A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Erdélyi István: Könyvismertetés (Dr. Gyula Török: Bewohner von Halimba in X. und XI. Jahrhundert)

Könyvismertetés Dr. Gyula Török: Die Bewohner von Halimba im X. und XI. Jahrhundert, AH. Ser. Nova XXXIX. (1962) 169. old. 100. tábla, 36 szövegközti kép és 4 melléklet. 1952-ben a Veszprém megyei Halimba község mellett megindult temetőfeltárás első eredményeiről a tudományos irodalomban először 1954-ben kaptunk hírt Л Török Gyula rendkívüli szorgalommal és odaadással végezte a feltárást, a temető ásatásának teljes befejezéséig, amely végül is (egy régebben előkerült vázzal együtt) 932 sírt eredményezett. A temetőről 1959-ben megjelent lipcsei összefoglalás nyomán2 külföldi szakkörök is nagy érdeklődéssel várták^ a feldolgozás befejezését és a publikációt. Az 1955-ben befejezett feltárás feldolgozása, amely ugyan az ásatással párhuzamosan is folyt, ezután még fél évtizedes alapos munkát követelt. Ezzel a könyvvel a magyar és szláv régészeti kutatás és ez egész közép-európai őstörténeti kutatás is igen komoly, történeti forrásként használható munkát kapott segítségül. Habár a temető elsősorban a dunántúli emlékanyag feldolgozása szempontjából a legjelentősebb, levonhatók belőle olyan következtetések is (történeti, társadalomtörténeti, etnikai sb.), amelyek az egész Kárpát-medence történetére nézve is komoly jelentőséggel bírnak. Az 1959-ben megjelent német nyelvű kivonat és a már napvilágot látott,* vagy a közeljövőben megjelenő ismertetések felmentenek az alól a feladat alól, hogy a könyvet teljes részletességgel ismertessük. 932 sír közül 929 egyező tájolást mutat. A temetkezési szokásokban megnyilvánuló más eltérések (pl. karok helyzete) irányítottakképpen az ásató figyelmét arra, hogy a temetőt csoportokra bontsa fel. Ebben természetesen a gazdag éremanyag is komoly segítségére volt. Rátemetkezések nyomán felfigyelt arra a jelenségre, hogy a behajlított karú vázak régebbiek lehetnek. Ezeket kikereste a temetőben. Véleménye szerint ez a szokás a Balkán félsziget felől terjed északra, Pannoniába. Itt talán déli eredetű szláv beáramlásra kell gondolnunk. A temetkezési szokások alapján azt is megállapítja, hogy a magyar honfoglalásnál régebbi temetkezést a temetőben nem találunk. A legrégebbi temetőrész a temető déli csoportja. Ebben az első csoportban elsősorban a helyi etnikum ós részben a honfoglaló magyarság összetevői jelennek meg. Aránylag kevés az a régészeti anyag, amely a terület új urai megjelenésével hozható kapcsolatba: egészen szigorúan véve szemügyre a leleteket, csak hét felnőtt sírjában találunk a honfoglalókkal kapcsolatba hozható tárgyakat. A honfoglalással bekövetkezett változások a X. század első évtizede utolsó harmadában már olyan lényeges politikai-etnikai változásokat hoztak magukkal a Dunántúlon is, amelyek során egyes etnikai csoportok viszonylag messze eltelepülhettek eredeti lakhelyeikről. Vegyük ezután elő részletesebben az egyes, időben egymás után következő sírcsoportokat. A temető használatának első szakaszában, ami alatt közel 60 évnyi (vagy még kevesebb) idő telt el (910/925—970), összesen 156 egyént temettek el az életben meglevő rokoni-gazdasági csoportoknak megfelelő elosztásban. A temetkezésekkel fokozatosan nyugatról kelet felé haladtak. A temetőhasználat második szakaszára (970— 1050) már 381 sír esik. Ezek közül 47 volt koporsóba temetve. 12 sír teljesen mellékletnélküli, koporsójuk sincs (közel 12 %). Szemben az első szakasszal, itt már élesebben jelentkeznek a temetkezésben is tükröződő társadalmi-gazdasági különbségek. A szerző szerint azért van több koporsó ebben a szakaszban, mert a honfoglalást megelőző etnikum: hatása jobban érvényesül. Ezzel azonban ellentmondásban áll az a tény, hogy az alkarok behajlításának szokása erősen csökken. Itt inkább az árutermelésbe való fokozódó bekapcsolódás jó hatása okozza ezt a jelenséget. Mind a szegény sírokba temetett egyének, mind pedig a jobbmódúak (az első szakaszban tulajdonképpen egy igazi jómódú család volt csak), termelők, köznépi társadalmi helyzetben. Ez a szakasz, amely más hasonlókorú temetőkben is megvan, szemben az első szakasszal, amely a kalandozások korának köznépi temetője, már a letelepülés korának egyik pogány temetőjét képviseli. A harmadik szakaszban az eltemetettek száma még tovább emelkedik, számuk 396 (1050—1100). Közülük már 192 a mellékletnélküliek száma. Ezen 355