A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Tóth Sándor: A veszprémi székesegyház középkori kőfaragványai (A Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése I.)
134. kép. Sarokpillér törzsének a lábazattal egybefaragott töredéke (54. sz.). Abb. 134. Fragment eines Eckpfeilerschaítes, mit dem Fuss aus einem Stück gehauen (Nr. 54.). elég jól ismerjük. Sokkal rosszabbul állunk a székesegyház mellékkápolnáival, amelyek — eltekintve at Szt. György-kápolnától — szintén a gótika periódusában készülhettek. Ezek teljesen elpusztultak, és jelenleg mindössze három olyan faragvánnyal rendelkezünk, amelyek ide kapcsolhatók (53—55. sz.) Az 53. számú félnyolcszögű pillérlábazat-töredék (133. kép) a déli mellékhajó fala mentén került elő a földből,68 az 54. számú, törzsével egybefaragott sarokpillér-lábazatot (134. kép) pedig az 1963 novemberi kábelfektetés alkalmával találták a déli sekrestye délkeleti sarkának közelében. A két töredék lábazati profilja (135. kép) igen egyszerű, és méretre is megegyezik. Ez azt valószínűsíti, hogy mindkettő ugyanabból az építményből való, bár alaprajzi méreteik nem teljesen egyformák.69 A harmadik ide sorolható faragványt (136. kép) szintén a déli sekrestyétől délre találták 1958-ban. 7 " Egyik lapján egyszerű kimatagos profil bukkan fel, amelyet a sarkon pálcatag zár le. Anyaga vörös homokkő, ami azt igazolja, hogy ezt a kőfajtát a későbbi középkor folyamán is előszeretettel alkalmazták. Ádám Iván szerint a székesegyház déli oldalán a középkorban két kápolna állt: az egyiket, a Szt. László-kápolnát, 1359-ben említik, a másikról (Szt. Márton) csak annyit tudunk, hogy 1429—37 között már fennállt. 71 Az 1572-ben készült Turco-féle alaprajzon szereplő déli melléképítmények feltehetően e két kápolnával azonosak. 72 Faragványaink tehát valószínűleg e kápolnák egyikéhez tartoztak; hogy melyikhez, azt csak újabb régészeti kutatások eredményeinek a történeti adatokkal való egybevetése útján lehetne határozottan eldönteni. A lábazat profilja és az 53. sz. fedőlapján levő egyszerű kőfaragójegy (135. kép) mindenesetre arra vall, hogy mindkét lábazatot a XIV. századra kell datálnunk, míg az 55. sz. profilja már reneszánsz jellegű, és a XV. század második felére tehető. A szentély átépítése után a középkor folyamán már nem következtek be lényeges változtatások; a székesegyház belső berendezése azonban, úgy látszik, jelentős új létesítményekkel gyarapodott. Erre vall legalábbis az a néhány töredék, amelyeket stílusuk alapján a XV. század második felére kell datálnunk; ezek eredetileg kétségtelenül valamely belső építmény részei voltak. E faragványok találásáról Ádám Iván eléggé részletesen beszámol: valamennyi a szentély északi és déli oldalán levő ülőfülkék befalazási anyagából származik. 73 Ádám először két követ említ: egy „hanyatló gótból származó ... oszloplábat", valamint 130
