A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Tóth Sándor: A veszprémi székesegyház középkori kőfaragványai (A Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése I.)

Az elmondottak alapján faragványunk leletkörülményei a következőképpen rekonstruálhatók: Az 1907-ben épült déli „kereszthajó" (valójában karzatos bejárati csarnok, amely tömegben kereszthaj ószerűen jelentkezik) déli falának alapozási árkában, mégpedig annak keleti felén

33 találták, elég jelentős mélységben (150—200 cm). A lelet mellett valamilyen fal húzódott, ennek azonban sem az irányát, sem a vastagságát nem ismerjük, és nem tudjuk azt sem, hogy kapcsolatban állott-e a jelenlegi székesegyház falaival. A kérdés most már az, hogy a fenti adatokból miféle építészettörténeti következtetéseket lehet levonni? A székesegyház építéstörténetének korai periódusaira vonatkozólag az irodalomban eddig kétféle felfogás alakult ki. Ádám Iván és Rhé Gyula, hangoztatva, hogy a palmettás faragványok nem egyeztethetők össze a székesegyház 1907-ben feltárt és részben kiváltott románkori építészeti részleteivel és építőanyagával (vörös homokkő), feltételezték, hogy az előbbiek egy korábbi templomhoz tartoztak, amely valószínűleg még a IX. században épült, hiszen az 1907-beni megtalált román részeket a priori azonosították azzal a templommal, amelyet — szerintük — Gizella királyné építtetett a XI. század elején."' Dercsényi ezzel szemben, hivatkozva arra, hogy a faragványok a jellegzetesen magyar palmettás fémművesség motívumaival való rokonságuk miatt nem keltezhetők a IX. századra, ezt a feltételezést elvetette, a köveket egykoruaknak tekintette az általa is a XI. századra datált templommal, és úgy határozta meg őket, hogy valószínűleg egy másik veszprémi templomhoz, vagy kápolnához tartoztak.

3

"' Elképzelését azzal is alátámasztotta, hogy a leletkörülmények sem elégségesek egy korábbi templom feltételezéséhez, hiszen a párkánytöredékeket barokk falakban használták fel másodlagosan, az oszlopfő pedig — szerinte — feltehetően egy későbbi eredetű alapfalból került elő.

36 A leletkörülmények első pillantásra valóban eléggé semmitmondók. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk az adatok összefüggéseit, mégiscsak elérhetünk némi eredményt. Szembeötlő mindenekelőtt az, hogy az oszlopfő merőben más körülmények között került elő, mint a párkánytöredékek. Az oszlopfőt, mint említettük, 150—200 cm mélységben találták, behullott állapotban. Ádám Iván szerint a székesegyház románkori szintje körülbelül 160 cm-rel volt a mai talajszint alatt.

37 A Szt. György kápolna 1957-es ásatása ezt a megállapítást lényegében igazolta. A XIII. századi kápolna padlószintje körülbelül 130 cm-rel volt a jelenlegi szint alatt, és ennél még 48 cm-rel mélyebben bukkant fel az ennél jóval korábbi rotunda padlója.

34 Ha ezeket a? adatokat összevetjük azzal, amit az oszlopfőről mondottunk, akkor kiderül, hogy ez még valamivel mé121. kép. A 11. sz. alsó nézete és utólagos megmunkálás nyomaival. Abb. 121. Nr. 11. von unten, mit Spuren der nachträglichen Bearbeitung. 120