A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Tóth Sándor: A veszprémi székesegyház középkori kőfaragványai (A Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése I.)
folyóba volt befalazva. 28 A továbbiak azt bizonyítják, hogy mindkét esetben palmettás párkány töredékről van szó. Gerecze ugyanis az árpádkori építészetről szóló kéziratos művében is megemlékezett ezekről a kövekről, a következő szavakkal: „ ... csak egy díszes faragvány! találtam meg egy kertben, míg egy másikat egy utczai folyókából kellene a N. Múzeumba szállítani. Az előbbi egy negyed hengei alakú párkány, melynek ornamentumát Szegszárd egyik nevezetes XI. századi vállkövén mutatom be." 2í * A már említett, nemrégiben múzeumba került ötödik párkánytöredéket a székesegyház mögötti lefolyóból bontottuk ki, tehát azonos azzal, amelyet Gerecze és később Rhé Gyula is említett. 30 A KŐ megtalálása egyben hitelesíti Gerecze másik adatát is. Kétségtelen tehát, hogy Gerecze ismerte, és értékelte is a veszprémi párkány töredékeket ; adatainak megbízhatóságához nem férhet kétség. Ennélfogva nagyon valószínű, hogy az a darab, amelyet Gerecze a volt nagypréposti ház udvarán látott, azonos azzal, amely Ádám Iván szerint a térrendezés alkalmával került elő. Ez az adat számunkra azért fontos, mert azt bizonyítja, hogy — az előző három faragványhoz hasonlóan — a negyedik párkánytöredéket sem a földben találták, hanem az egyik legkorábbi barokk épület udvarán. Hasonló a helyzet a nemrég megtalált ötödik darabbal is: az a fal, amelyből előkerült (a várfeljáró mellvédfala) szintén a barokk korra nyúlik vissza. Hozzátehetjük még azt, hogy faragvány unkát egy későgótikus töredékkel együti használták fel. összefoglalásképpen tehát elmondhatjuk a következőket: párkánytöredékeink egyike sem származik a földből; négyet bizonyosan a barokk építkezések alkalmával használtak fel, az ötödiknél ez valószínű, de az sem lehetetlen, hogy már a gótika korában beépítették. Vizsgáljuk meg ezek után azt, hogy milyen körülmények között látott napvilágot a szorosan ide kapcsolódó árkádos oszlopfő (6. sz.). Ádám Iván ez1 többször is leírta, 31 de adatai nem teljesen egyértelműek. Először csak futólag említi, hogy a kereszthajó alapárkát ásó munkások találtak egy oszlopfőt. Később részletesebben is leírja a leletkörülményeket: „Az új kereszthajó déli falának fundamentumát ásták körübelül akkora távolságban a déli mellékhajótól, amekkora kiugrása van a sekrestyének. Egy és fél méter mélységben láttunk két nagy kövei a régi alapfalazatban. Az egyiket rögtön felismertük oszlopfőnek..." Végül még egyszer visszatér a leletkörülményekre, utalva egyúttal arra is, hogy szerinte a kő milyen épületrészhez tartozott: „ ... a hatalmas, teljes fonadékos kapitel, melyet a római sírkőalakú keresztény emlék közvetlen szomszédságában, a porta speciosa előtti földben találtak, két méter mélyen egy hajdani, hihetőleg a régi, paradicsomnak nevezett előcsarnokhoz tartozott alapfal építőanyagában." Mindezek kétségtelenné teszik, hogy annak a: meghatározásnak, amely szerint az oszlopfő a „kereszthajó alapfalából" került volna elő, 32 már maguk az Ádám Iván-féle adatok is ellentmondanak. Egy másik adalék pedig még azt :s valószínűtlenné teszi, hogy a kő be lett volna építve az alapfalba. Ádám könyvének a Bakonyi Múzeumban őrzött példányában ugyanis a fentebbi idézet szövege mellett Rhé Gyula kézírásával a következő bejegyzés olvasható: „nem a falban, csak mellette." Ez a bejegyzés kétségkívül a tárgyalt darabra vonatkozik, mert az „oszlopfő" szó be van karikázva, és össze van kötve a jegyzettel. 120. kép. Az 1963 őszén megtalált párkánytöredék (11. sz ). Abb. 120. Gesimsfragment, gefunden im Herbst 1963 (Nr. 11.). 119
