A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Fettich Nándor: A jutasi avarkori temető revíziója

azt lehetett várni, hogy az eredeti aranyakat utánozták a bronz színével. A 144. sír szalagfonatos és rekeszes garnitúrájának arany előzménye az igari 3. sír garnitúrája. Jellemző a tervszerűségre, amellyel a színek (fémek) alkalmazásában eljártak, hogy az igari arany garnitúrának ezüst csatját

64 teljesen bearanyozták, még az oldalát is.

65 Szimmetrikus állatkompozíciója az ősgermán II. stílus magyarországi változatának közvetlen leszármazottja, ugyanúgy, mint az igari 2. sír ezüst szíjvégének centrális állatkompozíciója is.

66 A 144. sír ezüstözött övgarnitúrájának szalagfonata, színes betétes rekeszei, (30. kép 1) és szíjvégbujtatójának centrális fogazott állatkompozíciója (30. kép 4) az igari sírok övgarnitúráinak még jól felismerhető mintakincséből származnak. A 30. kép 4 alatti egészen geometrikussá vált centrális kompozíció zoomorf voltát nem lehetne felismerni, ha a fogazások nem volnának rajta és nem igazítanának útba bennünket Igar felé, ahol az ilyen, még jól felismerhető zoomorf kompozíciók szintén fogazásokkal vannak ellátva. Nem véletlen — a mondottak után látjuk —, hogy a 144. sírlelet szóbanforgó bujtatója tömör ezüstből készült.

67 Bronz bujtató nem illett volna az ezüstözött garnitúrához. A lágy ezüstből jobban ki tudták vésni azt a centrális kompozíciót, mint a sokkal keményebb bronzból, Jutáson tehát együtt találjuk az ősgermán II. stílus kezdeti, de már jól felismerhető, kifejlett formáit: a szalagfonatot és csúcsos ajkú madárfejet (196. sír fésűjén: 16. kép 1) a II. stílus egészein geometrikussá egyszerűsített szalagfonatával, fogazásos centrális kompozíciójával és a kereszténység jelképével, a kereszttel (30. kép 1, 4). A két előfordulás között legalább száz év időkülönbség van. A kettő közé esik időben a 116. sír, az ólom kereszttel (11. kép 1). A germán világban otthonos ariánus kereszténység kontinuitásáról van itt szó az avarkor elejétől kezdődően a korszak végéig. A szíjvéges övf elszerelések nagymesterei a gepidák lévén, e kontinuitás fönntartóinak is elsősorban a gepidákat kell a Kárpátmedencében tartanunk. Nem véletlenség, hogy a 116. sírban fekvő nő emléktárgyai között gepida szíjvéget is találunk (20. kép 3). A gepidák növekvő szerepéről és jelentőségéről tanúskodnak ezek az adatok az avarkori társadalom szervezésénél. A gepidák ezen jelentősége már harminc évvel ezelőtt föltűnt nekem.

63 A jutási sírleletek revíziója most tovább bővíti az avar birodalom szervezetének, közigazgatásának és társadalmának ábrázolását. A 144. sír (a temető északi részén) magas termetű (kb. 170 cm magas) halottját szintén feldúlták, de szép övgarnitúráját otthagyták. A nagy szíjvég elárulja, hogy viselőjének mélyebb kapcsolata volt a kereszténységgel. Fent a minta latin kereszttel kezdődik. E kereszt hosszabbik szára a rajzon fölfelé áll. Az övről lecsüngő szíjvégen azonban a viselője így látta a keresztet normális beállításban. Az ötvös tehát ezt a keresztet a viselőjére való tekintettel komponálta bele a szalagfonatos mintába. A garnitúra egy másik darabján is megtaláljuk a keresztet.

68 Mindebből azt állapíthatjuk meg, hogy viselője keresztény volt és mint ilyen, a telep keresztény germán lakosságának, illetőleg e lakosság egy részének lehetett az adminisztrátora avar megbízásból.

69 A 144. sír ezüstözött szalagfonatos garnitúrája nem áll egyedül Jutáson. A szomszédos 146. sír feldúlt férfi halottjánál rokon szalagos garnitúrát találunk (30. kép 2). Ennek technikai kivitele azonban egy fokkal fejlettebb, mint az előbbié. Ugyanis nem kellett hozzá profilált szélű préselőminta, hanem bármely sima vaslap is elég volt alátétnek. Oldala tehát nincs lehajtva, hanem keskeny bronzszalag alkotta az oldalt, élére állítva. Ennek felforrasztása lágy forrasztóval történt, mely az ezüstözést nem befolyásolta. A hátsó oldalon ezüstözes nyoma nem látszik, nem is volt. A rekeszeket is elhagyták. E technikai körülmények arra engednek következtetni, hogy valamivel (talán egy generációval) fiatalabb korból származik, mint az előbbi. Erre mutat az is, hogy a mellette fekvő 148. sz. földúlt gyermeksírból jellegzetes 8. századi griffalakos öweret került elő. A 144. és 146. sírok szomszédosságából következtethető, hogy a benne eltemetett férfiak szoros vérségi kapcsolatban állottak egymással. Talán ugyanabból a családból származtak. Mindenesetre a jutási társadalomban ugyanazt a szerepet töltötték be. Az anthropológiai adatok és a kereszt azt mutatják, hogy nem avarok voltak. A szalagfonat és a centrális kompozíció is nemavar egyének mellett szól. Mivel a szláv, vagy a római—kelta származásra semmi adat nem került elő velük kapcsolatban, kizárásos alapon marad a germán származás, amelyre az ismertetett adatok utalnak. Ez nagyon fontos támpont az ezüstözött griffes-indás garnitúrák történeti jelentőségének megítéléséhez is. A griffes-indás csoportból két ezüstözött bronz garnitúrát lehetett találni a jutási temetőben. Ezek a következők: 28. sír (31. kép 1—8), a temető délnyugati részében (3. kép). Tömör öntésű övgarnitúrája a hosszas használat alatt hiányos lett: a kis szíjvégek mind leszakadoztak. E garnitúra időrendi helyzetét a griffesindás emlékcsoporton belül az öv technikai részletei mutatják meg. A hat griff-alakos öweret között nincs csüngő nélküli. Ilyen nem is készült ez esetben: mind a hatnak van csüngője. E garnitúrát tehát még akkor öntötték, amikor nem voltak tapasztala103