A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Koppány Tibor: A Balaton-Felvidék románkori templomai

^ XIV.SZ.CLXJEIG ISMERT Í.GYM-A21A5 HEi-Y-EK mot tanulmányok egész sorában említik, a Káli-, vagy a Csicsói-medence romjairól pedig jóformán semmit sem tudunk. A második hiányosság a művészettörténeti kutatás vizsgálódásának módszereiből szinte természetesen adódik, ez pedig az építészettörténet sajátos szempontjainak elhanyagolása. Tanulmányok hosszú sora foglalkozik területünk műemlékeinek szobraszatával, kőfaragó művészetével, freskómaradványaival, de alig-alig találunk egyet, amely a felhasznált anyagról, annak megmunkálásáról, az abból épített szerkezetről, az épületek tér- és tömegképzéséről beszélne. Ha tehát a Balaton északi oldalának románkori emlékeit akarjuk bemutatni, legelső feladatunk az emlékanyag hiánytalan felkutatása és számbavétele. Ezután össze kell gyűjtenünk a rájuk vonatkozó ismert és közölt történeti, művészettörténeti és régészeti anyagot és azt lehetőleg levéltári kutatással kell bővítenünk. A fentiek ismeretében lehet azután az összegyűjtött építészeti anyagot részletes építészettörténeti vizsgálat alá vetnünk, vagyis sajátos műszaki szempontok alapján elemeznünk minden egyes épületet. Ezek után lehet megvizsgálnunk, hogy a vidék románkori művészete és benne az építészet, milyen volt, hogyan é§ milyen hatások alatt alakult, egységes-e a terület építészete, voltak-e helyi sajátosságai, alakultak-e ki önálló, esetleg helyi formák és típusok? Az egybegyűlő adatok talán arra is fényt derítenek, hogy kik voltak azt építtetők és kik az építők, az utóbbiak hogyan és milyen módon, esetleg milyen szervezeti formák között dolgoztak. Ehhez természetesen meg kellene vizsgálnunk a terület esetlegesi építészeti előzményeit és nem utolsó sorban a korabeli építészeti központokat és azok hatását, Közöttük elsősorban Veszprémre gondolunk, mint a tárgyalt területet magában foglaló püspökség központjára, de ide kell sorolnunk a korai alapítású monostorokat: Zalavárt (1019), Tihanyt