Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

Kövy Zsolt: 17–18. századi prédikátorok Veszprém megyében

Fehérvárott öt, Esztergomban hét, Regeden három hónapig volt börtön­ben, 1703-ban szabadult. Azután Rimaszombaton egy, Pápán három, és Arányiban másfél évig volt lelkész. 1708-1710-ig volt dunántúli püspök. Nyilatkozatot tett, hogy a közügyekbe nem avatkozik be. Hiva­taláról lemondott. Előbb Átányra, majd Szikszóra ment papnak. Szik­szón 1712—1740-ig szolgált. Kilencvennégy éves korában halt meg 1748. november 23-án Szikszón. - Munkái: Eőrálló toronyban helyezte­tett Vigyázó. Az az: Olly idvességes együgyű rövid tanítás, melyben minemű lelkiismerettel kellyen tisztiben forgolódni, az Istentől előállattatott Egyházi Szolgáknak, rövideden lerajzoltatik Mellyet A Veszprémi Református Ecclesiában való hivattatásának alkalmatossá­gával, azon meg-nevezett gyülekezet előtt, az Istennek dicsőségére, s az élő híveknek lelki hasznokra kijelentett, 1680 Esztendőben, Böjt más havának tizenhetedik napján... Debrecen. A másik jeles alkotása a Sellyei püspök feletti már ismertetett gyászbeszéd. - Veszprém jeles papjaként jelentős szellemi hagyatékkal s hazáját vállaló példamutatás­sal ajándékozta meg az utókort. Gazdag személyiségek, tudós tiszteletesek voltak a megyebeli prédi­kátorok. Soraikból kitetszik a hivatástudat, a féltés, a felelősség, az egyház-, és hazaszeretet. Nehéz időkben is a jövőt építették. Alkotásaik­kal is jó követei voltak Mesterüknek, ugyanakkor a Teremtő kedves jóté­teményét, a Szépet is szolgálták. Bizonyságtételük átleng a mai időkbe, gondolataik időszerűek, s bátorítóak, hogy nehéz időkben is meg lehet maradni embernek. JEGYZETEK 1 SZILÁGYI Axon: Régi Magyar Költők Tára. Budapest, 1886,134-135. 2 Uo., 88-90. 3 BOTTA István: Huszár Gál élete, müvei és kora. Budapest, 1991,371. 4 Pápa városa és az evangélikus, illetve a református egyház emlékművet állított Sztárai Mihály és Huszár Gál reformátorok emlékezetére. Az emlékmű leleplezésére 1998. április 25-én került sor. 5 Uo.,467. 6 TÓTH Ferenc: Túl a Dunai Superintendentziában élt református püspökök élete. Győr, é. п., 78-81. 7 Uo.,98. 8 HODOSI Sámuel: Sellyei István felett mondott halotti beszéde. 1692. október 19., Debrecen, é.n. Fénymásolatban & Pápai Református Gyűjteményben. 9 Uo. 10 CSÚZI CSEH Jakab: Edom ostroma... Debrecen, 1682,255-256. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom