Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

Tóth István György: Misszionáriusok a 17. századi török hódoltság területén: a hódolt Dunántúl délszláv szemmel

ték. A körmenet végén Don Simone a szentségtartóval áldást osztott a megtért népnek, mire a járvány azonnal elmúlt. Szintén a mohácsi szigeten büntetett meg Don Simone egy Orbanica nevű öreg boszorkányt (varázslóasszonyt), aki vasárnaponként nagy tömeg kíséretében kiment a vízhez, nyilván a Duna egyik mellékágához, ahol csodás jelenség tanúi voltak: egy égő rokka, lángoló fonállal haladt a vízen. (Sajnos, Don Simone leírásából a varázslat részleteiről nem derül ki több, nem tudjuk, hogy Orbanica gyógyított-e ezzel a vízen égő rokkával.) Don Simone kiközösítette a varázslót, aki ezután éjjel a kertben imádkozott (azaz a kereszténységtől mégsem fordulhatott el egészen), amikor megjelent neki az ördög. A varázslóasszony sikoltozva menekült az ördög elől, de megnyílt a lába alatt a föld és a fejéig elnyelte. Gyógyíthatatlan betegségtől nyomorékon mászott ki a földből, és mindenki előtt nyilvánosan bevallotta, hogy a csodálatos, égő rokka az ördög műve volt. A katolikus ájtatosság, erről Don Simone szilárdan meg volt győződve, nemcsak a járványok és boszorkányok, de a kísértetek ellen is hatásos fegyvert jelentett. Egy éjjel a mezőn egy igen díszes ruhájú nő alakjában gonosz szellem jelent meg Don Simonénak, aki erre fennhangon mondani kezdte a rózsafűzért. Ahogy abbahagyta egy pillanatra a rózsafűzért, a szellem közeledett, és csak akkor tűnt el végleg, amikor a levélíró egy útszéli kereszthez ért. Fordítsuk most figyelmünket a mohácsi plébánián lezajlott disputa másik résztvevője, Don Simone Matkovich vendége felé. Athanasio Georgiceo a bosnyák kereskedők karavánjával érkezett, és - akárcsak korábban a misszionárius Don Simone raguzai kereskedőnek - most maga is bosnyák kalmárnak öltözött, emiatt az út során többször is töröknek nézték: a horvát pásztorok rémülten menekültek előle, míg a Sárvíz folyó hidjánál nem mertek tőle hídvámot kérni. Valójában azonban Georgiceo Bécsben élő humanista volt, több hitbuzgalmi munka szerzője. Spalatóban született 1590 körül, és Bécsben halt meg 1640 után. Kezdetben a szülővárosában, Spalatóban tanult, majd a gráci jezsuita egyetemre járt, és már itt kapcsolatba került Ferdinánd stájer főherceggel, a későbbi II. Ferdinánd császárral, aki ösztöndíjat biztosított a számára. Ezután a bambergi püspök titkára volt, majd két évig jogot hallgatott a bécsi egyetemen. II. Ferdinánd tolmácsa és bizalmi embere lett: a császár Georgiceot, a „szláv nyelvek kitűnő tolmácsát" tanácsosi címmel tüntette ki, 1629-ben pedig Károly város mellett jelentős birtokot 27