Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

Kövy Zsolt: 17–18. századi prédikátorok Veszprém megyében

höz méltóan végezték szolgálataikat. A vizitációk adatai szerint a gyülekezetek (főként természetbeniekben) pontosan leírt díj levelekben biztosították a lelkipásztorok és oskolamesterek tisztes megélhetését. A gyülekezetek megőrizték szigorú fegyelmi rendjüket (szégyenkő, szamártemetés) de a jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy mindezeket humánusan gyakorolták. A temetések előtt virrasztottak, s akkor még a passiót is énekelték. Vagyonleltáraikat gondosan készítették el, és az árvaságra jutott gyülekezetek kegytárgyait, a szabad gyülekezetek őrizték meg az utókornak. De Bécs számára politikai érdek volt a rekatolizáció a három részre szakadt országban. Az„akié a föld azé a vallás" elve tömegeket sodort ki a református egyházból. A politika, a főpapság sajátos értelmezésével minden védelemtől megfosztotta a protestánsokat. Batthyány I. Ádám is megtehette, hogy Kanizsai Pálfi János németújvári udvari papját elüldözte birtokáról 1639-ben. Az egyre fokozódó elnyomás és megaláztatás, és az 1664-es szégyenletes, a magyarságot eláruló vasvári béke országos elégedetlenséget szított fel. Erdély fennhatósága a török kezére került, a vallási türelmetlenség elborította az egész országot. A magyarság legjobbjai Wesselényi nádor vezetésével, Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc, Frangepán Ferenc, I. Rákóczi Ferenc (mindannyian római katolikusok) 1670-ben felkelést szerveztek a zsarnokság ellen. Az összeesküvést leleplezték, a felkelés vezéreit kivégezték, az ország alkotmányát felfüggesztették. A katolikus főurak szervezkedése ellenére a hatalom mégis a protestánsokon állt bosszút. 1673/1674-ben a pozsonyi vértörvényszék elé idézett több mint 400 protestáns papot és tanítót felségárulással vádoltak meg. Közülük százra - kik nem távoztak el az országból, nem mondtak le hivatalukról, vagy nem tértek át katolikus hitre - kimondták a halálos ítéletet. Ezeket ugyan nem hajtották végre, de sokan a börtönökben és a nápolyi gályákon lelték halálukat (negyvenegy prédikátor). A huszonhat életben maradottat De Ruiter Mihály holland admirális szabadította ki. A menekültek között volt: Sellyei István dunántúli püspök, Kocsi Csergő Bálint pápai kollégiumi professzor. Bátorkeszi István veszprémi református lelkipásztor azonban már nem érhette meg a szabadulást. I. Lipót császár 1657-1705-ig uralkodott. Az ő idejére esik a már említett pozsonyi ítélet, amit betetéz az 168l-es vallásügyi törvény, amely csak meghatározott, kevés számú, kijelölt (artikuláris) helyen engedte meg a protestánsok szabad vallásgyakorlatát. De ez a vallásgyakorlat is alá volt rendelve a földesúr kegyúri jogának. Református gyülekezeteink zöme (Dunántúlon és Veszprém megyében is) jogfosztott, árva eklézsia 98