsch-családdal szokták összefüggésbe hozni^ Ezen — amellett, hogy a képmező alapsíkja a körirat síkjával megegyezik, és az utóbbit kettős vésett vonalkeret fogja közre — megtaláljuk az ék alakban vésett majuszkulákat, és az alapsíkból kidomborodó címerképet is, ami azt jelenti, hogy a síremlék mestere ugyanazt a faragástechnikai megoldást alkalmazta, mint a Borbála-sírkőé. Ez még akkor is lényeges egyezést jelent, ha tekintetbe vesszük, hogy a két töredéken alkalmazott batűtípusok nem teljesen azonosak, és lehetséges, hogy a plasztikai stílus tekintetében is voltak eltérések. A margitszigeti töredéket Horváth Henrik egyszer a XIV. század elejére, másszor a közepére datálta. 1 ? Minthogy a János-sírkő dátuma sem sokkal későbbi ennél, ebben lényegében nincs is okunk kételkedni. Számunkra ennyi is elég ahhoz, hogy a Borbála-sírkő Horváth Henrik-féle datálását tévesnek minősítsük és az elmondottak alapján inkább a XIV. századi keltezés mellett foglaljunk állást. Az eddig említett párhuzamok tehát elég világosan mutatják, hogy a lesarkított sírkőtípus figurális ábrázolással ellátott példányai többnyire a XIV. században keletkeztek, bár egyes esetekben a XV. század elején is létrejöhettek. Mielőtt azonban végleges következtetést vonnánk le, vizsgáljuk meg a típusunkba tartozó egyszerűbb, csupán címerképpel ellátott síremlékeket is. Ezek datálása rendszerint problematikusabb, mint э figurális faragványoké, mégis legnagyobb részt a XIV századra keltezhetők. így pl_ Abel festő budai sírkövének töredéke (XIV. század közepe), 1 « e gy székesfehérvári töredék 1373-as évszámmal,^ és Oagyi László felsőgagyi sírköve, amelynek évszáma (1332) ugyan kétes hitelű, de XIV. századi eredete a majuszkulás felirat és a kőanyag (trachit) alapján meglehetősen valószínű.20 Feltehetően XIV. századi az a budai majuszkulás feliratú kecskés címeres sírkő is, amelyet.még Rómer tett közé, megjegyezvén, hogy azt a Hunyadiak idejénél korábbinak tartja, 21 valamint a Nemzeti Múzeum egyik ismeretlen lelőhelyről származó töredéke, amelyen egy meglehetősen kezdetleges ábrázolás mellett ismét az ék alakban vésett majuszicula és az egyszerű vonalkeret bukkan fel (anyaga mészkő)^ A típus zömmel XIV. századi előfordulását tehát a nem figurális kiképzésű sírlapok is igazolják. Mégsem állíthatjuk azonban, hogy kizárólag ebben a korszakban jöttek létre lesarkított végződésű sírkövek; Márton mester és felesége, Margit, Tatán őrzött síremléke, amelyen 1492-es évszám olvasható,23 azt bizonyítja, hogy ezt a megoldást — ha szórványosan is — egészen a XV. század végéig alkalmazták. Visszatérve a veszprémi töredékre, megállapíthatjuk tehát, hogy elég nagy valószínűséggel a XIV. századra keltezhető, méghozzá inkább a század utolsó harmadára, mert ez az az időszak, amikor a minuszkulás betűtípus síremlékeinken gyakorivá válik. Bizonyos fokig természetesen lehetséges az is, hogy töredékünk egyike a típus szórványos későbbi előfordulásainak, minthogy azonban kifejezetetten későbbi időre utaló részlet nem látható rajta, nincs okunk a korábbi keltezés helyességében kételkedni. Minthogy XIV. századi világi síremlékeinken alakos ábrázolás még egyáltalán nem, vagy legalábbis igen ritkán fordul elő, 24 és töredékünk a székesegyház közvetlen közelében, a szentély északi oldalán került elő, 25 arra kell gondolnunk, hogy a kő valamelyik veszprémi püspök (esetleg más magasrangú egyházi férfi) síremlékének maradványa. Veszprémben tehát nagyjából ugyanabban az időpontban tűntek fel a figurális főpapi sírkövek, mint az ország más vidékein. Ehhez a faragványhoz kapcsolódva kell megemlítenünk a 75. számú kis vörösmárvány töredéket is (3. kép), amelyen ékalakban vésett minuszkulákból álló felirat részlete látható; a feliratot a külső oldalán vésett vonalkeret kíséri, belül pedig a törésmentes profillal visszamélyülő képmező széléig kinyúló domborműves ábrázolás csekély nyomai figyelhetők meg. A töredék részletei (a betűtípus, valamint a képimezőt és a szegélyt összekötő profil) és anyaga nagyjából megegyeznek a 74. szám alattival; ehhez járul még az, hogy a szegély teljes szélessége mindkét töredéken egyforma (18,5—19 cm). Az egyezések alapján arra kellene gondolnunk, hogy a két töredék eredetileg egyetlen sírkőhöz tartozott, ezt azonban kétessé teszi a vésett vonalkeret megjelenése a 75. számú darabon, aminek következtében itt a betűk is jóval kisebbek (a 75. számúnál a legnagyobb betűméret 9,3 a 74-nél pedig 13 cm). Természetesen ez sem jelenti feltétlenül azt, hogy a két töredék nem egy kőhöz tartozott, hiszen elképzelhető az is, hogy a vonalkeret csak a sírkő egyik oldalán húzódott végig. Ez annál is inkább lehetséges, mert arra, hogy a betűk azonos méretűek legyenek, a 74. számú darabnál sem fordítottak túlzottan nagy gondot. A 169
