A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Éri István: A nagydémi lararium múzeumbakerülése
A nagydémi lararium múzeumbakerülése A hat évtizede alapított veszprémi múzeum már a létrejötte utáni években nemzetközi jelentőségű kutatásokat végzett, gyűjteménye rohamos mértékben gyarapodott. Mindazok, akik a vármegyeháza második emeletének tízegynéhány helyiségében ideiglenesein, otthont talált múzeumban annakidején megfordultak, csodálattal adóztak a látottak alapján az első igazgató, Laczkó Dezső és kezdettől fogva munkatársa, Rhé Gyula hihetetlen energiával folytatott gy ú j főtevékenységének. Kevesen tudták azonban akkoriban és kevesen cudják ma is, milyen erőfeszítéseket kívánt e gyűjtemény rendszeres gyarapítása, főleg egy-egy jeleníősebb ásatás pénzügyi fedezetének előteremtése, vagy éppen értékes leletek megszerzése. Nem általánosságban kívánok ezúttal azokkal a problémákKai foglalkozni, melyeket Rómer Flóristól kezdve Móra Ferencig számos magyar régész panaszolt, ostorozott, egyszóval: amelyek a múzeumi munkásság kerékkötői voltak. Ahelyett, hogy a Habsburg-monarchia, vagy Horthy-Magyarország állami szerveinek fukarságát, az urak és vagyonosok értetlenségét vagy éppen kapzsiságát, általában a múzeumok iránt tanúsított közönyt vázolnám, egy jellegzetes példán szeretném bemutatni: mit kellett küzdenie egy vidéki múzeumigazgatónak azért, hogy egy értékest, csakis a múzeumba kívánkozó régészeti leletegyüttest valóban oda juttasson, ahová való. A Bakonyi Múzeum történetének kutatása közben, a múzeumi irattárban, a Laczkóra amúgy is jellemző kínos pontossággal iktatott, dátum, szám szerint rendezett és megőrzött iratkötegek között bukkantunk rá egy teljesen, külön kezelt csomagra. Ez egyszer Laczkó kivételt tett, maga emelte ki az évek szerinti sorrendből az iratokat, gyűjtötte egybe kilenc éven át egy ügy hatvannál több ügyiratát. Burkolólapján rajta van a feljegyzése is még: „A hathalmi lelet." Különös, hogy az ügy lezárása után se bontottal szét s helyezte 1 vissza helyükre az iratokat. Lehetséges, talán ő is arra gondolt, hogy ezek alapján megírható! lesz egyszer ez a tanulságos, de egyben kegyetlen-kínosán leleplező história. Lényegében „csak" a múzeum Európaszerte ismert, két római, páratlan szépségű kisplasztikái alkotásának, egy házíoltár Apolló és Lar szobrának és a hozzájuk tartozó további bronztárgyaknak múzeumbakerülését illető iratcsomagról van szó. Tekintve a leletegyüttes kiemelkedő értékét, azj eddig ismeretlen adatok múzeumi szempontból is értékesek. De az iratoknak ennél lényegesen több mondanivalója van. Ha az egyik oldalon a múzeuma gyarapításán szívvel-lélekkel munkálkodó, sőt olykor erőteljes megoldásoktól, máskor politikus sakkhúzásoktól se visszariadó múzeumigazgató egyénisége, tudományszeretete világlik ki belőle, a másik oldalon találkozunk a haszonlesés, a rang-i és címkórság képviselőivel. Egyben egy olyan társadalmi körképpel, melyben főispán, püspök, földbirtokos, kapitalista, képviselő, mindenki szerepet játszik, a két bronzszobrocska, két bronzmécses és egy bronzkancsó s egy nemesi előnév kapcsán. Mert igen sokan szerepet játszottak ebben a tragikomikus színjátékban, amíg a római istenek bronzszobrai magyar nemesi előnévhez juttattak egy dúsgazdag, magyarul nem is tudó szeszgyárost és nagybérlőt. Kétlem, hogy a magyar múzeumok története fel tudna mutatni még egy olyan tárgyat,, amely társadalmi előlépéshez segített valakit a monarchia Magyarországában: feudális ranghoz egy törekvő burzsoát. Az említett nagydémi lararium (Laczkó hathalmi leletnek nevezi, nem is alaptalanul, hiszen igaz, hogy Nagydém — Veszprém megye, pápai járás — határából származik, de a hathalmi uradalom akkori bérlői tulajdonából került múzeumba) előkerülése után csakhamar közismertté vált hazai szakembereink előtt. Tudomásunk szerint 1906 tavaszán találták, s Rhé Gyula már 1908-ban közreadta ismertetését róla. 1 Ez a csodált és értékelt leletegyüttes máig egyetlen, alapos és kimerítő feldolgozása. 2 Azonban a veszprémi illetékeseken és a Múzeumi és Könyvtári Felügyelőség akkori vezetőin kívül senki sem szerezhetett tudomást arról, mi akadályozta meg 1914 tavaszáig, hogy a veszprémi múzeum magát a lelet jogos birtokosának vallhassa, Rhé cikkéből el is hags'ta a lelőkörülmények szabatos leírását, meg, sem említette az akkori tulajdonos — Franki Henrik nevétP — ( nyilván okkal cselekedett így. (9. kép) Mielőtt a\ nagydémi római bronzlelet múzeumba kerülésének valóban regényes történetét ismertet27
