A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Papp Jenő: Adatok a Bakony-hegység méhalkatú (Apoidea) faunájához

jedésű, mélyen behatolva középeurópai területekre. (A behatolás a jelenkorban történik, hasonlóan a Chelostoma foveolatum-hoz?) Kézenfekvőnek tűnik annak a feltételezése, hogy a faj Közép-Európa németországi részébe a pontusi vidékek, míg a Kárpát-medencét a Mediterráneum felől, pontosabban a szlovéniai karsztvidéken keresztül hódította meg. Prosopis moricella Bisch. — 1 nőstény. Bischoff alig egy évtizede, 1954-ben írta le a fajt. Mindkét ivar típuspéldánya Magyarországról (Simon tornyáról) származik (Stoeckhert 1954:70—73). A Természettudományi Múzeum gyűjteményében a Kárpáimedencéből 7 dombvidéki és alföldi lelőhelyről van 18 példány (9 nőstény és 9 hím). 1 nőstény példányt pedig Sólymosné fűhálózott a Tihanyi félszigeten, virágos réten, 1958. VI. 6-án, tehát összesen 19 példányt gyűjtöttek a Kárpát-medencében. A Kárpát-medencén kívül csak Berlin környékéről ismerjük. Prosopis punctata Brullé. — 3 nőstény és 4 hím. Bata szerint (1944:26) mediterrán faj, amely véleményével lényegében Móczár L. (1953:312) is megegyezik, aki szerint „elég ritka déli faj". Balthasar (1952:53) és Móczár M. (1961:155) közlései nyomán — eltekintve az Adriai-tengerparti lelőhelyektől — faunakerületünk összesen 18 pontjáról került elő. A lelőhelyek megközelítőleg egyenlő arányban oszlanak meg a dombvidéki (középhegységi) (Matri296 287. kép. Bombus laesus ssp. mocsáryi Kriechb., Megachile Ligniseca Kirby és az Osmia llgurica Мог. elterjedése a Bakonyban Abb. 287. Die Verbreitung des Bombus laesus ssp. mocsáryi Kriechb., der Megachile ligniseca Kirby und der Osmia ligurica Мог. im Bakonygebirge cum, Praemoesicum, Illyricum, Noricum) és az alföldi (Pannonicum) körzetek között, és csak kettő esik a Carpathicum^ba. Míg a felsorolt tájakon zömmel az 1920-as évek eleje óta gyűjtötték, addig a történelmi Magyarország rövid tengerpartja mentén már a századforduló idején 4 helyről került elő ez a faj (Móczár M. 1. c). Azóta a jugoszláv kutatók újabb gyűjtései még inkább alátámaszthatják annak a valószínűségét, hogy a P. punctata areálján belül a Mediterráneumban, így hozzánk legközelebb az Adriai-tenger vidékén gyakori, az ettől északra fekvő középeurópai területekbe, így a Kárpát-medencébe ugyan benyomult, de mindenfelé szórványosan fordul elő vagy éppen ritka. Legészakibb előfordulása a cseh medencében Trebone (Bata 1. c), a morva medencében Mohelno (Snoílrik 1944:140), míg Nyugat-Európában Bajorország számos pontja (Stoeckhert 1933:58). Míg a Dunántúlon viszonylag gyakori (a Kárpát-medencei lelőhelyek több mint fele: 11 innen ismeretes), addig a két csehszlovákiai területen ritka. Ezért nem érdektelen kiegészíteni a faj ismert dunántúli lelőhelyeit újabbakkal (285. kép): 1. Mecsérpuszta : kánikulai időben Angelica silvestris-en egyelve 1 nőstény, 1962. VIII. 8., leg. Papp. 2. Zirc: Arborétum, meleg-derült időben Chrysantheum corymbosum-on egyelve 1 nőstény, 1962. VII. 25., leg. Papp. 3. Gyepűkaján: 1962. VIII. 14., 3 hím, leg. Kosa. 4. Tapolca: Szentgyörgyhegy, 1960. IX. 3., derült-meleg időben Eryngium campestre-n egyelve 1 nőstény, leg. Papp. 5. Tihany: Akasztódomb, 1958. VI. 2., 1 hím, leg. Bajári. A zirci előfordulás kivételével valamennyi lelőhely kielégíti a faj euryök-eremophil környezeti igényét (Móczár L. 1. с). Ha a jövőben minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy a Kárpátmedencében a Dunántúlon a leggyakoribb, akkor kézenfekvő az elgondolás: a P. punctata a Dunántúl területéről hódította (és talán hódítja?) meg a cseh-morva medencét. Ugyanis véleményem szerint egy faj areáljávai szomszédos, számára még többé-kevésbé kedvező területet a legnagyobb valószínűség szerint csak akkor tud véglegesen elfoglalni, ha kiindulási (eredeti) területén elterjedési „sűrűsége" nagy, vagy egyszerűen: faunisztikailag gyakori.