A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Fettich Nándor: Emlékezés Rhé Gyulára (1871–1936)

4. kép. A jutási 130. sz. sír edényének egyik oldalához egy csákány, másik oldalához egy kisebb „tagló" volt támasztva. (Rhé Gyula rajzai a sírban készültek) anyag ugyanabban a kötetben. A jutási temető volt az első kontinensünkön, amelynek térképezett sírjaiban a keleti pusztai nyilas-harcos nép: az avarság és a nyugati germán népelemek együttélését, sőt keveredését lehetett régészeti és anthropológiai bizonyítékokkal kimutatni. E könyv megjelenése után Rhé Gyula nem hagyta abba a leletmentést Jutáson. A prágai könyvben szereplő 244 sírhoz még 37 újabb sírt talált, jelentős mellékletekkel. Még röviddel halála előtt is újabb jutási leleteket jegyzett be a múzeumi szerzeményi naplóba. 1934-ben Várpalotán egy germán—avar temetőt tárt fel. Ennek gazdag leletanyagát a hazai és külföldi longobard-kutatás a középeurópai longobardkérdés forgópontjává tette. J. Werner nemrég megjelent monográfiájának, Die Langobarden in Pan12 J Abb. 4. Gefäss aus dem Grab 130, mit Axt an seiner Seite und mit Beil an seiner anderen Seite nonien, München, 1962, egyik alapja. Rhé Gyula temetőtérképe és sírrajzai itt is mintaszerűek. Egyik legnagyobb felfedezése volt a balácai római villa két mozaikpadlója. Ezek szakszerű kiemelése érdekében 1925 augusztus 8-án írt felterjesztése érdekes bepillantást enged az első világháború utáni viszonyainkba. Tervezetet állított össze ebben, amely szerint két kőműves (4 millió korona), három napszámos (4 millió 200 ezer korona) kell a kiemelésre 20 napra; azonkívül acéllemezekre, edényekre, vésőkre, kefékre és ecsetekre 2 millió koronát irányzott elő. A nagyobbik mozaikot a Magyar Nemzeti Múzeumnak engedte át, a kisebbiket az új veszprémi múzeumba szállította be. Ugyanezen év szeptember 28-án a Nemzeti Múzeum főigazgatója meleghangú levélben mondott köszönetet Rhé Gyulának az egész ország számára szóló ajándékért.