Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

S. Lackovits Emőke: A török díszítőművészet hatása az egyházi és a paraszti textíliákra Veszprém megyében

mányként egy-egy református templom liturgikus textiljei közé került. Nem hagyható figyelmen kívül az a bizonyítható adat sem, hogy a törö­kök a 17. századtól a hímzéseket már nemcsak egyedi darabként, hanem sorozatban, háziiparszerűen is készítették, amit azután kereskedelmi úton terjesztettek. ° Református vallású végvári katonák pedig nem egy esetben adományoztak egyházuknak zsákmányolt, hímzett török textíli­ákat. Alkalmanként az ilyen adományozásokat írásban is megörökítet­ték. Példa erre egy székelyvajai és egy hídvégardói ajándékozás. A székelyvajai úrasztali térítőre rávarrták a textília megszerzésének és az egyházközség tulajdonába kerülésének történetét: „Ezen keszkenyöt hogy igyekezett Lajos Sámuel Hadnagy Török Háborúba megszerzett Ezer hét száz Nyoltzvan Kiletzben Ámidön lett volna Török Ellenségivel szemben ' S mint jó hazaira azt megtartotta Számára Reformata Ekklésiának Vajába már által is atta Utoljára ezegyet ki kérem hogy ezen készkendő akinek árra vérem Megtartani emlékezetül úgy hiszem nem szemérem Mert ugy osztan többnek szerzésére magamat nem igérem." Hasonló módon került rá az ajándékozás története és indoklása száz esztendővel korábban a hídvégardói török térítőre: „Joh. 3. A szél a hol akar fújni fu, stb. A H. V. Ardai ekklesiában lakozó Tiszt. Szikszai Sámuel nevű prédikátor úr idejében a bölts Isten, ns. és nzts. vzlő Paál Deák uram szívét, lelkét a maga ditsősségének elő mozdítására Landor Fejér vár alatt való hadakozásában fel indította illy képpen: ha az Úr megáldván az ő jó voltából és haza hozánd az О népe közzé az Isten ditsősségéről el nem felejtkezem. Mellyre való nézve az Úr oda való létemet meg áldotta és adta ezt a meg igéit asztalra való szép materiát, egy aranyos kendővel együtt: én is felül meg neve­zett Paál Deák tiszta indulatból adtam ezeket a meg nevezett jókat a H. V. Ardai ekklesiában levő templombéli sz. sákramentumnak eszközei közzé az 1688-dik esztendőnek karátsony havának 24. napján. Bedé Albert, Rátz Tamás uraimék bíróságokban, akkori öreg Kótzán János egyházfiságokban, Szabó István, Szabó Márton, Веке János és Madár Mihály esküdtségükben." 11 69

Next

/
Oldalképek
Tartalom