A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Tallós Pál: Adatok a Bakony és környéke nagylepkefaunájához

nyőfő 1956, Szakonyfalu 1956—57) végzett felvételek is alátámasztják. A 3. táblázatban a két erdőtípus lokális differenciális lepkefajait találjuk, vagyis azokat, melyek csak az egyik, illetve csak a másik típusban fordultak elő. Megjegyezni kívánom, hogy a Melicatípus differenciális fajai közé csak azokat vettem fel, amelyek a Carex-típusban történt felvételek idején repültek. (T. i. a Carex-típusban kimaradt két aspektus felvétele.) A Melica uniflora-típus differenciális fajainak száma 40. Ebből különösen jellemzőnek látszanak azok az állatok, melyeknek tápnövényét a Carexpilosa-típusban nem találtam meg, de a Melica -umfiora-típusban igen. Ilyen a tölgyféléken (Quercus) élők: Drymonia chaonia, Мота alpium

; Comybaena pustulata, Cosymbia punctaria. A Phalera bucephala Tilia-n él. Érdekes, inkább hegyvidéki eltérj edésű állatok a Polia nebulosa, Apamea illyria, Ediptoptera capitata, Asthena anseraria, Ectropis consonaria. A Coenotephria berberata száraz cserjések állata, nem fordulhat elő a mezofil klímájú elegyetlen bükkösben. Nagyobb százalékarányuk révén érdemesek megemlítésre a differenciális fajok közül az Epirrhoe rivata, Asthena albulata (12,7 %), Bapta bimaculata, Ectropis bistortata. A Carex-pilosa-típus 18 differenciális lepkefaja közül a Lophopteryx cuculla mezofil hegyvidéki erdők állata. Hegyvidéki faj a Lygephila viciae és Lampropteryx suffumata is. Bergmann szerint a bükkösök gyepszintjére jellemző a Scopula floslactata. Atlanti hatásra mutat a Lithina chlorosata előfordulása. A két típus közös fajainak száma 46. Közismert, hogy nagylepkéink tápnövényeit még nem ismerjük eléggé. A természetes tápnövényekre vonatkozó megbízható hazai megfigyelés kevés, az irodalmi adatokat pedig csak kellő kritikával vehetjük át. Mindezek előrebocsátása feltétlenül szükséges a 4. és 5. táblázat értékeléséhez. Mindkét táblázat összeállításánál igyekeztem az irodalom által említett tápnövény-adatokat a helyi viszonyokra valószinűsíteni. A 4. táblázat a két erdő ti pus lepkeállományának százalékos eloszlását mutatja a valószínű tápnövény alapján. Az említett nehézségek ellenére is érdekes megállapításokra nyújt lehetőséget. A Carex-típusban nagyobb az elsősorban bükkön élő állatok aránya, mint a Meíica-típusban. A tölgyön élő állatoké viszont a MeHca-típusban lényegesen magasabb. Az egyéb lombos fákon és különböző cserjéken élő állatok aránya szintén a Meliea-típusban számottevőbb. Mindez a Carex-típus egyöntetűbb voltára mutat. Az 5. táblázat a lepketömeg szintbeli hovatartozását tartalmazza a feltételezett tápnövény alapján. A táblázat összeállításának módját régebben (Rovartani Közlemények 1959.) közöltem. Az erdőtípusok életközösségének kiegyensúlyozott voltát mutatja, hogy a lombkoronaszintben élő fajok aránya mindkét típusban csaknem azonos. A Carex-típus gyepszinti állatainak aránya nagyobb a MeZiea-típusénál. A lombkoronaszinten kívüli állatok a Meíica-típusban jobban eloszlanak a kisebb jelentőségű szintek között. Ez a jelenség is a Carex-típus egyöntetűbb, elegyètlenebb voltával van összefüggésben. A tápnövénykérdéssel kapcsolatban említhetem meg, hogy 1955. V. 1-én alkonyatkor alkalmam volt megfigyelni (a Melica uniflora-típusb&n) az Aglia tau nőstények petézését. Még nem állott be a teljes sötétség, mikor a bükkfák alsó, kb. 3 méter magasságban levő ágaira szálltak, ahol petéiket a levelekre rakták. Más fafajra nem láttam őket szállni. Mivel idősebb bükkfaállományokban a fák alsó ágai rendszerint jóval magasabban vannak 3 méternél, ilyen állománykoban a peterakás is bizonyára magasabban történik, de valószínű, hogy ott is az alsó ágak leveleire. A 6. táblázat a lepketömeg eloszlását karakterfajok szerint adja. A táblázatot teljesen Bergmann beosztása alapján állítottam össze, mert lepkéink karakterfaj-viszonyai hazai megfigyelések alapján egyáltalán nincsenek még kidolgozva. Ez a kimutatás is a várható eredményt adja: a Carex-típusban több a bükkös-elem, nedvességkedvelő faj, atlanti jellegű növénytársulásra (Calluno-Ulucetea) jellemző állat, a Meíica-típusban pedig több a vegyeserdő-elem, erdősztyep-elem, kevesebb a bükkös- és ligeterdő-faj. A 7. táblázat is főleg Bergmann adatai alapján készült. Havasi faj egyik állományban sem fordul elő. a hegyvidéki fajok aránya megegyezik: a Carec-típusban több a domb- és hegyvidéki, a Melicatípusban a síksági-hegyvidéki elem. öszefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a növényzet hatása erősen meglátszik a két erdőtípus lepkeállományán. A Carex pilosa-típus egyöntetűbb, elegyètlenebb és a Melica uniflora-tipus fajgazdagabb, elegyesebb volta a lepkeállományban is kifejezésre jut. Tallós Pál 303