A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Tóth Sándor: A veszprémi székesegyház középkori kőfaragványai (A Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése I.)

lyuk is felbukkan a Szt. György-kápolna mellől származó darabon. A profil leglényegesebb eleme, a talplemez fölötti meredeken felnyúló homorú tagozat mindkét faragványnál egyforma magasságú, ettől eltekintve azonban a két profil nem. teljesen azonos kiképzésű.'''' Talapzataink építészeti szempontból lényeges részei olymértékben megegyeznek, hogy meg kell állapítanunk: eredetileg mindkettő ugyanahhoz az épülethez tartozott, és ugyanazt a funkciót látta el. Ennek nem mondanak ellent a leletkörülmények sem. A 4. sz. előkerülése tehát egyrészt fokozza Ádám Iván közléseinek hitelességét, másrészt kétségtelenné teszi azt, hogy az 1907-ben előkerült talapzat nem állt egyedül. És ha hihetünk annak, ahogyan Ádám az utóbbi viszonyát a székesegyház 1907-ig fennállott románkori pilléreihez meghatározza, — márpedig a leírás aprólékossága azt mutatja, hogy a lelet jelentőségét már ő is felismerte, és éppen ezért a szokásosnál alaposabban figyelte meg — akkor nyilvánvaló az is, hogy ezek az oszloptalapzatok eredetileg a románkori templomot megelőző székesegyház alkotó elemei voltak. Az elmondottak alapján tehát bizonyosra vehető, hogy a székesegyház korai építéstörténetében két teljesen elütő periódussal kell számolnunk. A kérdés most már az, hogy a fenti két faragvány on kívül mi sorolható még a legkorábbi kőépülethez. Itt elsősorban a már tárgyalt palmettás faragványok jönnek számításba. Mint láttuk, ezek leletkörülményei arra vallanak, hogy az az épület, amelyhez eredetileg tartoztak, már a középkor folyamán elpusztult. Az osz125. kép. A 12. sz. oszlopfőtöredék. Abb. 125. Kapitellfragment Nr. 12. 124. kép. Az 1960-ban megtalált talapzat töredékei (4. sz.). Abb. 124. Fragmente der im Jahre 1960 gefundenen Basis (Nr. 4.). lopfő leletkörülményei ezen túlmenően is rendkívül hasonlóak ahhoz, amit a 4. számú talapzat esetében láttunk.'"'' A másik talapzat lelőhelye alapján viszont levonhatjuk a következtetést, hogy a románkori templom ráépült a korábbi székesegyház maradványaira. A leletkörülményeken kívül egyes formai jegyek is e faragványok összetartozása mellett tanúskodnak. A talapzatok márványból, illetve márványszerű mészkőből készültek; ez az anyag igen közel áH a palmettás faragványokéhoz,''

0 viszont nem fordul elő a románkori épületen. Az oszlopfő alján és a 9. számú párkánytöredék tetején négyszögletes csapolólyukak maradványait figyelhetjük meg, akárcsak a talapzatokon, ami az építési technika közösségére utal. Végül a 3. számú töredék baloldalán levő kisebb átfaragott felületen ugyanazokat a ferde irányú, sűrűn egymás mellett sorakozó, párhuzamos vésőnyomokat találjuk meg, mint a párkánytöredékek finomabb részein (7. és 11. sz. alsó, profilos része). A palmettás faragványokat tehát igen nagy valószínűséggel a legkorábbi székesegyház épületéhez kapcsolhatjuk, annak ellenére, hogy erre vonatkozólag — legalábbis egyelőre — nem rendelkezünk százszázalékos bizonyítékokkal. 123