Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

S. Lackovits Emőke: A török díszítőművészet hatása az egyházi és a paraszti textíliákra Veszprém megyében

1774-ben a Tatai Egyházmegye, majd nyomában a többi is, elrendelte az egyházközségek klenódiumainak és liturgikus textíliáinak összeírását, az őrzés helyének megnevezésével.

6 Ezek a liturgikus tárgyakat felsoroló inventáriumok kitűnő források. Belőlük megtudható, hogy az adott időben milyen és hány textíliát birtokolt egy-egy egyházközség. Gyakori, hogy e textíliák hímzéséről, alapanyagáról, színéről is közölnek adatokat. Ezeket az összeírásokat rendszeresen elvégezték a későbbi korokban is, így a 19. században, majd a 20. században immár háromszor. A különböző korokból való inventáriumok jó adatokat nyújtanak a liturgikus textíliák számának változásáról. A ma ténylegesen meglévő emlékanyag mennyiségileg jóval kisebb a leltárakban szereplőknél. Ezen összeírásokból tudjuk, hogy egyes egyházközségek tulajdonában török terítők, valamint törökös hímzések is voltak. Ugyanis a török varrás megnevezés többnyire a stílusra és nem a származásra utaló. így pl. Veszprémben egy, Győrött tizenegy, Tatán négy, Nagyvázsonyban egy, Szomódon egy, Sárkeresztesen ugyancsak egy török térítőről tettek említést. Közülük Győrben ma még hármat őriznek, a sárkeresztesi a Székesfehérvári Szent István Király Múzeum tulajdonába került, a többi pedig elveszett vagy elrongyolódott (1., 2. és 3. kép) Közelebbi adatunk nincs róluk, bár a szomódit és a nagyvázsonyit Palotay Gertrúd 1940ben még látta. Ezek a hímzett török textíliák különböző úton kerülhettek a református egyházközségek tulajdonába. Részben kereskedelmi úton, török, örmény, görög, zsidó, de magyar kereskedők révén is. A hódoltság idején különösen megelevenedtek ezek a kereskedelmi kapcsolatok, amelyeket a háborúk sem szüntettek meg.

8 Nemcsak hímzett textíliák, hanem alapanyag (bulyavászon, jancsárpatyolat, török patyolat, török vászon), valamint hímzőfonal (arany, ezüst és selyem cérna, skófíum) is eljutott a kereskedelem révén a magyar nyelvterület közösségeibe. Török varrómesterek és varróasszonyok (bulyák) is dolgoztak itt nálunk, s az ő munkájuk sem hagyható figyelmen kívül, hiszen ismeretes az, hogy török varróasszonyokat nem egy nemesi udvarban foglalkoztattak, sőt, ú.n. kótya-vetyén való vásárlásuk, valamint ajándékozásuk is szokásos volt. E tekintetben figyelmet érdemlőek a magyar nemesasszonyoknak török főemberek feleségeivel való olyan közeli kapcsolataik, amelyeknek alapján tőlük nem egy esetben hímzésmintákat kértek és kaptak.

9 Ugyanakkor zsákmányolással, kótya-vetye folytán, sarcként avagy ajándékképpen is hozzá lehetett jutni a hímzett textíliákhoz, amelyek közül azután jelentős számú díszített kendő, terítő kegyes ado68